A Mirabell kastély () az ausztriai Salzburg óvárosában található palota, amely az egyik legismertebb turisztikai látnivaló a városban. A salzburgi hercegérsekek által építtetett kastély sok változáson esett át az évszázadok során, legnagyobb értéke a barokk szobrokkal gazdagon díszített kertje. A teljes komplexum minden létesítményével és híres kertjeivel együtt Salzburg városának történelmi központjának tagjaként a Világörökség része.
Története
A ma Salzburg Neustadt városrészéhez tartozó Mirabell kastélyt 1606 körül Wolf Dietrich von Raitenau érsek építtette az akkori városfalakon túl szeretője vagy titkos felesége, Salome Alt számára, és eredetileg Altenau-kastélynak hívták. Az előző épületnek a maradványait megőrizték a mai épület délnyugati sarkában, valamint az alagsorban. A 15 gyermekéről mindig gondoskodó hercegérsek legitimációt és törvényes örökösi címet szerzett a császártól, így a gyermekeket örökletes nemességbe is nevelték, anyjukkal együtt pedig Alt von Altenaunak hívták magukat. Ez azonban később kevés haszonnal járt. Wolf Dietrich 1612-es veresége és Hohensalzburgba zárása után utódja és unokaöccse, Markus Sittikus von Hohenems hamarosan elhajtotta feleségét és gyermekeit az épületből. Az előd emlékének teljes kitörlése érdekében Sittikus érsek Mirabellnek nevezte át a palotát, amely a Mirabell olasz női keresztnévből származik (mirabile ’csodálatos’ és bella ’gyönyörű’). balra|bélyegkép|275x275px|A kastély 1735 körül, még a díszes kupolával Paris von Lodron érsek a harmincéves háború idején a Mirabell kastélyt és annak kertjeit a Salzach jobb partján 1620 és 1642 között az új erős erődítménybe illesztette be. Markus Sittikusszal ellentétben szeretett a kastélyban élni, és itt is halt meg 1653. december 15-én.
1721 és 1727 között Franz Anton von Harrach érsek megbízásából a jól ismert barokk építőmester, Johann Lukas von Hildebrandt csodálatos barokk palotakomplexummá alakította át, egy négyszárnyú épületegyüttessé belső udvarral, amelyet hosszas viták után csatoltak le a parkról.
Az 1810 és 1816 közötti bajor uralom alatt a Mirabell kastély a bajor koronaherceg rezidenciája volt. Ottó bajor herceg, a későbbi I. Ottó görög király 1815. június 1-jén a kastélyban született. bélyegkép|301x301px|A kastély 1829-ben már klasszicista jegyekkel, valamint a barokk franciakertek helyett angolkerttel 1818-ban a városban pusztító tűz nagy károkat okozott a kastélyban. Az újjáépítést I. Ferenc császár megbízásából hajtották végre, aki maga adott pontos utasításokat a megvalósítással kapcsolatban. Peter Nobile udvari tanácsos terve túl drága volt a császár számára, ezért a salzburgi járási mérnököt, Johann Wolfgang Hagenauert bízta meg a tervezéssel és kivitelezéssel. Ennek eredményeként az épület elvesztette egyedülálló barokk megjelenését. A keleti homlokzat közepét koronázó hatalmas tornyot elbontották, eltűnt a finom oromzatos szerkezet a keleti oldalon kissé kiálló saroknyúlványokkal, valamint eltávolításra kerültek a tetőpárkányok is, amelyeket rengeteg váza és 28 alak díszített. Szerencsére a nyugati udvari homlokzat és a nyugati kerti homlokzat nagyrészt eredeti állapotában megmaradt. A kiálló rizalitok és a jól felépített falfelületek ritmusa az egykori barokk remekmű eredeti megjelenését közvetíti, bár itt is hiányoznak a díszes tetőszerkezetek és az alakok.
Hans Makart salzburgi festőművész édesapja 1849 előtt itt dolgozott szobafelügyelőként. A magyar felmenőkkel is rendelkező Tarnóczy Miksa bíboros-érsek 1851 és 1863 között élt ebben a kastélyban. Joachim Haspinger idős kapucinus szerzetes és tiroli szabadsághős († 1858) élete utolsó négy évét itt töltötte egy földszinti lakásban.
1866-ban a kastély és a Kapuzinerberg Salzburg városának tulajdonába került 50 000 guldenért cserébe. Ferenc József császár két évvel korábban már a városnak adományozta a Mirabell-kertet. 1947 és 1950 között itt működtek a polgármesteri és -helyettesi irodák, valamint a magisztrátus és néhány önkormányzati osztály.
