A Sanfermines (vagy Fiestas de San Fermín, azaz Szent Firminus-ünnepek) a spanyolországi Pamplona évente megtartott világhírű fesztiválja. A minden évben július 6-án pontban 12 órakor kezdődő és 14-én éjfélkor záródó rendezvény legnevezetesebb eseménye a bikafuttatás, de azon kívül számos más program is zajlik a fesztivál hete alatt.
Szent Firminus legendás vértanú tiszteletére már a 12. században is tartottak körmeneteket: az évszázadok során ebből alakult ki a mai fesztivál hagyománya. A bikafuttatásról is már vannak középkori feljegyzések: eredetileg a legelőről hajtották be az állatokat a belvárosba, és voltak, akik elkezdtek futni előttük. Ebből is hagyomány alakult ki, amit eleinte a település vezetése nem nézett jó szemmel, de a 19. században engedélyezték, egyúttal szabályozták is a bikafuttatást.
A rendezvény a pamplonai városházánál kezdődik a chupinazóval, azaz egy rakéta fellövésével, amit nagy, lelkes tömeg kísér figyelemmel. Szokás, hogy a fesztivál minden résztvevője ettől a pillanattól kezdve egy piros kendőt hord a nyaka körül, és azt csak a záráskor veszi le. Ettől kezdve az ünnepek minden napján zenés ébresztőt tartanak a belvárosban, majd 8 órakor kezdődik a bikafuttatás, utána pedig az úgynevezett óriások, nagyfejűk, kilikik és zaldikók felvonulása, amelynek során nagyméretű, látványos bábokat hordoznak végig táncolva az utcákon. Az utolsó nap éjféljén újra a városházánál gyűlik össze a tömeg, és a Pobre de mí című egymondatos dalocskát énekelve búcsúztatja el az ünnepeket.
A Sanfermines idejére olyan sok turista érkezik, hogy a város lakossága ez alatt az idő alatt megtöbbszöröződik. A bikafuttatás során gyakoriak a sérülések, sőt, néha halálos áldozatok is vannak: a 20. századtól kezdve átlagosan hétévente hal meg valaki.
Története Eredete A franciaországi Amiens-hez is köthető Szent Firminus az amiens-i hagyomány szerint egy hispaniai római vezető fia volt, aki a 3. század táján élt Pamplonában, és miután keresztény hitre tért, ő maga is részt vett a hittérítésben, sőt, püspökké is szentelték. Bár a később kivégzett püspök hamvai Amiens-ben nyugszanak, több relikviája ma is Pamplonában található. Nem tudni, hogy a szent történetének mennyi történelmi alapja van (többek szerint szinte semmi), de az bizonyos, hogy Amiens-ben már a 9. században ismert volt, Pamplonában pedig a 12. századtól kering ez a legenda, amióta Pedro de Paris érsek tudomást szerzett róla, és elkezdte elterjeszteni a városban, sőt, egy Firminus-ereklyét magával is hozott a helyi székesegyházba. Azóta azonban az eredeti történetet többször megváltoztatták (például a szent életét „áttették” az 1. századba), de az soha nem változott, hogy Firminus folyamatosan közkedvelt szent volt Pamplonában.
jobbra|bélyegkép|Az 1885-ös Sanfermines plakátja Valószínű, hogy a Firminus tiszteletére tartott körmenetek már 1187 táján megjelentek, közvetlenül az után, hogy az érsek behozta a legendát Pamplonába. José María Corella egyik munkájában felhívja a figyelmet olyan, a 15. század második feléből származó, igaz, kétes hitelességű ábrázolásokra is, amelyek szerint már ekkor részt vettek a felvonuláson a mai zaldikókhoz hasonló lovas-táncosok, akik fából készült lovaikkal együtt táncoltak és dudát fújtak közben. Ugyanő állítja, hogy az első olyan írásos említés, ami konkrét dátumot ad meg a felvonulásnak, 1527-ből származik. Ekkor még október 10-én tartották a Firminus-ünnepet.
A 14. században egy kis, gótikus kápolna épült Firminus tiszteletére, ám helyette a 17. és 18. század fordulóján egy újat építettek (ma a kápolna a Szent Lőrinc-templom része). Ma is szokás, hogy a fesztivál résztvevői közül sokan, még a nem hívők is, ide járnak imádkozni a szenthez, például védelmet kérni tőle a bikafuttatásra. 1885-ben alakult meg a Corte de San Fermín nevű katolikus szervezet, amely manapság is tevékeny részese a fesztiválhoz kapcsolódó vallási ünnepeknek.
