A ÷ ("Divide") Ed Sheeran angol énekes harmadik stúdióalbuma, amelyet 2017. március 3-án jelentetett meg az Asylum Records és az Atlantic Records. 2017. január 6-án jelentek meg az album első kislemezei, a "Castle on the Hill" és a "Shape of You". A ÷ elnyerte a Grammy-díjat a legjobb popalbum kategóriában.
Az album első helyen debütált az Egyesült Királyságban és 672 ezer példány kelt el belőle az első héten, ezzel a kategóriában a legsikeresebb album férfi előadó által, illetve minden idők a harmadik legsikeresebb albuma Adele 25-ja és az Oasis Be Here Now-ja mögött. Tizennégy országban érte el a slágerlisták élét, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában. 2018 áprilisában az IFPI 2017 legsikeresebb albumának nevezte. 2019 októberében a 21. század ötödik legsikeresebb albumaként rangsorolták az Egyesült Királyságban.
A lemez összes dala elérte a Brit kislemezlista húsz legjobb helyének egyikét. Ezen dominancia következtében az OCC megváltoztatta a szabályokat, hogy hogyan számolják ki a slágerlisták pozícióit. A negyedik kislemez, a "Perfect" első helyet ért el az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában.
Sheeran az album kiadása után turnézni kezdett. A ÷ Tour, amely 260 koncertből áll, minden idők legsikeresebb turnéja volt.
Története 2015. december 13-án Sheeran bejelentette, hogy szüneteltetni fogja közösségi médiáinak használatát, részben, hogy az albumát írja. Egy évvel ezen bejelentése után, 2016. december 13-án több közösségi média profilján is posztolt egy kék négyzetet, ezzel bejelentve visszatérését a zenéhez. 2017. január 1-én lett vége a hiátusának és bejelentette, hogy 6-án fog kiadni új zenét. 2017. január 12-én bemutatta az album számlistáját és megjelenésének időpontját.
A ÷ 2017. március 3-án jelent meg az Asylum Records kiadón keresztül.
Világszerte, a megjelenés napján 56,73 milliószor streamelték az albumot Spotifyon, amellyel megdöntötte a The Weeknd Starboy-ának a 29 milliós rekordját. A "Shape of You" kislemezt 10.12 milliószor streamelték, ezt a rekordot 16 nappal később Drake More Life-ja megdöntötte. A megjelenés utáni napra YouTubeon több, mint 1 milliárd megtekintést gyüjtöttek össze az album dalai.
Az album dalai
Feldolgozott dalok "Shape of You": "No Scrubs", eredetileg: TLC
Közreműködtek Zenészek Ed Sheeran – ének, gitár (összes, 4, 8, 12, 14, 16 kivételével), háttérének (1-6, 9, 10, 13-16), mandolin (2), basszusgitár (3, 9, 10), ütőhangszerek (4, 9, 10, 14), cselló (7), dobok (9, 14), beatbox (13) Blu and Bwoo – Wembley-koncert Benny Blanco – programozás, billentyűk (2, 3, 7, 8, 12-15), háttérének (7, 15) Leo Abrahams – gitár (1) Laurie Anderson – brácsa (5, 7) Thomas Bartlett – billentyűk és zongora (2, 3, 7) Fenella Barton – hegedű (5, 7) Leon Bosch – nagybőgő (5, 7) Liam Bradley – zongora (6, 7, 15), háttérének (6, 7, 15), ütőhangszerek (15) Karl Brazil – dobok (11) Aoife Burke – cselló (16) Archie Carter – háttérének (15) Nick Cartledge – fuvola és piccolo (5, 7) Meghan Cassidy – brácsa (5, 7) Eric Clapton (Angelo Mysterioso néven) – gitárszóló (3) Travis Cole – háttérének (4) Nick Cooper – cselló (5, 7), zenekari vezető (16) Billy Cummings – háttérének (15) Murray Cummings – háttérének (15) Mandhira De Saram – hegedű (5, 7) Matthew Denton – hegedű (5, 7) James Dickenson – hegedű (5, 7) Alison Dods – hegedű (5, 7) Niamh Dunne – háttérének (6, 7, 15), ütőhangszerek (15) Mike Elizondo – programozás, szintetizátor basszus, zongora, és billentyűk (6) DJ Final – scratches (8) Brian Finnegan – ír furulya (6, 15) Nicole Fischer – brácsa (16) Geo Gabriel – háttérének (4) Oscar Golding – basszusgitár (1, 11) Sean Graham – háttérének (6, 7, 15), ütőhangszerek (15) Laurence Love Greed – zongora (9, 11) Charys Green – klarinét (5, 7) Peter Gregson – cselló (11), karmester (5, 7) Ian Hendrickson-Smith – szaxofon (13) Wayne Hernandez – háttérének (4) Will Hicks – elektromos gitár, ütőhangszerek, és programozás (5) Martyn Jackson – hegedű (5, 7) Katherine Jenkinson – cselló (5, 7) Magnus Johnston – hegedű (5, 7) Marije Johnston – hegedű (5, 7) Simon Hewitt Jones – hegedű (5, 7) Patrick Kiernan – hegedű (5, 7) Labrinth – zongora (16) Trevor Lawrence Jr. – dobok (6) Chris Laws – dobok (4) Jay Lewis – dobok (5) Tim Lowe – cselló (5, 7) Steve Mac – billentyűk (4) Ammar Malik – háttérének (8) Kirsty Mangan – hegedű (5, 7) John Mayer – elektromos gitárszóló (11) Joe McCann – háttérének (15) Johnny McDaid – gitár (1), akusztikus gitár (6, 15), billentyűk (1), zongora (7, 12), programozás (1), háttérének (12, 15) Damian McKee – háttérének (6, 7, 15), ütőhangszerek (15) Lisanne Melchoir – brácsa (16) Jeremy Morris – hegedű (5, 7) Eamon Murray – bodhrán és háttérének (6, 7, 15), ütőhangszerek (15) Feilimidh Nunan – hegedű (16) ÒT – gitár (14) Pino Palladino – basszusgitár (2, 3, 5, 8, 13) Phillip Peterson – vonós hangszerek (7) Dierdre Reddy – hegedű (16) Jan Regulski – hegedű (5, 7) Rachel Roberts – brácsa (5, 7) Mikey Rowe – billentyűk (1) Joe Rubel – programozás (9, 10), gitár (9, 11), szintetizátor (9) Ben Russell – nagybőgő (5, 7) Kotono Sato – brácsa (5, 7) Nico Segal – trombita (13) Matthew Sheeran – vonós hangszerelés (5, 7, 16) Hilary Skewes – koordináció (5, 7) Francis Farewell Starlite – háttérének (8) Aura Stone – nagybőgő (16) Yue Tang – cselló (16) Leo Taylor – dobok (2, 3) Ryan Tedder – zongora (7) John Tilley – zongora és Hammond-orgona (5) Foy Vance – háttérének (6, 15) Anita Vedres – hegedű (16) Amy Wadge – háttérének (15) Jessie Ware – háttérének (3, 7, 8) Deborah Widdup – hegedű (5, 7) Utómunka Executive producer: Ed Sheeran és Benny Blanco Producer: Ed Sheeran (2, 5, 9–11, 13–16), Benny Blanco (2, 3, 7, 8, 12–15), Steve Mac (4), Johnny McDaid (1, 10, 12), Will Hicks (5), Mike Elizondo (6), és Labrinth (16) Co-producer: Ed Sheeran (1, 4, 12) További producer: Benny Blanco (5) Eredeti producer: KillBeatz (14) Hangmérnök: Joe Rubel (összes dal), Graham Archer (1, 6, 11), Chris Sclafani (2, 3, 5, 7, 8, 12–15), Dann Pursey (4), Chris Laws (4), és Adam Hawkins (6) Hangmérnök-segéd: Duncan Fuller (1, 6, 10, 11), Matt Jones (3, 5, 7), George Oulton (3, 5, 7), Paul Pritchard (5), Jack Fairbrother (5), Johnny Solway (5), Brent Arrowood (6), Archie Carter (9–11), Robert Sellens (9–11) Keverés: Mark "Spike" Stent (The Mixsuite UK & LA) Master: Stuart Hawkes (Metropolis Mastering, London) Design: Jonny Costello és Charlotte Audery (Adultartclubco.uk) Illusztrációk: Kasiq Jungwoo Eredeti borító: Ed Sheeran festménye, a Damian and Science segítségével