Látnivalók a kastélyban
Georg-Raphael-Donner-Stiege A Georg-Raphael-Donner-Stiege a főlépcső, amely a földszinttől a második emeletig tart, és a nyugati szárny északi sarkában található. Mai nevét alkotójáról, Georg Raphael Donnerről, korának neves szobrászáról kapta. A lépcsőkorlátot gazdagon fonódó minták és különféle puttók díszítik, amelyek különböző testtartásokban, ülve, fekve és játszva ékesítik a korlátot. A falakban fülkék lettek kialakítva, amelyekben mitologikus alakok márványszobrai állnak, míg az ajtók felett antik mellszobrok láthatók.
Marmorsaal
A díszes Marmorsaal (márványterem) falát márvány, aranyozott stukkó és márványutánzat borítja. A terem falának közepénél dekoratív barokk stukkólemezek húzódnak végig. Johann Michael Rottmayr egykori nagy mennyezeti freskója az 1818-as tűzvészben odaveszett. A hangulata és nagyon jó akusztikája miatt a termet esküvők és klasszikus koncertek helyszíneként használják, melyekre mintegy 125 fő fér be. A teremnek komoly zenei hagyományai vannak, Leopold Mozart is többször lépett fel itt gyermekeivel, Wolfganggal és Nannerllel. A Salzburgi Kastélykoncertek rendezvényének keretében olyan ismert művészek léptek fel már itt, mint a Salzburger Solisten, a Bartók vonósnégyes, a Twins Quartett, valamint olyan híres szólisták, mint Jörg Demus és Igor Ojsztrah.
Schlosskapelle
Az 1818-as tűzvész előtt a Schlosskapelle (kastélykápolna) mennyezetét Bartolomeo Altomonte freskói díszítették, amelyet Nepomuki Szent Jánosnak szenteltek. A tűzben súlyosan megrongálódott épületet 1837-ben Friedrich zu Schwarzenberg bíboros-érsek újíttatta fel. Az oltár és Szent Ágoston, Rupert, Virgil és Márton szobrai alapvetően 1722-ből származnak. A tűzben elpusztult Nepomuki Szent János-oltárképet Johann Michael Hess pótolta 1830-ban. A kastélykápolna 1938 júliusa óta az osztrák ókatolikus egyház helyi plébániatemploma, korábban az istentiszteleteket a márványteremben tartották meg. A kis templomot 1952-ben és 1988-ban újították fel. A Mirabell kastély ókatolikus temploma évente részt vesz az egyházak ökumenikus éjszakáján. A templomban 2012 óta rendszeres időközönként klasszikus zenei koncerteket is tartanak.
Kertek bélyegkép|Kilátás a kertből a dómra és Hohensalzburg várára bélyegkép|Légi felvétel a Mirabell kastélyról és a Mirabell kertről A palota kertjei tartalmazzák a ma már beépített részeket (pl. az Universität Mozarteum kampuszához tartozó területeket), valamint a két Parterrét, a Heckentheatert (szabadtéri színpad), Wasserbasteit (vízibástya), a rózsakertet és az eredeti törpekertet, valamint a lebontott Mirabell-bástya helyett kialakított Kurgartent.
A kertek nagyrészt megmaradtak, amikor a kastély leégett. A jelenlegi elrendezés főleg Johann Bernhard Fischer von Erlachtól származik, amelyet Anton Danreiter módosított 1730 körül. Az Orangerie üvegházát a szomszédos pálmaházzal 1725 körül építették. Ettől délre működik 1973 óta a Salzburgi Barokk Múzeum.
A kicsi, hosszúkás sövényszínház 1704 és 1718 között épült a Lodron által építtetett védőfalon. Ma is használják alkalmanként kisebb színházi előadásokhoz vagy koncertekhez.
Großes Gartenparterre (Nagy parterre) A nagy parterre körüli márvány korlátokat a művészi vázáikkal Johann Bernhard Fischer von Erlach tervezte. A korlátok és szobrok elrendezését Anton Danreiter megváltoztatta 1730 után. A szobrok elrendezése, amelyet később kissé megváltoztattak, szintén Fischer von Erlach tervei alapján készült.
