Berkes Balázs (Budapest, 1937. október 12. –) Liszt Ferenc-díjas bőgőművész, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja.
Pályafutása Először csellózni tanult, 1957-től 1962-ig Tibay Zoltán növendéke volt a Zeneakadémián. 1962–1978 között az MRT Tánczenekara, majd hosszú ideig a Stúdió 11 tagja volt, mint az egyik alapító. Rádiós munkája mellett egyéb formációkban is játszott, 1962-től rendszeresen koncertezett Vukán Györggyel. 1980-ban megalapították Kőszegi Imre ütőssel a Super Triót. 1990-től Creative Art Trio néven futott a formáció Balázs Elemér ütőssel. Ennek fúvósokkal kiegészített változata volt a Creative Art Ensemble.
Sokféle formációban a legkülönbözőbb stílusokban játszott. A magyar jazzélet legkiválóbbjai mellett külföldi nagyságokkal és fellépett, partnerei voltak többek közt Jiggs Whigham, Albert Mangelsdorff, Stjepko Gut, Charles Tolliver, Ted Curson, Paquito DeRivera, Art Farmer, Frank Foster, Steve Grossman, a Golden Gate Quartet, Anette Lowman, Jukka Perko, Tony Scott, Kenny Wheeler, Teddy Wilson, Kay Winding valamint a környező országok vezető jazzmuzsikusai. 1965-től, a magyarországi középfokú jazzoktatás indulásától tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán, 1993-tól nyugalomba vonulásáig 2007-ig a Zeneművészeti Főiskola jazztanszékének docense.
Számtalan rádiófelvétele mellett kereskedelmi forgalomba került hanghordozóinak száma megközelíti a nyolcvanat.https://info.bmc.hu/index.php?node=artists&table=ZENESZ&id=182
Díjai, elismerései 1987 – eMeRTon-díj a C.A.Trióval 1997 – Weiner Leó-díj 1998 – Szabó Gábor-díj 1999 – Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett 2002 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2007 – Magyar Zene- és Táncművészet Kiemelkedő Előadóművésze cím 2007 – Artisjus-díj 2014 – Liszt Ferenc-díj
Jegyzetek
További információk – Interjú – Interjú
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar dzsesszzenészek Kategória:Magyar nagybőgősök Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Budapestért díjasok