Helyezések
Heti csúcshelyezések Slágerlisták (2017–2018) Legjobbhelyezés (Billboard Brasil) 1 (Gaon) 28 (AMPROFON) 2
Év-végi csúcshelyezések Slágerlisták (2017) Helyezés (ARIA Top 50 Albums) 1 (Ö3 Austria Top 40) 2 (Ultratop Flandria) 1 (Ultratop Vallónia) 4 (Hitlisten Album Top 40) 1 (Gaon) 8 (SNEP Album Top 100) 1 (MegaCharts) 1 (Oricon) 40 (Billboard Canadian Albums Chart) 1 (ZPAV Album Top 50) 2 (AMPROFON) 20 (VG-lista Album Top 40) 1 (Offizielle Top 100) 2 (FIMI Album Top 20) 1 (PROMUSICAE) 7 (Schweizer Hitparade) 1 (Sverigetopplistan Top 60 Albums) 1 (Recorded Music NZ Top 40 Albums) 1 (OCC)1 Billboard 200 4
Slágerlisták (2018) Helyezés (ARIA Top 50 Albums) 2 (Ö3 Austria Top 40) 3 (Ultratop Flandria) 2 (Ultratop Vallónia) 14 (Hitlisten Album Top 40) 2 (Gaon) 12 (SNEP Album Top 100) 11 (MegaCharts) 2 (IRMA) 3 (Billboard Japan) 46 (Billboard Canadian Albums Chart) 2 (ZPAV Album Top 50) 19 (AMPROFON) 65 (Offizielle Top 100) 5 (Schweizer Hitparade) 2 (Sverigetopplistan Top 60 Albums) 4 (FIMI Album Top 20) 10 (Recorded Music NZ Top 40 Albums) 1 (OCC) 3 Billboard 200 5
Slágerlisták (2019) Helyezés (ARIA Top 50 Albums) 11 (Ö3 Austria Top 40) 29 (Ultratop Flandria) 12 (Ultratop Vallónia) 67 (Hitlisten Album Top 40) 8 (Dutch Charts Album Top 100) 9 (IRMA) 10 (Billboard Canadian Albums Chart) 13 (ZPAV Album Top 50) 90 (Offizielle Top 100) 58 (FIMI Album Top 20) 44 (Schweizer Hitparade) 14 (Sverigetopplistan Top 60 Albums) 21 (Recorded Music NZ Top 40 Albums) 6 (OCC) 11 Billboard 200 31
Slágerlisták (2020) Helyezés (ARIA Top 50 Albums) 16 (Ö3 Austria Top 40) 39 (Ultratop Flandria) 25 (Ultratop Vallónia) 140 (Hitlisten Album Top 40) 14 (Dutch Charts Album Top 100) 21 (IRMA) 16 (Billboard Canadian Albums Chart) 29 (FIMI Album Top 20) 70 (Schweizer Hitparade) 40 (Sverigetopplistan Top 60 Albums) 26 (Recorded Music NZ Top 40 Albums) 14 (OCC) 13 Billboard 200 65 Évtized-végi csúcshelyezések Slágerlisták (2010–2019) Helyezés (ARIA Top 50 Albums) 4 (Offizielle Top 100) 11 (OCC) 4 Billboard 200 3
Minősítések Ország Minősítés Eladás (CAPIF) lemez Arany (CAPIF) digitális Platina (ARIA) 9× Platina (IFPI Austria) 2× Platina (BEA) 3× Platina Arany 5000 (IFPI Denmark) 9× Platina (RIAA) 4× Platina (BPI) 12× Platina (SNEP) Gyémánt (NVPI) 4× Platina (RIAJ) Arany (Music Canada) 8× Platina (ZPAV) Gyémánt (MAHASZ) 3× Platina 6000 (AMPROFON) 2× Platina (BVMI) 9× Arany (FIMI) 6× Platina (AFP) Platina (PROMUSICAE) Platina (IFPI Switzerland) 2× Platina (GLF) 2× Platina (RIAS) 6× Platina (RMNZ) 14× Platina Összesítések Világszerte—
Jegyzetek
Kategória:Ed Sheeran-albumok Kategória:2017 nagylemezei Kategória:Popalbumok Kategória:Grammy-díjas albumok Kategória:Atlantic Records-albumok Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei