Hugo Duro Perales (Getafe, 1999. november 10. –) spanyol korosztályos válogatott labdarúgó, a Valencia játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban A Getafe utánpótlás részlegén nevelkedett. 2017. október 24-én mutatkozott be az első csapatban a Deportivo Alavés ellen 1–0-ra elvesztett kupa találkozó 65. percében Chuli cseréjeként. Öt nappal később a tartalékok között is bemutatkozhatott a CD El Álamo csapata ellen Carlos Calderón cseréjeként. November 19-én a DAV Santa Ana ellen első két gólját is megszerezte. 2018. március 17-én a Real Sociedad elleni élvonalbeli találkozón debütált a bajnokságban Jorge Molina cseréjeként. 2020. július 8-án megszerezte első bajnoki gólját a Villarreal ellen.Villarreal beat Getafe to keep up Champions League push
2020. augusztus 27-én jelentették be, hogy egy évre kölcsönbe vette a Real Madrid csapata vételi opcióval, de első sorban a tartalék csapatban számítanak rá.Convocatoria del Castilla para enfrentarse al Getafe B Október 18-án góllal mutatkozott be a Castillában a Las Rozas elleni bajnoki mérkőzésen.1-2: El Castilla debuta con victoria ante Las Rozas A november 25-én megrendezett Internazionale elleni UEFA-bajnokok ligája mérkőzésen szerepelt Zinédine Zidane első csapatában először, de pályára nem lépett.Once inicial del Real Madrid contra el Inter de MilánLos 21 convocados para el encuentro ante el Inter de Milán 2021. február 20-án a felnőttek között a bajnokságban is bemutatkozott, a Real Valladolid ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen a 66. percben Mariano Díaz cseréjeként lépett pályára.Courtois-parádé és Casemiro-fejes(ek) – a Real Madrid kiszenvedte a győzelmet
2021. augusztus 31-én egy szezonra vásárlási opcióval került kölcsönbe a Valencia csapatához. Szeptember 12-én mutatkozott be a CA Osasuna ellen idegenben 4–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen a második játékrészben José Gayà cseréjeként.Valencia CF victorious away at CA Osasuna (1-4) Szeptember 19-én megszerezte első gólját a Real Madrid ellen 2–1-re elvesztett bajnoki találkozón.Hiába vezetett a Valencia, a Real Madrid két perc alatt fordított a hajrában! Három nappal később a Sevilla ellen csapata egyetlen gólját szerezte meg a 3–1-re elvesztett bajnoki mérkőzésen.La Liga: a Sevilla 22 perc alatt elintézte a Valenciát November 7-én az Atlético Madrid ellen a 85. percben Hélder Costa cseréjeként lépett pályára és két gólt szerzett, így 3–3-ra végződött a találkozó.La Liga: két gólt kapott a 90. perc után, két pontot hagyott Valenciában az Atlético 2022 májusában 4 millió euróért véglegesítették a szerződtetését, négy évre írt alá.
A válogatottban 2020. szeptember 3-án mutatkozott be a spanyol U21-es válogatottban a macedón U21-es labdarúgó-válogatottja ellen góllal.La Sub21 celebra el gol de Hugo Duro ante Macedonia La Sub21 celebra el gol de Hugo Duro ante Macedonia EFE FÚTBOL MACEDONIA DEL NORTE 0-1 ESPAÑA SUB21 La Sub21 gana a Macedonia gracias a la puntería de Hugo Duro y al 'muro' de Josep Martínez A 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzését 1–0-ra nyerték meg a spanyolok.U21 MKD – ESP match report
Statisztika 2021. november 7-i állapotnak megfelelően.HUGO DURO Hugo Duro Perales – lapreferente.com KlubSzezonBajnokságKupaUEFAEgyébÖsszesenOsztályMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokGetafe2017–18La Liga2010—302018–1911030—1402019–201211020—1512021–221000—10Összesen261502000331Getafe B2017–18Tercera División249—2492018–192414—2326172019–20Segunda División B2311—2311Összesen71340000237337Real Madrid Castilla2020–21Segunda División B1912——102012Összesen19120000102012Real Madrid2020–21La Liga2000100030Összesen2000100030Valencia2021–22La Liga10400—104Összesen104001000104Összesen1285250303313954
Sikerei, díjai Getafe B Tercera División: 2018–19
Jegyzetek
További információk Hugo Duro adatlapja a Real Madrid oldalon Hugo Duro adatlapja a Transfermarkt oldalon
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Getafe labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Real Madrid Castilla labdarúgói Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Élő személyek