Az I Wanna Be Your Lover egy Prince által szerzett dal, amely 1979. augusztus 24-én jelent meg. Az első kislemez volt a zenész második stúdióalbumáról, a Prince-ről. Ez a dal volt Prince első sikeres kislemeze az Egyesült Államokban, 11. helyet ért el a Billboard Hot 100-on és elsőt a Billboard Hot Soul Singles slágerlistán.

Kompozíció Az I Wanna Be Your Lovert Prince. azt követően írta, hogy a Warner Bros. kért egy következő albumot a For You sikertelensége után. Zeneileg egy funk dal, amelyben Prince csak falzett hangon énekel. A kislemezen szereplő verzió csak 2:57 hosszú. A zenész a dalt Patrice Rushen zongoraművészről írta.

Promóció Prince a dalt előadta a The Midnight Specialön és az American Bandstanden, amely után adott egy interjút Dick Clarknak, amelyben csak egy-egy szóval válaszolt a kérdéseire. Prince ekkor azt mondta, hogy 19 éves, de valójában 21 volt. Clark később azt mondta, hogy ez volt az egyik legnehezebb interjúja karrierje során.

Ez a dal volt Prince első kislemeze az Egyesült Királyságban. Csak a 41. helyet érte el a Brit kislemezlistán és a londoni koncertjeit is le kellett mondania. Európában Prince 1984-ben tört be először a Purple Rain albummal.

A dal második helyet ért el a Hot Dance Club Party slágerlistán és a Új-Zélandon is.

Számlista KislemezRégióA-oldalB-oldalHossz7"Egyesült ÁllamokI Wanna Be Your Lover (edit)My Love Is Forever7:057"Egyesült KirályságI Wanna Be Your Lover (edit)Just as Long as We’re Together (edit)6:127"NémetországI Wanna Be Your Lover (edit)Why You Wanna Treat Me So Bad?6:4512"Egyesült KirályságI Wanna Be Your LoverJust as Long as We’re Together12:1112" promoEgyesült ÁllamokI Wanna Be Your Lover (edit)I Wanna Be Your Lover8:54

Feldolgozások +Azon előadók listája, akik felhasználták a dalt a saját zenéjükben vagy elkészítették saját verziójukat a számbólÉvElőadóCím1985Millie JacksonI Wanna Be Your LoverHaywoodeI Wanna Be Your Lover1991M-DocAre U Wid It?1994Gayle & Gillian BlakeneyWanna Be Your Lover2009Patrick StumpI Wanna Be Your Lover2010Nona ReevesI Wanna Be Your Lover2011Corinne Bailey RaeI Wanna Be Your LoverGuga NeivaI Wanna Be Your LoverMax TundraI Wanna Be Your Lover2012Christina Aguilera, Cee Lo Green, Adam Levine, Blake SheltonPrince Medley2013Maroon 5I Wanna Be Your LoverKoncertekenKimbraI Wanna Be Your Lover

Slágerlisták +Az I Wanna Be Your Lover teljesítménye a heti slágerlistákonSlágerlista (1979–80)Legmagasabb pozícióÚj-Zéland (Recorded Music NZ)3Brit kislemezlista (OCC)41US Billboard Hot 10011US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)1US Dance Club Songs (Billboard)2Slágerlista (2016)Legmagasabb pozícióFranciaország (SNEP)25 +Az I Wanna Be Your Lover teljesítménye az év végi slágerlistákonSlágerlista (1980)PozícióUS Top Pop Singles (Billboard)95

Minősítések RegionMinősítésPéldányszámEgyesült Államok (RIAA)Arany1,000,000Új-Zéland (RMNZ)Arany10,000

Jegyzetek

Kategória:Prince-dalok Kategória:1979 kislemezei