Pleasant Valley az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Baker megyéjében, a U. S. Route 30 mentén és az Interstate 84 közelében elhelyezkedő önkormányzat nélküli település.
Története 1865-ben erre vezetett a Place fizetőút, 1884-ben pedig vasúti rakodóhely volt itt. Az 1868-ban alapított posta két hónap után bezárt, majd 1890 és 1962 között újra működött. Az Oregon Geographic Names alapján később már csak egy motel és egy vasúti megállóhely maradt fenn; a motelt a 21. századra lakóházzá alakították át.
A térségben számos kőbánya található, ahonnan a megyében használt tufát kitermelik. 1874-re a lakosságszám elég nagy volt egy önálló tankerület létrehozásához, amely kezdetben egy általános, majd egy középiskolából állt, 1949-ben pedig a Baker megyei Tankerületbe olvadt. A harmadik iskolaépületből később lakóház lett.
1900-ban egy katolikus gyülekezet működött itt.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:Baker megye települései (Oregon)