A négy elem szobrai A palotától délre fekvő nagy parterre központi szökőkútjának medencéje körül négy alakpár található, amelyeket Ottavio Mosto készített 1690 körül. A szobrok máig az eredeti helyükön és magas talapzatukon tekinthetők meg. Az alakok elsősorban a négy klasszikus elemet: a vizet, a tüzet, a levegőt és a földet jelképezik. A szobrok egy-egy ember felemelésének témáját dolgozzák fel, az egyik figura azért kapja fel a másikat, hogy elrabolja, megmentse, legyőzze vagy magával vigye. A szobrok további szimbolikája szándékosan összetett. A szobrok keletről nyugatra nézve a nap menetének megfelelően az alábbiak:
Parisz elrabolja szerelmét, Helenét Spártából a tengeren át egészen Trójáig, ezzel kirobbantva a trójai háborút; A tízéves trójai háború végén Aineiasz (ismert latin formában Aeneas) hátán cipelve megmenti apját, Ankhiszészt és fiát Aszkanioszt az égő Trójából; Héraklész (latinosan Herkules) legyőzi a földi félistent, Antaioszt, akit felemelve kifogyasztott a földből származó és legyőzhetetlenné tévő erejéből, majd megfojtotta; Hádész elrabolja Perszephonét az alvilágba.
A nyolc antik istenség szobrai A keleti oldalon áll a tavaszt szimbolizáló Apollo a babérral, valamint a nyár szimbólumaként pedig a Mercur a szárnyas sisakkal. Hatalmas istenek látják el a kert jelképes védelmét a déli bejárat felől: Vulcanus az üllőjével és Hercules a bunkósbotjával és a nemeai oroszlán bőrével. Ez utóbbi jelképezi emellett Johann Ernst Graf Thun érsek herkulesi erőfeszítéseit is. Az úttól nyugatra a teljes páncélzatban álló Mars, valamint a koronával és sassal rendelkező Jupiter alakja látható. Nyugaton, a naplemente tematikája körül ismét összekapcsolódnak az évszakok szimbólumai: Bacchus az ős allegóriája szőlővel és thyrsus bottal a kezében, valamint a tél jelképeként Saturnus felfalja egyik gyermekét. A férfi alakok Bartholomäus van Opstal (Bacchus, Jupiter, Hermes, Mercur) és Johannes Frölich (Apollo) szobrászművészek alkotásai.
A nyolc antik istennő szobrai A nyolc antik istennő keletről nyugatra tekint vissza a kert felé: elsőként Diana látható félholddal a hajában és hűséges kutyája kíséretében, aki valószínűleg az egyébként visszafogott és szerény életmódot folytató Johann Ernst Thun hercegérsek vadászszenvedélyének állít emléket. A különféle virágokat cipelő Flora a tavaszt jelképezi. A medúzafejes pajzsot és sisakot viselő Minerva nem hiányozhat az istennők közül, mint az érsekek által is támogatott tudomány és a művészetek szimbóluma. Az érett gabonakalászokat vivő Ceres összetéveszthetetlenül ábrázolja a nyarat, az ő szobrát a bejárati úttól nyugatra Pomona követi, aki a gyümölccsel teli bőségszaruval képviseli az őszt. A szárnyas kis Ámort tartó meztelen Venus a világi szépségek és szerelem jelképe. A vastag szőrmébe öltözött és tűzfazék mellett melegedő Vesta a telet szimbolizálja, a csoportot pedig a szőlőfürttel és egy pávával ábrázolt Juno alakja zárja.
Zwergelgarten (törpekert)
A Zwergelgartent 1690–91-ben a Mirabell-kert barokk átalakításának részeként Johann Ernst Graf Thun érsek megbízásából tervezte Johann Bernhard Fischer von Erlach. A törpekert eredetileg 28 groteszk törpefigurából állt, melyek fehér untersbergi márványból készültek. Párját alkotják a nagy kert földszintjén és a hársligetben található 28 márványszobornak. A törpék valószínűleg Ottavio Mosto és Bernhard Michael Mandl vezette művészegyüttes segítségével készültek, amelyben Sebastian Stumpfegger és Hans Schwäbl is dolgozott. Valószínűleg ez a legrégebbi törpekert Európában. A barokk korszakban számos európai királyi udvarban éltek alacsony termetű emberek, akiket nagyra tartottak hűségük miatt. Salzburgban Johann Ernst Graf Thun és Anton Harrach idején Franz von Meichelböck (1695–1746) volt a nagy tekintélyű udvari törpe.
A megemelt vízibástyától délre, vagyis az egykori erődítmények előtt található történelmi barokk törpekertet 1800 körül alakították át angolkertté, amely nem maradt fenn. 1811-ben eladták a szobrokat, és már nem tudták őket később teljesen összegyűjteni, a visszaszerzett darabokat ideiglenesen a helyreállított Lodron-vízibástyára helyezték el. Az eredeti barokk kert helyreállítása továbbra is fontos feladat. Középtávon tervezik az egykor csodálatos törpekert helyreállítását az eredeti helyén.