bélyegkép|270px| 1965-1997 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított Mundruczó György (Zsáka, 1942. szeptember 10. – Budapest, 1997. augusztus 29.) magyar statisztikus, egyetemi tanár a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.
Élete Édesapja Mundruczó Kornél, román ortodox lelkész. 60 évig szolgált Zsákán (Bihar vármegye), továbbá három településen (Darvas, Vekerd, Mezőpeterd) is ellátta a lelkészi teendőket. Édesanyja Terzeu Julianna, matematika szakos általános iskolai tanár.
Mundruczó György a Bihar vármegyei Zsákán született 1942. szeptember 10-én. Berettyóújfaluban érettségizett 1961-ben. Diplomáját 1965-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari szakán szerezte. Már harmadéves hallgatóként bekapcsolódott a Statisztikai Tanszék oktató- és kutatómunkájába, ettől kezdve szakmai pályafutása összeforrt a statisztikával, mindvégig a Statisztikai Tanszék oktatójaként dolgozott. 1967-ben egyetemi doktori címet szerzett, 1979-ben pedig megvédte kandidátusi disszertációját. Kimagasló tehetsége és munkája révén fiatalon, 49 éves korában nevezték ki egyetemi tanárnak. 1989 és 1992 között a tanszék vezetője volt. 1996-ban Fényes Elek Emlékéremmel tüntették ki. Nemzetközi tapasztalatai termékeny hatással voltak tudományos kutatásaira. Ford-ösztöndíj támogatásával 10 hónapos tanulmányútra mehetett az USA-ba. Oktatott szakstatisztikát és általános statisztikát az alapképzésben, tanított a szakközgazdász-képzésben, az utóbbi másfél évtizedben pedig a mérnök-közgazdászok oktatása lett a fő területe. Az 1990-es -évben az ISC-ben (International Studies Center) angol nyelven tartott előadásokat. Társintézményekben is segítette a statisztika oktatását. Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen több éven át tartott magas színvonalú előadásokat. Kutatásaiban előnyben részesítette a valós gyakorlati problémák megoldását. Fő kutatási témakörében, a regresszió- és korrelációszámításban fiatalon szaktekintélynek számított. E témában megjelent könyve, az „Alkalmazott regressziószámítás” a statisztikai szakmai körökben igen hamar ismertté vált.
Idegennyelv tudás: angol (felsőfok), spanyol (felsőfok), román (középfok). 1971/72-es tanévben az egyetem által meghirdetett és elnyert Ford ösztöndíjasként az MIT (Massachusetts Institute of Technology) Business School master programjának hallgatója volt. 1988/89-es tanévben az egyetem és a Dartmouth College (NH) közötti együttműködés keretében kutatómunkát végzett Hannoverben (USA). 1992-94-ben vendégprofesszor volt a University of New Hampshire (UNH) Matematika tanszékén. 3 szakkönyvet, 4 tankönyvet ( többszöri kiadásban) és 25 szakcikket publikált.
Mundruczó György díj: fiai (György és Gábor) alapították 2007-ben, amelyet egy tanulmányi évben legfeljebb két, a Statisztikai Tanszék mellett működő demonstrátor nyerhet el.