A bikafuttatás története Feljegyzések szerint Pamplonában már 1385-ben is voltak bikafuttatások, igaz, ezek még jelentősen különböztek a maiaktól. Az állatokat a legelőről hajtották be a városba, és miután egy lovas meghozta a hírt, hogy hamarosan megérkeznek az állatok, néhány városi fiatal verődött össze, majd a város tiltása ellenére – biztonságosan nagy távolságban – az utcákon futottak a bikák előtt.
1843-ig az állatok behajtása a Plaza del Castillo nevű téren ért véget, majd a következő 13 évben sokszor változott az útvonal: ez alatt az idő alatt két különböző városkapun léptek be, majd négyféle úton három más-más arénába érkeztek meg. Ezekben az időkben épült ki a vasút, az állatokat pedig elkezdték vagonokban szállítani, ami fölöslegessé tette az addigi lábon történő behajtást. Ennek (és a településvezetés nem támogató hozzáállásának) következtében a bikafuttatás szokása is szinte teljesen megszűnt, ám mivel a városlakók közül sokan ragaszkodtak hozzá, végül 1867-ben, ha már betiltani nem tudták, hivatalos szabályozás született róla: meghatározták például az időpontját, az útvonalat és a betartandó szabályokat.
Az 1920-as években az önkormányzat a Casa de Misericordia nevű, szegényeket segítő egyesületet bízta meg, hogy építse fel az új bikaviadal-arénát, és ehhez nekik adta a szükséges földterületet is. Az egyesület azóta is magára vállalja a bikafuttatás teljeskörű szervezését, kezdve a területet körülhatároló kerítések felépítésétől a bikák és viadorok leszerződtetéséig. A futtatás útvonala az aréna felépülte, 1922 óta lényegében változatlan.
A chupinazo története A fesztivál minden évben az úgynevezett chupinazóval kezdődik, vagyis azzal, hogy fellőnek egy rakétát a városháza erkélyéről. Tudjuk, hogy az Oroquieta nevű vállalat dolgozói már 1901-ben is lőttek fel rakétát a Castillo térről, hogy ezzel jelezzék az ünnepek kezdetét, de ebből akkor nem alakult ki rendszer. A hagyományt egy Juanito Etxepare nevű helyi polgár indította el, aki 1931-től kezdve évekig maga gyújtotta meg a rakétát, mígnem a polgárháború kitörése után agyon nem lőtték. 1939-ben Joaquín Ilundáin vette át Etxepare szerepét, majd 1941-ben, ugyancsak Ilundáin javaslatára, a rakétafellövés szokását olyan formában intézményesítették, ahogyan az ma is ismert. Ettől az évtől kezdve történik meg a „hivatalos” chupinazo a városházánál.
Amikor 1952-ben a városháza épülete újjáépítés alatt állt, a rakétát az ideiglenes városházáról lőtték fel, amelyet a mai Vínculo téren (akkoriban Plaza de la República Argentina) álló zene- és művészeti iskola épületében alakítottak ki. A gyújtózsinórt általában a városvezetéshez köthető személyek szokták meggyújtani, de 1964-ben Manuel Fraga információs és turisztikai miniszterre, később pedig néha neves sportolókra hárult ez a kitüntető feladat. Hogy pontosan ki végezheti el, azt a 2010-es évekig a mindenkori polgármester volt jogosult eldönteni. 1979-ben az akkori városvezető, Julián Balduz Calvo vezette be azt a szokást, hogy a rakétát a különböző helyi politikai formációk képviselői lőhessék fel, négyéves ciklusokban, kezdve a nagyobb, folytatva a kisebb mértékű képviselettel rendelkezőkkel.
