Hárdi István, született Hofbauer István (Budapest, 1922. március 15. – Budapest, 2023. február 6.) magyar pszichiáter, neurológus, pszichoanalitikus.
Orvosi és pszichoanalitikus képzettsége alapján hazánkban az elsők között kezdett el foglalkozni a betegek és gondozóik között kialakuló lélektani és kapcsolati vonatkozásokkal, a bánásmóddal, a daganatos betegséggel küzdők pszichológiai nehézségeivel. Ő alakította ki egy alkalmazott pszichológia, az ápoláslélektan diszciplínáját.
Családja Budapesten született Hofbauer Lipót Pál és Grünwald Gizella negyedik gyermekeként, izraelita családban. Három bátyjából egy deportálásban (zsidók kitelepítése), egy a Szovjetunióban munkaszolgálatosként vesztette életét, a harmadik hazakerült a bori munkaszolgálatból.
Felesége Saághy Margit pszichiáter, lánya Hárdi Lilla szintén pszichiáter.
Életpályája A budapesti Berzsenyi Dániel Reálgimnáziumban érettségizett. A magyarországi zsidótörvények miatt azonban nem mehetett egyetemre, csak 1945 után, így . Pszichológusi diplomáját az , egyúttal kandidátusi címet is szerzett. 1950-1954-ig a János Kórház ideg-, elmeosztályán, 1954-1955-ben az Országos Ideg-, és Elmegyógyászati Intézetben majd 1955-1960-ig újra a János-kórház ideg-, elme osztályán dolgozott. Végül 1960-tól 1993-ig a Pest Megyei Ideggondozóhttp://www.rokus.hu/szakrend.htm#pszich2 vezető főorvosa, illetve 1995-ig megyei szakfőorvos.
Orvosi tevékenysége mellett jelentős oktatási és kutatási tevékenységet végzett. A Bárczi Gusztáv Tanárképző Főiskolán. 1951-1965 között pszichiátriát, 1973-tól 1985-ig ápoláslélektant, mentálhigiénét tanított. 1972-ben részt vett a Szociális Szervező Szak megalapításában. A főiskolán kifejtett tevékenységéért 1983-ban "címzetes főiskolai tanár" kinevezést kapott.
1993-tól nyugdíjasként főként tudományos munkával, oktatással foglalkozott a Károli Gáspár Egyetemen. 156 hazai és idegen nyelvű közleményt, valamint 11 könyvet írt és további hármat szerkesztett. Első könyve az 1958-ban megjelent Lelki élet, lelki bajokhttps://moly.hu/konyvek/hardi-istvan-lelki-elet-lelki-bajok úttörő volt pszichológiai ismeretterjesztésben, ami 9 kiadást ért meg. Munkásságában alapvető a klinikai pszichológiai, pszichoanalitikus szemlélet, melyben kialakíthatta az ápoláslélektan diszciplínát. Az 1966-ban kiadott Ápoláslélektanhttps://www.antikvarium.hu/konyv/dr-hardi-istvan-apolaslelektan-70316 című könyve – később Pszichológia a betegágynálhttps://moly.hu/kiadasok/558497 névvel – hatszor került kiadásra, de megjelent oroszul (az 5. kiadásban) a két Németországban, Litvániában és Csehországban. A dinamikus rajzvizsgálat című munkája 3 kiadásban került az olvasók elé 2016-ban, ami 70 éven át gyűjtött 87551 darab rajzon (benne 4834 sorozaton) alapult.
Kapcsolata a pszichoanalízissel Érettségi után az akkori törvények miatt nem tudott az orvosi egyetemre beiratkozni, ezért a Zsidó Szabadegyetemen hallgatta Mérei Ferenc pszichológiai szemináriumait. Pszichoanalízisét 1947-től 1965-ig Rapaport SamuRapaport Samu pszichoanalitikus irányította. Bálint Mihállyal az 1950-es évektől levelezést folytatott. A londoni Tavistock klinikán 1961-ben részt vett az ún. háziorvosok szemináriumán. 1965-től Hermann Imrétől és Hollós Istvántól sajátította el a pszichiátria és a pszichoterápia lényegi ismereteit.
