Tarr Bence László (Budapest, 1974. október 26. –) magyar kulturális antropológus, filozófus, író, költő, orientalista, buddhista tanító. A SZINTÉZIS Szabadegyetem oktatási vezetője, valamint előadója, továbbá a SZINTÉZIS Egyesület alelnöke. Free Scholler hosszúkardvívó, bíró, sportedző, oktató, az Ars Ensis Lovagi Kör és Kardvívó Iskola Egyesület tagja, és az MHS Magyar Hosszúkardvívó Sportszövettség sport alelnöke.
Kulturális antropológusként összehasonlító vallástörténettel, és a természeti népek beavató hagyományainak modernkori megjelenéseivel foglalkozik. Szerepelt Lőrincz Gabriella Világokon Át című televíziós sorozatában, tanított Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, majd később független íróként adott ki írásokat. A világról vallott gondolatait a Tarandus Kiadó által a 2011. évben megjelent önálló esszékötetéből, az Örök Élet Forrásából és Mindenek Ostroma című verses kötetek tartalmazzák. Szervezetfejlesztői és oktatói tevékenységét a többszörös díjnyertes Szalay Péter dokumentarista filmrendező 2006-os Mai módi című dokumentumfilmje, életfilozófiáját az MTV számára készült, Assay H. Péter által rendezett, 2005-ös Hétköznapi Mintáink című rövid portréfilmje, és a Nagy Ernő dokumentarista filmrendező által rendezett, 2012-es Belülről Izzó Tűz című dokumentumfilmje ad bemutatást, amely a 43. filmszemle legnézettebb dokumentumfilmje volt. A világ kevesebb, mint 20 tűzönjáró instruktor képző mestereinek egyike, közülük pedig az egyetlen magyar származású.
Munkássága Orientalista és egyben nyugati filozófus, magatartáskutató, a noetikus tudományok független szakértője, aki számos tudatkutató projektben vett részt közreműködőként, alanyként, többek között a Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kelet-Nyugat Kutatóintézetének és az ELTE TáTK kulturális antropológia tanszék Buddhista Kutatóműhelyének, valamint a Szintézis PSZI-Laborban folytatott alapkutatások keretén belül.
Alapvető létfilozófiai tanítása, hogy a világ tudati természetű, az egyéni tudatosság, egy nagyobb kollektív, planetáris méretű nooszféra része, így az egyéni gondolatok, és végső soron az individuális öntudat és én-kép, csak hasznos eszköz, amelyet az emberiség fejlődése során létrejött pszichológiai emberkép, és világgal történő interakciók tesznek szükségessé.
Tudatkutatóként, munkássága erősen kapcsolódik a magyarországi, intézményen kívüli tudományos kutatólaborok munkájához, elsősorban Prof. László Ervin és Paulinyi Tamás, és Vassy Zoltán tudatkutatásaihoz, ami lényegében a természet és az emberi társadalom tudati egységességének egymásra hatásával, és a nooszféra kísérleti kutatására irányul. A 2005-ben elsőként rendezett Globális Békemeditáció egyik kulcs közreműködőjeként, azt vizsgálták, lehetséges-e nagy tömegekben mentális erővel hatni, például pusztán a béke gondolatával a globális bűnesetek számára. A tudati hozzáállás békesség és valóságteremtő erejéről, első helyen a Szintézis Szabadegyetemen, az Integrál Akadémián, a Hamvas Béla Kollégiumban, a Filozófia Gyakorlati Iskolájában, a Szabad Lélek központban, és számos közéleti konferencián adott elő köztük a 2005-ös Graz-i UNESCO békekonferencián, a 2006-os első Globális Békemeditáción, a 2010-es Egység Konferencián, és hosszú éveken át az antropológus Szimbiózis, a Természetgyógyász és a Napfényes Fesztiválokon.
Családi háttér
Egypetéjű Ikerkutatás, telepátia balra|bélyegkép|Az egypetéjű Tarr ikrek Orvos házaspár gyermekeként született 1974.október 26-án, egypetéjű ikerként. Mint iker, kisgyermekkorban alanya volt a SOTE ikerkutatásának, amely az 1970-től működő Budapesti Ikernyilvántartás keretén belül, dr. Métneki Júlia és dr. Czeizel Endre vezetésével folyt. Ikerség és telepátia témakörben az 1990-es években, a dr. Egely György által alapított Magyar Para-kutatási Tudományos Társaság, majd Paulinyi Tamás és Vassy Zoltán pszi-laborjában végeztek vele és ikertestvérével Tarr Dániellel telepátia kísérleteket. Az RTL Klub magyar tévécsatorna, Fókusz című műsorának 2011. november 11-i adása foglalkozott az ikertelepátia kísérletekkel, melyben a Hajdú-ikrek mellett a Tarr-ikrek is szerepeltek Ikerség és telepátia címmel.
Ikertestvérén kívül, két másik fiú testvére van, dr. Tarr Márton aneszteziológus és sportorvos, és ifj. Tarr Ferenc, történész, gyermek irodalmár. 1999-ben nősült, felesége Modrovics Krisztina, klinikai gyermek-szakpszichológus, szintén az ELTE BTK végzős hallgatója. Saját elmondásuk szerint, közös egyetemi éveik nagyban hatottak későbbi gondolkodásukra és kapcsolatukra.
Tanulmányai Általános iskolai tanulmányait 1981-84 között az budapesti XI. kerületi Érdi úti általános iskolában, majd az angliai Leeds városában, a katolikus Saint Dominics Middle Schoolban végzi. Az elemi iskolát a II. kerületi Attila úti általános iskolában fejezi be. Középiskolai tanulmányait a budapesti XII. kerületi Táncsics Mihály Gimnáziumban végzi, itt ismeri meg későbbi feleségét, akivel egy osztályba járnak. Középiskolai filozófiatanára, Szári Péter, valamint Nagy László kantiánus filozófus, az ELTE BTK egyetemi tanársegédje, ismerteti meg a nyugati filozófiával, amelynek hatására úgy dönt felsőfokú filozófiai tanulmányokba kezd. Már középiskolában komolyan érdeklődik a holt nyelvek iránt, latint és ógörögöt tanul, később szanszkritot és tibetit, majd a modern nyelvek közül angolul és németül tanul meg.
Ikertestvérével mindvégig egy iskolába járnak, végül mindketten kulturális antropológusként, vallásbölcsészként és angol nyelvszakos tanárként fejezik be felsőfokú tanulmányaikat. Ikersorsuk párhuzamairól, az 50. születésnapjuk alkalmából, "Karma-Dharma" címmel készítenek, útmutató, életbölcselkedő, egyben életrajzi párbeszédet, ami szellemi útkeresésük és tanítói életpályájuk első 50 évének összegzése és foglalata.
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola bélyegkép|350x350px|Tarr Bence László – Ānanda Prajñāraja buddhista tanító 1989-ben, 14 éves korában ismerkedik meg Dely Károly magyar jógaoktatóval, akinek fiatalon lesz ikertestvérével együtt, közvetlen és bensőséges tanítványa. Dely Károly a magyar jógaoktatás úttörő alakjaként, az 1980-as évek meghatározó személyisége ismertette meg az ind filozófiával, és a keleti gondolkodás és életvitel jótékony hatásaival. Dely Károly elsőként vezetett jógacsoportokat, és elsőként tanított keleti bölcseletet, mindezt még abban a korszakban, amikor minden, ami a jógához kapcsolódott, a hivatalos megítélés szerint sarlatán áltudománynak, és szélhámosságnak számított. Jógamestere hatására fordult a buddhista tanításhoz, és 1991-től, a Hetényi Ernő által vezetett Buddhista Missziótól, elszakadó Tan Kapuja Buddhista Egyház által alapított főiskola esti hallgatója, majd 1993-tól rendes hallgatója lesz. 1995-ben Indiába utazik ikertestvérével, ahol a ladakhi tibeti buddhizmus formaváltozásait tanulmányozza. Menedéket, Dobosy Antal zen mestertől és Mireisz Lászlótól, a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetőjétől vesz, akiktől az Ánanda nevet kapja. Bódhisszatva fogadalmat a 17. Karmapa, Tháje Dordzse 2000. január 18-i budapesti látogatásakor tesz, akitől a Szönam Gyalpo nevet kapja. Így buddhista tanítói neve Ánanda Pradzsnyárádzsa (Ānanda Prajñārāja), buddhista tanítványai ezen a néven ismerik. A tibeti buddhista hagyományba Keith Dowman tibeti fordító és dzogcsen mester vezeti be, akinek Agócs Tamás mellett ő is tanítványa. 2005-ben éri el a nagy tökéletesség állapotát, és a buddhista megvilágosodásról, a Felébredésről szóló megvilágosodás-versét angol nyelven, ebben az évben adja át a Buddhista Világszövetség akkori alelnökének, a mongol Tashi Choling Kolostor tiszteletreméltó Choijiljab Dambajav lámájának. Saját megvilágosodás élményének buddhista filozófiai magyarázatáról, "Támaszték nélküli egyetemes látásmód" címmel, Bende Zsuzsanna készít vele riportot a Tan Kapuja Buddhista Egyház Buddha FM elnevezésű rádiócsatornája számára, ami a buddhista etika és önmegvalósítás témakörében, 2025. februárjában induló havi