Az óriások és nagyfejűek felvonulásának története A hagyomány úgy tartja, hogy az 1267-es Szent Firminus-körmenet alkalmával három „óriás” között tört ki egy kisebbfajta csata: ők név szerint Peru Suziales, Mari Suizales (Peru felesége) és Jusef Lukurari, az uzsorás voltak. Az első hiteles történelmi feljegyzés, amely óriásokat említ, azonban jóval későbbről, 1607-ből származik: ebből azt tudjuk meg, hogy egy Joanes de Azcona nevű személy volt az, akit megbíztak, hogy egy zenét szolgáltató vándorénekessel együtt mutassa be a városnak az óriások felvonulását. 1620-ban egy Joan de Torrobas nevű ács volt az, aki 88 realért elkészítette a város négy óriásfiguráját. Akkoriban az óriások felvonulása abból állt, hogy a bikafuttatás végén, sötétedéskor az óriásfigurákkal tettek néhány kört a téren, majd meggyújtották őket.
jobbra|bélyegkép|A nyolc óriásfigura a 21. században 1780-ban III. Károly spanyol király országszerte betiltotta az óriásbábok felvonulását, így Pamplonában is megszűnt ez a hagyomány. A város tulajdonában álló figurák el is vesztek, az egyházéit pedig elrejtették. Ezeket az elrejtett óriásokat 1813-ban egy ács találta meg, és mivel már nem volt érvényben a tiltás, segítségükkel újraindultak a felvonulások. Hamarosan a város is saját óriásokat, valamint a felvonulás többi résztvevőjét: nagyfejűeket, kilikiket és zaldikókat ábrázoló bábokat is vásárolt.
1860-ban egy helyi festő, Tadeo Amorena bemutatott egy olyan tervet a városnak, amelyben új, az addig használtaknál könnyebb és erősebb bábok készítését javasolta, amelyek megfogalmazása szerint „a világ négy részét” jelképezhetnék. A javaslatot jóváhagyták, Amorena pedig el is készítette a mindmáig használt figurákat. A ma is látható öt nagyfejű báb Félix Flores alkotása 1890-ből, míg a kilikik és a zaldikók többsége 20. századi gyártmány, de akad köztük néhány régebbi is.
Elmaradt és félbeszakadt ünnepek Amióta rendszeresen ünneplik a Sanferminest, nagyon kevés alkalom volt, amikor elmaradt vagy meg kellett szakítani az elkezdett rendezvényt. 1937-ben és 1938-ban a spanyol polgárháború miatt nem tartották meg, 1978-ban pedig, amikor már elkezdődött a Sanfermines, politikai okokból zavargások törtek ki a városban, a rendőrséggel történő összecsapások során pedig egy Germán Rodríguez nevű tüntető életét is vesztette. A városból elmenekültek a turisták, a fesztivált felfüggesztették. 1997-ben az ETA baszk szeparatista szervezet rabolt el és gyilkolt meg egy politikust, Miguel Ángel Blancót, és az ez elleni tiltakozásul, valamint a gyász jeléül felfüggesztették az éppen zajló ünnepeket. 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-világjárvány miatt teljesen elmaradt a Sanfermines.
A fesztivál történelmi dokumentumai Két intézmény található Pamplonában, amely a Sanfermines többszáz éves történelmével kapcsolatban őriz különféle dokumentumokat.
A Községi Levéltár (Archivo Municipal de Pamplona) őrzi a világ legjelentősebb Sanfermines-fényképgyűjteményét, amely többek között Francisco Zubieta Vidaurre, Andrés Retegui Gastearena és José Joaquín Arazuri művein alapul, de itt található a fesztivál legnagyobb plakát- és programfüzetgyűjteménye, valamint a Szent Firminus-kápolnával kapcsolatos tervek és dokumentumok, és az önkormányzatnak az ünnephez kapcsolódó tevékenységének feljegyzései is.
A Casa de Misericordia levéltárában mintegy 300 év történelmi adatai lelhetők fel, főként a bikafuttatással és a bikaviadalok terével kapcsolatban. Megtalálható itt például olyan számla is, amely az 1920-as bikafuttatás területének körbekerítéséről szól, de itt is vannak fényképek, programfüzetek, plakátok és belépőjegyek is.
Rendezvények, események, hagyományok A fesztivál több mint egy hétig, egészen pontosan 8 napig és 12 óráig tart. Ez alatt az idő alatt a város lakossága a beözönlő turisták miatt megkétszereződik, sőt, hétvégén akár három- vagy többszörösére is duzzadhat. A Sanfermines szinte minden rendezvényét az utcákon és tereken tartják.
A chupinazo vagy txupinazo