Az abszint (franciául absinthe, spanyolul absenta, németül Absinth) magas, eredetileg 45-74% közötti alkoholtartalmú égetett szesz, melynek készítésekor a fehér ürömfű (Artemisia absinthium) leveleit és virágait, az ánizs (Pimpinella anisum) és a római édeskömény (Foeniculum vulgare var. dulce) termését, valamint egyéb fűszereket használnak fel. Hagyományos színe zöld, vagy ritkábban színtelen, ezért „a zöld tündérnek” (franciául la fée verte) is nevezik. Ízében általában az ánizs a legmeghatározóbb, amit az édeskömény és az ürömfű, majd a többi összetevő aromája követ, különösebb keserű mellékíz nélkül.
Időnként tévesen likőrnek nevezik, de az abszint hozzáadott cukor nélkül készül, így a párlatok közé sorolandó. Magas alkoholtartalma biztosítja, hogy a benne található nagy mennyiségű illóolaj oldott állapotban maradjon. Fogyasztását gyakran szertartásos vizes hígítás előzi meg, ugyanis ezáltal az addig oldott illóolajok fehér színhatás mellett emulziót képezve kicsapódnak. Ez a kicsapódás – az úgynevezett lus-hatás – látványosabb, ha a jeges vizet csak lassan adagolják az italhoz.
Az abszintot a 20. század első harmadában egy fiktív szindrómára, az abszintizmusra hivatkozva több országban is betiltották. Az ital állítólagos alkoholizmust okozó hatásáért növényi összetevőit, főleg a fehér ürömfűben található tujont tették felelőssé, melyet azonban a korabeli és mai abszint egyaránt csak kis mennyiségben tartalmaz. Meghurcolása ellenére nincs bizonyíték arra nézve, hogy illóolaj összetevőinek köszönhetően valaha is veszélyesebb lett volna bármely szeszes italnál, nem úgy kiemelkedően magas alkoholtartalma miatt. Az abszint növényi összetevőinek – főleg az abszintizmus félreértelmezése miatt – ma gyakran hallucinogén és más pszichoaktív hatásokat tulajdonítanak, ennek azonban nincs tudományos alapja. Tilalmát mára a legtöbb országban eltörölték, és eredeti változatában is készíthető.Padosch, Lachenmeier, Kröner: Absinthism – Conclusions
A kereskedelemben abszintként árult italok jelentős része – a tilalom előtt is és ma is – hamisítvány.Padosch, Lachenmeier, Kröner: Absinthism – Pre-ban absinthe – a target for food adulterationPadosch, Lachenmeier, Kröner: Absinthism – Modern absinthe
Nevének eredete A francia absinthe szó egyaránt jelenti a fehér ürmöt és a felhasználásával készült italt. Az abszint első ismert változatait „Extrait d'Absinthe”-nak (fehér üröm kivonatának) címkézték, és a 19. századi Franciaországban is ez az elnevezés terjedt el. Az absinthe, mint az ital neve e kifejezés rövidülésének tekinthető.
Az absinthe szó eredete a görög αψίνθιον (apszínthion), mely a latinba absinthiumként került át. Jelentése vitatott: a görögben az a + pszinthosz nagyjából „élvezhetetlent” jelent (amit az üröm különösen keserű ízével hoznak összefüggésbe); egy elfogadottabb elmélet szerint viszont az aspandból származik, mely az egyik perzsa dialektusban egy keserű növény neve volt, valószínűleg a szíriai rutafűé (Peganum harmala).
Története balra|140px|bélyegkép|T. Privat-Livemont plakátja (1896)Az abszint pontos eredete ismeretlen. A fehér üröm gyógyászati felhasználását az ókori Egyiptomban i. e. 1550 környékén készült Ebers-papirusz említi először. Az ókori görögök is használták leveleit borba áztatva, frissítő és gyógyító kezelésekhez. A szeszfőzés 11-12. századi megjelenése után elterjedtek az aqua vitae néven ismert, gyógyszerészeti égetett szeszek, melyeket gyakran gyógynövényekkel együtt pároltak le. Egy 1541-ben kiadott párlatoskönyv többek közt az aqua absinthii-t, azaz fehérürömpárlatot is említi. A mai értelemben vett abszint, tehát az ánizzsal és édesköménnyel készült párlat első nyomai azonban a 18. századi Svájcból származnak.
Az első írásos forrás egy 1769-es neuchâteli újságban található, melyben Suzanne-Margerite Henriod a saját készítményét „Bon Extrait d'Absinthe” néven hirdette a Neuchâtel kanton Val-de-Travers kerületében található Couvet-ből. Ez a készítmény akkor még valószínűleg lepárolatlan gyógynövénytinktúra volt. Ezt az elixírt egy népszerű legenda szerint a szintén Couvet-ben élő francia orvos, Dr. Pierre Ordinaire fejlesztette tovább 1792 környékén, majd 1797-ben Daniel Henri Dubied megszerezte a receptet a Henriod-nővérektől, és fiával, Marcellinnal, valamint vejével, Henri-Louis Pernod-val Couvet-ben megnyitotta első abszintfőzdéjét, a Dubied Père et Fils-t.
Gwydion Stone abszintszakértő kutatásai szerint az első ismert abszintfőző Abram-Louis Perrenoud volt. Perrenoud 1794-ben már a ma ismert formájában készítette az abszintot, mely akkoriban már nem csak gyógykészítményként, hanem élvezeti cikként is elterjedt a környéken. Daniel-Henri Dubied csipkekereskedő, mivel üzleti potenciált látott az italban, megvette Perrenoud receptjét, főzőmesternek pedig fiát, Henri-Louis Perrenoud-ot bérelte fel, aki mellett Dubied saját fiai dolgoztak az 1798-ban Couvet-ben megnyitott Dubied Père et Fils-ben. Jacques Kaeslin kutatása szerint szintén nincs nyoma, hogy Ordinaire-nek köze lett volna az abszint létrejöttéhez, ő azonban úgy találta, hogy Dubied a szeszfőzde megnyitása előtt jogdíjat fizetett Madame Henriod-nak.
Henri-Louis családnevét Pernod-ra változtatta, majd 1805-ben megnyitotta saját vállalkozását a franciaországi Pontarlier-ben Maison Pernod Fils néven. Kezdetben 400 liter abszintot állított elő naponta. A Pernod Fils az egyik legnépszerűbb abszintmárka maradt egészen az abszint 1914-es franciaországi betiltásáig.
A Pernod Fils 1896-os prospektusában a történet olyan változatát terjesztette, miszerint az abszintot a francia Ordinaire egyedül fejlesztette ki – ezzel együtt azt hangsúlyozva, hogy az abszint nem svájci, hanem francia eredetű –, majd halála után a recept a Henriod-nővérekhez került, akiktől maga Henri-Louis Pernod szerezte meg és tette világhírűvé; Dubied neve fel sem merül. A Pernod Ricard a történet mai változatában azt állítja, hogy az abszintot Madame Henriod-tól vette át Ordinaire, majd az ő halála után a leánytestvérein keresztül került Dubied-hez, aki hozzáértés híján bérelte fel 1798-ban Henri-Louis Pernod-t mint szeszfőzőt, a Pernod Fils későbbi alapítóját.
Elterjedése Franciaországban bélyegkép|170px|balra|Edgar Degas: Abszintivók (1876) A franciák 1830-ban megkezdték Algéria megszállását. A hiányos orvosi ellátás miatt a katonák között gyakoriak voltak a járványok, így a katonai orvosok védőitalt hagytak jóvá, mely borból, abszintból és vízből állt. A malária és a rossz ivóvíz ellen egyaránt hatásosnak remélték. Mindez lényeges hatással volt a francia abszinttermelésre: a Pernod Fils napi húszezer literre növelte termelését, valamint új főzdék is megjelentek. Az Algériából visszatérő katonák, akik nem csak gyógyszerként értékelték az abszintot, hamar népszerűvé tették, elsősorban Párizsban. Az 1875 után kiteljesedő filoxéra-járvány tizennégy év alatt tönkretette a francia bortermelést. Az így megnövekedett borárak tovább segítették az abszint elterjedését, a rossz bortermelés miatt egyébként is lecsökkent borpárlat-mennyiség egy részét pedig az abszint készítéséhez használták fel.
Az 1860-as évekre kialakult az „heure verte”, azaz „zöld óra” fogalma: délután öt órakor a lakosság egyre nagyobb része ült be kávéházakba és bárokba (némelyeket abszintháznak neveztek), hogy abszintot fogyasszon. Ekkor terjedtek el az abszintcsapok is, melyekkel kényelmesebb volt az ital hígítása, amit a lassú csepegtetés rituálévá emelt. Emellett az abszint az első olyan égetett szesz volt, melyet nőknek sem volt illetlenség fogyasztani. Minden társadalmi osztályban kedvelték, ugyanis az 1880-as években tömeges termelése (és egyre gyakoribb hamisítása) miatt sokkal olcsóbb lett. 1910-re a franciák 36 millió liter abszintot ittak évente (és mellé majdnem ötmilliárd liter bort). – "1910, was no less than 1,089 millions of gallons." ... "162 bottles per head" (gallons assumed to be Imperial, despite the American source, because 162 times population at 1901 census of 40,681,415 times a 75cl bottle equals 1087 million Imperial gallons, or 4942 million litres. Wine consumption dropped markedly in 1911 to about 111 bottles per person due to a 30% drop in the 1910 vintage yield)"
Elterjedése más országokban bélyeg|A New Orleans-i Régi abszintház
Spanyolországban északon, a francia határ közelében terjedt el az abszintfogyasztás, és valamelyest Barcelonában is, a város művészeinek köszönhetően.
Az Egyesült Államokban a francia jellegét őrző New Orleansban volt a legnépszerűbb az ital, ahol ma is áll a Régi abszintház, melyben 1874-ben kezdtek abszintot felszolgálni. Több híresség is megfordult benne, például Mark Twain, Oscar Wilde, Franklin Roosevelt, Aleister Crowley és Frank Sinatra. Az ital egyesült államokbeli betiltása után – csakúgy, mint Franciaországban – többféle helyi ánizsos ital is megjelent az abszint pótlására. Ilyen a Nouvelle Orleans, vagy a ma is ismert Herbsaint.
Az 1850-es években már Kubában, Mexikóban és Argentínában is fogyasztottak abszintot – a kubai abszint leghíresebb fogyasztója Ernest Hemingway volt.
Az abszint a századfordulón Magyarországon is beszerezhető volt, fogyasztását pedig Budapesten és Debrecenben is feljegyezték.
Hatása a művészetekre bélyegkép|170px|jobbra|Édouard Manet: Abszintivó (1859) A korabeli festészetnek és irodalomnak gyakori témája volt a magányos, tönkrement abszintivó. Édouard Manet Abszintivója (1859) komoly botrányt keltett, mivel elázott alkoholistát mutat be. Edgar Degas Abszint című festménye érzéketlenné vált, egykedvű párt ábrázol. Hasonló festmények még Pablo Picasso és Jean-François Raffaëlli művei, vagy Henri de Toulouse-Lautrec Monsieur Boileau a kávézóban című képe.
A kései 19. és a korai 20. században sok abszintivó művész volt, akinek művészetében megjelent az ital. Ilyen volt többek közt Vincent van Gogh, Édouard Manet, Amedeo Modigliani, Arthur Rimbaud, Guy de Maupassant, Henri de Toulouse-Lautrec és Paul Verlaine. Merített ebből a témából még August Strindberg, Oscar Wilde és Ernest Hemingway is.
A művészetben és irodalomban nyíltan megjelenő abszint jól tükrözi egy olyan, hagyományosan bort fogyasztó társadalom alkoholproblémáit, melyben az abszint előtt nem volt gyakori a tömény italok fogyasztása. Körülbelül száz évvel korábban a megnövekedett égetettszesz-fogyasztás (a londoni gin-őrület) hasonló gondokat okozott Nagy-Britanniában, ahol szintén csak hatósági lépésekkel sikerült visszaszorítani az alkoholizmust. Átfogó rész az abszintról a „Literatur und Kunst” fejezetben.
Korabeli hamisítványai Az abszint természetes színezése külön berendezést igényel, ezért az olcsó változatok, illetve a mesterségesen színezett hamisítványok színének élénkítésére a karamell adta sárga mellett anilin-zöldet, réz-szulfátot, rézacetátot vagy indigót használtak, melyek ez utóbbi kivételével erősen mérgezőek. Sokszor élénkítették így a klorofill adta enyhe smaragdzöldet is; az 1912-t megelőző években már kevés olyan abszint volt, melyet ne festettek volna.
További hamisítási módszer volt a valódi abszint készítésekor fennmaradó elő- és utópárlat megvásárlása, melyet normális esetben elválasztanak a kész italtól, akkoriban azonban sok hamisítvány alapanyaga volt. Legegyszerűbb esetben rézsókat és ízesítőt kevertek az ipari alkoholhoz, valamint antimon-trikloridot is, arra hivatkozva, hogy ez csökkenti a mérgező hatást. Valójában a lus-hatást pótolták vagy erősítették vele, és már akkoriban is kérdéses volt „pozitív hatása”, hiszen mérgező volt, és az „abszintizmus” több tünetéért is felelős lehetett. A szakma természetes módszert is ismert az ánizsolaj utánzására, a guaiacum-kivonat használatát, ami viszont körülményes volt.