rendszeres rádiósorozat első fejezete. Tarr Bence László megvilágosodás-verse magyar nyelven a Tan Kapuja Buddhista Egyház 25 éve című kiadványban jelent meg, 2017-ben. Orientalistaként, szanszkrit és tibeti nyelvet tanul, számos tanulmánya érhető el elsősorban a tibeti buddhista filozófia és a haldoklás, hospice tárgykörében. Szakdolgozatát a tibeti Nyingmapa iskola kialakulásáról írta. balra|bélyegkép|Tarr Bence László – Ānanda Prajñāraja 1997-2004 között, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola rendes tanáraként, nyugati és buddhista filozófiát, összehasonlító vallástörténetet, kulturális antropológiát tanít. Az Egyház hivatalos szóvivőjeként számos hazai és nemzetközi vallásközi párbeszéd résztvevője, köztük az UNESCO által szervezett, egyik első vallásközi békekonferencián 2005-ben Grazban, valamint a László Ervin által alapított Budapest Klub által szervezett Első Globális Békemeditáció vezetőjeként 2007. május 20-án. Szellemi felébredését követően fokozatosan távolodik el a vallásgyakorlás ritualizált formáitól és új vallásilag semlegesebb formákat keresve, a Szintézis Szabadegyetem, valamint az Integrál Akadémia oktatójaként folytatja tanítói tevékenységét.
Eötvös Loránd Tudományegyetem – ELTE BTK és TáTK
Filozófiai tanulmányok és a tudatfilozófia Orientalista tanulmányaival párhuzamosan, 1994-től az ELTE BTK rendes hallgatója, filozófia szakon kezdi tanulmányait, majd esztétikát, egyiptológiát, tibetológiát, sinológiát tanul, végül a TáTK kulturális Antropológia Tanszékének hallgatója lesz. Filozófiai érdeklődésére nagymértékben hat Steiger Kornél filozófiatörténész, az Ókori és Középkori Filozófia Tanszék tanára, valamint Geréby György, akik meghatározzák szenvedélyes érdeklődését az ókori és középkori európai kultúrák iránt. A kortárs logika- és nyelvfilozófia iránti érdeklődését Munkácsy Gyula és Faragó-Szabó István, az Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszék tanárainak köszönheti. Nyelvfilozófiai érdeklődését sajátos módon keveri lételméleti felvetésekkel, melyről Wittgenstein nyelvfilozófiájának kapcsán, Wittgenstein ontológiája című szigorlati dolgozatában értekezik. Egyetemi filozófiai tanulmányainak végén, a keleti és nyugati filozófia párhuzamait keresi, más szigorlati dolgozata a naiv realizmus kritikáját a buddhista jógácsára filozófia oldaláról tárgyalja.
Buddhista tanulmányai hatására, filozófiai fejtegetéseiben egyre hangsúlyosabb a külvilág észlelésének, és a világ illuzórikus természetének, a test-lélek problémának a tárgyalása. Végső soron elkötelezi magát a buddhista, non-dualista csak-tudat tan mellett, mely szerint a világ pusztán az észleletek útján jön létre, így objektív létezése nem bizonyítható. A külvilág, tudatunk útján jön létre, így tudatállapotunk függvényében megváltoztatható, észleleteink végső soron a tudatunk kivetülései. Ezzel megelőlegezi a XXI. század második évtizedében ismertté váló szimulációs hipotézist, mely szerint lehetséges, hogy mi egy szuperszámítógépek által generált hatalmas világjáték részesei vagyunk, ahol a külvilágról alkotott képzeteinket közvetlenül az agyunkba sugározzák, mint a Mátrix című hollywoodi sci-fiben. Végső filozófiai nézetei szerint, az emberi élet egy világjáték, amely az ember tudati és erkölcsi fejlődését szolgálja, amolyan tanulószoba, ahol addig maradunk az újjászületések végtelen körforgásában, míg el nem sajátítjuk azt a belső morális tartást, amely a magasabb világok megismerésének előfeltétele. Az ember élete egyetlen epizód, egy hosszú időtlen utazásban, amelynek végét nem a halál zárja le, hanem a szellemi felébredés, a spirituális értelemben vett eszmélés, Ezzel kapcsolatos nézeteit az Örök Élet Forrása című esszékötetének Világjáték című fejezetében ismerteti.
Kulturális antropológia és társadalomtudomány bélyegkép|Tarr Bence László – Costa Rica