Szervezeti tagságok Magyar Pszichiátriai Társaság: alapító és vezetőségi tag, a Kifejezéspszichopatológiai és művészetterápiás szekció elnöke volt Nemzetközi Kifejezéspszichopatológiai és művészetterápiás Társaság egyik alelnöke Magyar Pszichológiai Társaság (MPT) tagja Nemzetközi Pszichoanalítikus Egyesület (IPA) tagja Magyar Pszichoanalitikus Egyesülethttp://www.psychoanalysis.hu (MPE) tagja
Díjai, elismerései Semmelweis Emlékérem Pest megyétől Arányi emlékérem két alkalommal Pest megyétől Oláh Gustáv emlékérem a Magyar Pszichiátriai Társaságtól, 1992 Japanese Society of Psychopatology of Expression and Arts Therapy nagydíj, 1992 Nyírő Gyula-díj 1999 a "Lelki egészségvédelem" című könyvért Ernst Kris-díj, Boston, Amerikai Társaság, 2000 Életmű-díj közösen az Amerikai Társaság, a SIPE és a WPA Mass Media bostoni kongresszusától, 2004 Geston Ferdière-díj, 2009 Ferenczi Sándorhttps://psychoanalysis.hu/rolunk/ferenczi_emlekerem_dijazottjai#H%C3%A1rdi%20Istv%C3%A1n%20%3Cspan%20style=float:right;%3E2013%3C/span%3E emlékérem a Magyar Pszichoanalítikus Egyesülettől, 2013
Főbb munkái Elmekórtan, Főiskolai jegyzet Budapest 1958. Utánnyomás Budapest, 1974 Tankönyvkiadó, 184 p. Lelki élet, lelki bajok, 9. kiad. Budapest, 1982, Medicina 352 p. Magyar Ideg- és elmegyógyászati bibliográfia 1945-1960. Saághy Margittal közösen Budapest, 1961, ODK, 642 p. Ápoláslélektan Budapest, 1966, Medicina, 168 p. Pszichológia a betegágynál. Az Ápoláslélektan c. 6. átdolg., bőv. kiadása Budapest, 1997, Medicina, 323 p. A dinamikus rajzvizsgálat Budapest,1983, Medicina, 175 p. 3. átdolg., bőv. kiadás Budapest, 2016, Flaccus Kiadó 495 p. A lélek egészségvédelme. Budapest, 1992, Springer Hungarica, 271 p. Lelki egészségvédelem. A lélek egészségvédelme c. mű átdolg., bőv. kiadása, Budapest, 1997, Medicina, 248 p. Az alkoholbetegség klinikumának diagnosztikus és terápiás gyakorlatából. Életmű kötet. Budapest, 1992, Országos Alkohológiai Intézet, 140 p. Az agresszió világa. (szerk.) Budapest, 2000, Medicina, 401 p. Az időskor lelki egészségvédelme. In Tariska P (szerk.): Kortünet vagy kórtünet? Budapest, 2002, Medicina, 408-418 p. Rajzvizsgálat mentális hanyatlásban szenvedőknél. 517-529 p. Képek a lélek mélyéről. A szentgotthárdi gyűjtemény; Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona–Literatura Medica, Szentgotthárd–Bp., 2012 A dinamikus rajzvizsgálat (DRV); 3. átdolg., bőv. kiad.; Flaccus, Budapest, 2016 Visszapillantó tükröm. Életemről, embereimről, munkámról; Budapest, 2018, Medicina, 380 p. átdolg. bőv. kiadás https://artbrut.blog.hu/2011/04/05/iconologia_psychopatologica_fenykepektol_a_dinamikus_rajzvizsgalatig_cimu_hardi_istvan_eletmukiallit Könnyektől a mosolyig. Kalandozás a képi világban; Medicina, Budapest, 2023 További információk 2012-ben készült videó interjú a Magyar Pszichiátriai Társaság Vándorgyűlésén
Jegyzetek
Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar pszichiáterek Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:Magyar pszichoterapeuták Kategória:Magyar ideggyógyászok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek