Ed Devereaux, születési nevén Edward Sidney Devereaux, ejtsd [deveró], (Sydney, New South Wales, Ausztrália, 1925. augusztus 27. – Hampstead, London, Egyesült Királyság, 2003. december 17.) ausztráliai brit színpadi és filmszínész, rendező, forgatókönyvíró, aki ifjú korában az ausztrál színpadokon és televíziónál kezdte pályáját, de színészi és rendezői munkásságának nagy részét Nagy-Britanniában fejtette ki.
Élete Pályafutása 1955-ben kapta első, még névtelen (angliai) filmszerepét, egy angol tengerészt a Little Red Monkey című bűnügyi kalandfilmben. 1968-ban nagy sikert aratott az ausztrál televízió Skippy the Bush Kangaroo című családi filmsorozatának főszerepében, mint Matt Hammond fővadőr. A sorozat forgatókönyvének megírásában is része volt, 1969-ben ő maga rendezte a sorozat The Veteran című epizódját, ennek igen jó kritikai visszhangja lett. Devereaux a Double Trouble epizódba a saját gyerekei által kitalált történetet dolgozta be, további epizódok forgatókönyvét önállóan írta.
1958–1964 között különböző szerepeket játszott a Folytassa-filmsorozat öt filmjében. 1963-ban szerepelt az 1963-as, nagy sikerű Ladies Who Do című brit vígjátékban (Mr. Gubbins szerepében).
1964-ben megjelent Az Angyal kalandjai c. Roger Moore-krimisorozat The Loving Brothers című részében és 1971-ben a Minden lében két kanál c. krimi-vígjátéksorozat Anyone Can Play epizódjában, mint Ryker, a főgonosz.
1977-ben megjelent Az Onedin család 5. évadának összes epizódjában, mint Mr. Thomas Macaulay. Az 1978-as Edward és Mrs. Simpson című életrajzi filmben Lord Beaverbrook sajtócézár szerepét játszotta, és ugyanőt még egyszer az 1981-es The Life and Times of David Lloyd George című, Lloyd George miniszterelnök életéről szól filmben. 1979-ben a The Professionals tévésorozatban Albie szerepét adta, 1996-ban sikerrel szerepelt a Pusszantlak, drágám! tévésorozatban és az abból készült 1997-es Absolutely Fabulous: Absolutely Not! című videó-összeállításban (Max szerepében).
Ausztráliai televíziós (ABC-TV) szerepei közül említendő a My Brother Jack (1965) és a Kings sorozat (1983). Emberábrázoló tehetségét a kritikusok igen magasra értékelték az 1988-as True Believers c. tévéfilmben, ahol Devereaux Ben Chifley-t, Ausztrália 1945–1949 között kormányzó miniszterelnökét alakította.
Magyar szinkronhangját Buss Gyula, Hollósi Frigyes, Juhász György, Szabó Ottó, Ujréti László és Vajda László adta.
Magánélete
Kétszer nősült. Első felesége Irene Champion volt, 1953 körül házasodtak össze, négy gyermekük született: John (1954), Steven (1955), Timothy (1956) és Matthew (1962). Felesége írta az 1969-es The Intruders című film betétdalát (a filmben Devereaux is szerepelt). Ezután elváltak (ismeretlen időpontban), Deveraux egy René (†2000) keresztnevű hölgyet vett feleségül, akitől 1986-ben vált el, és még abban az évben harmadszor is megnősült. Harmadik feleségének, Julie Devereaux-nak leánykori neve szintén nem ismeretes.
Elhunyta
2003-ban Devereaux-nál nyelőcsőrákot állapítottak meg nála. Elbocsátását kérte a kórházból, hogy otthon lehessen harmadik feleségével, Julie-vel. Három hónappal később, 2003. december 17-én hampsteadi otthonában elhunyt, veseelégtelenség következtében, 78 éves korában.
Főbb filmszerepei Francia eredetű családneve gyakran előfordul hibás írásmódban (Devereux, Deveraux) is. 1955: Little Red Monkey, amerikai tengerész, névtelen 1957: Útibatyu (The Shiralee), Christy 1958: Folytassa, őrmester! (Carry On Sergeant), Russell őrmester 1959: Folytassa, nővér! (Carry On Nurse), Alec Lawrence 1959: The Four Just Men, tévésorozat, bérenc 1959: A repülő orvos (The Flying Doctor), tévésorozat, taxisofőr 1960: Fehér árnyak (The Savage Innocents), pilóta 1960: A torpedó visszalő (Watch Your Stern), Phillips parancsnok 1960: Ember a holdon (Man in the Moon), boltos 1960: Folytassa tekintet nélkül! (Carry On Regardless), Mr. Panting 1962: Folytassa a hajózást! (Carry On Cruising), ifjú tengerésztiszt 1962: Tekints embernek! (Mix Me a Person), Malley főfelügyelő 1962: A jelszó: bátorság (The Password Is Courage ), Aussie (= ausztrál ember) 1963: A törvény balkeze (The Wrong Arm of the Law), Bluey May 1963: Ladies Who Do, Mr. Gubbins 1964: Folytassa, Jack! (Carry On Jack), Hook, a kampókezű kalóz 1964: Az Angyal kalandjai (The Saint), tévésorozat, The Loving Brothers epizód, Wally Kinsall 1965: My Brother Jack, tévésorozat, Jack 1966: Furcsa társaság (They’re a Weird Mob), Joe Kennedy 1967: Journey Out of Darkness, Jubbal 1969: The Intruders, Matt Hammond fővadőr 1968–1970: Skippy, tévésorozat, Matt Hammond fővadőr / Loder 1971: Minden lében két kanál (The Persuaders!), tévésorozat, Anyone Can Play epizód, Ryker 1971: Házi áldás (Bless This House), Jim 1974: Leopárd és társai (The Zoo Gang), tévésorozat, Martin ezredes 1971–1974: Justice, tévésorozat, Frank Ronce 1976: The New Avengers, tévésorozat, Mr. Vann 1976: Hupikék törpikék és a csodafurulya (A kis manók furulyája, La flûte à six schtroumpfs), animációs film, angol szinkronhang 1977: Az Onedin család (The Onedin Line), tévésorozat, Thomas Macaulay 1978: Gyere vissza, kicsi Shéba! (Come Back, Little Sheba), tévéfilm, Elmo 1978: Edward és Mrs. Simpson (Edward & Mrs. Simpson), tévé-minisorozat, Lord Beaverbrook 1979: The Professionals, tévésorozat, Albie 1980: Oppenheimer, tévé-minisorozat, Wilhelm Styer ezredes 1981: The Life and Times of David Lloyd George, tévésorozat, Lord Beaverbrook 1983–1984: Kings, tévésorozat, George King 1985: Robbery Under Arms, Ben 1985: Jó utat! (Bon Voyage), Mr. Teitelbaum 1987: Yesterday’s Dreams, tévésorozat, Gil 1988: Tisztogatás (The Clean Machine), tévéfilm, Fred Riley komisszárius 1988: True Believers, tévé-minisorozat, Ben Chifley miniszterelnök 1989: Tanamera, tévé-minisorozat, Jack nagypapa 1989: Egy titkos ügynök magánélete (Goldeneye), tévéfilm, Sir William Stephenson 1996: Pusszantlak, drágám! (Absolutely Fabulous), tévésorozat, Mac 1997: Absolutely Fabulous: Absolutely Not!, összeállítás a Pusszantlak, drágám! filmjeiből, Max
Jegyzetek
További információ
Carry On Line: Official Website of the Carry On films
Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Ausztrálok Kategória:Ausztrál színészek Kategória:Ausztrál filmrendezők Kategória:Brit színészek Kategória:Brit filmrendezők Kategória:Brit forgatókönyvírók Kategória:Rádiósok, televíziósok Kategória:Sydney-iek