Fontosabb művei Mundruczó György (1942-1997) 54 publikációjának az adatai. OSZK. Katalógus. Mundruczó György a Statisztikai Szemlében 12 tanulmányt publikált. Archívum. Keresés szerző szerint. Mundruczó György Statisztikai Szemle Archívum. Mundruczó György
Legfontosabb publikációi
Gazdasági szintű hatékonysági mutató képzése a mezőgazdaságban. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné) Statisztikai Szemle. 1976. évi 7. sz. 713-725. old. Az állami gazdaságok méretének és hatékonysági mutatóinak összefüggése. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné) Statisztikai Szemle. 1978. évi 6. sz. 565-575. old. A gazdasági fejlettség nemzetközi összehasonlítása. Statisztikai Szemle. 1979. évi 7. sz. 720-729. old. Alkalmazott regressziószámítás. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1981. 259 old.(cím szerint: Mundruczó György) Sipos Béla. Könyvismertetés. Mundruczó György. Alkalmazott regressziószámítás. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1981. Statisztikai Szemle. 1982. május. 539-540 old. A vásárlóerő nemzetközi összehasonlítása J. Van Yzeren módszerével. Statisztikai Szemle. 1981. évi 3. sz. 277-289. old. A minőségi ismérvek közötti kapcsolatok vizsgálata. Statisztikai Szemle. 1982. évi 6. sz. 634-648. old.; 1982. évi 7. sz. 730-737. old. A mezőgazdasági termelés színvonalának összehasonlítása. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné) Statisztikai Szemle. 1985. évi 3. sz. 244-245. old. Áruszállítási szükségletek és teljesítmények. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné) Statisztikai Szemle. 1986. évi 5. sz. 481-493. old. Statisztikai módszerek a gazdasági elemzésben. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1987. 333 old. A gazdálkodás színvonala az állami gazdaságokban. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné, Sugár András) Statisztikai Szemle. 1989. évi 3. sz. 1071-1083. Statisztikai módszerek a gazdasági elemzésben. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné) AULA. Budapest. 1995. 571 old. Statisztika. (Társszerző: Hunyadi László, Vita László) AULA. Budapest. 1996. 883 old.Éltető Ödön. Könyvismertetés. Statisztika. (Hunyadi László - Mundruczó György - Vita László) AULA. Budapest. 1996. Statisztikai Szemle. 1997. március. 263-266 old. Útmutatás a statisztikai modellezés gyakorlatához. KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Budapest. 1998. 295.old. Pintér József. Könyvismertetés. Mundruczó György Útmutatás a statisztikai modellezés gyakorlatához. KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Budapest. 1998. Statisztikai Szemle. 1999. január. 76-78. old. Statisztikai módszerek és alkalmazások a gazdasági, üzleti elemzésben. (Társszerző: Kerékgyártó Györgyné, Sugár András) Aula. Budapest. 2001. Herman Sándor. Könyvismertetés. Statisztikai módszerek és alkalmazások a gazdasági, üzleti elemzésben. (Kerékgyártó Györgyné - Mundruczó György - Sugár András) Aula. Budapest. 2001.Statisztikai Szemle 2001. július. 625-626 old.
Jegyzetek
Források
Közgazdász. MKKE lapja. 1963. 3. Kitűnő tanulóink: Mundruczó György II. évfolyam ipar szakos hallgató. Közgazdász. MKKE lapja. 1964. 4. Kitűnő tanulóink: Mundruczó György III. évfolyam ipar szakos hallgató. Közgazdász. MKKE lapja. 1965. 13. Vörös diplomás hallgató: Mundruczó György. Közgazdász. MKKE lapja. 1966. 7. Varga Sándor tudományos rektorhelyettes a művelődési miniszter által adományozott Felsőoktatási tanulmányi érdemérmeket adott át Horváth Ferencnek, Hrubos Mária Ildikónak, és Mundruczó Györgynek. Közgazdász. MKKE lapja. 1968. 12. Így lettem tanársegéd. Kurtán Lajos: Beszélgetés Mundruczó Györggyel. Közgazdász. MKKE lapja. 1989. 19. Személyi ügyek. A statisztikai tanszék vezetőjévé nevezték ki Mundruczó Györgyöt. Sipos Béla: Mundruczó György: Alkalmazott regressziószámítás. Statisztikai Szemle. 1982. 5. sz. p. 539–540.Recenzió. Mundruczó György: Alkalmazott regressziószámítás. Kerékgyártó Györgyné: Dr. Mundruczó György (1942-1997) Statisztikai Szemle. 1997. 11. sz. Kerékgyártó Györgyné: Dr. Mundruczó György 1997. augusztus 29.-én elhunyt Mundruczó György egyetemi tanár. Temetése a Farkasréti Temetőben lesz. Magyar Nemzet, 1997-09-06. 208. sz.
Honváriné Kalmár Viktória. In Memoriam. Emlékezés Mundruczó Györgyre. Köz-Gazdaság. 2015. 1. sz.
Kategória:1942-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar statisztikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók