Eörsi László (Budapest, 1955. január 25. –) magyar történész, fő kutatási területe az 1956-os forradalom.

Élete és munkássága Apja Eörsi István író, 1956-os forradalmár, anyja Pártos Vera gimnáziumi tanár, testvére Eörsi János újságíró, szerkesztő. Unokatestvére Eörsi Anna művészettörténész, valamint Eörsi Mátyás, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője.

Székesfehérváron érettségizett mezőgazdasági szakközépiskolában. A rendszerváltásig főleg fizikai munkát végzett, elsősorban az építőiparban. 1986–91 között a Bokréta utcai speciális nevelőotthonban volt pedagógus. Első írása 1988. november 4-én jelent meg az Élet és Irodalomban a Kossuth téri sortűzről. 1991-ben fejezte be főiskolai tanulmányait a szombathelyi tanárképző főiskolán.

Diplomájának megszerzése után, 1991-ben kezdett dolgozni az éppen megalakuló 1956-os Intézetben. A tanulmányok készítése mellett lektorálta a Budapest Főváros Levéltárának 1956-os pereiről szóló, 2006-os CD-ROM-ját; a 2010-ben bemutatott Kolorádó Kid játékfilm (rendező: Vágvölgyi B. András) ötlete tőle származott. Ennek, valamint több 1956-os témájú dokumentumfilmnek volt történész-szakértője.

2011. december 27-én a második Orbán-kormány határozatot hozott az 1956-os Intézet Közalapítvány jogutód nélküli megszüntetéséről. 2012. január 1-től az Intézet az Országos Széchényi Könyvtár egyik osztályaként működött, munkatársainak egy része, így Eörsi László is, a könyvtár alkalmazottja lett. 2019 nyarán az intézetet beolvasztották a VERITAS Történetkutató Intézetbe és ezzel végképp felszámolták azt; a kutatói szétszéledtek, Eörsi László nyugdíjba vonult. Jelenleg az 1956-os Intézet Alapítvány és a Wesley János Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont kutatója.

Fő kutatási területe az 1956-os forradalom budapesti eseménytörténete. Kéttucatnyi önálló kötete mellett többszáz cikket, tanulmányt tett közzé lapokban, folyóiratokban. Egyik kötete a kaposvári Csiky Gergely színházról szól.

Kötetei Tűzoltó utcai fegyveres csoport a forradalomban. Századvég Kiadó –1956-os Intézet, 1993. 100 o. 1956 Kézikönyve. I. Kronológia (A budapesti felkelés története) 1956-os Intézet, Budapest, 1996 1956 Kézikönyve, III. Megtorlás és emlékezés (Angyal István, Onestyák László, Renner Péter, Sörös Imre, Szirmai Ottó, Zódor János, Zsigmond László életrajzai). Bp. 1956-os Intézet, 1996. (A címnegyedből kifelejtődtek a munkatársak.) Ferencváros 1956. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. 344 o. Az 1956-os forradalom a XIII. kerületben. XIII. kerületi Helytörténeti füzetek 2., 1997. Corvinisták 1956 (A VIII. kerület fegyveres csoportjai). 1956-os Intézet, 2001. 648 o. Mítoszok helyett – 1956 (Budapest ostroma 1956; Dudás József a forradalomban; Tóth Ilona; Mansfeld Péter; A bécsi „Magyar Forradalmi Tanács”; A „Bástya” csoport). Noran Könyvkiadó, 2003. 387 o. Széna tériek 1956 Budapest, 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2004. 369 o. „Ellenfehérkönyv”. Szerzői kiadás, 2006. 44 o. 1956 Mártírjai (Szentpétery Tibor fotóival). Rubicon Ház Bt., 2006. 212 o. Pesti srácok (Portrék 1956-ból). Beszélő (Stencil Kulturális Alapítvány), 2006. 288 o. Budapesti felkelő csoportok. Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójára készült internetes tartalomfejlesztések I. Főszerkesztő: Topits Judit, szerkesztő: Eörsi László. Budapest, 1956-os Intézet, 2006 Köztársaság tér 1956. 1956-os Intézet, 2006. 224 o. 1956 Ferencvárosban (társszerzőként). Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület, 2006. 13–96 pp. Angyalföld 1956 (Juhász Katalinnal és Szabó Ivettel). Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény – 1956-os Intézet, 2006. 38-49 o. The Hungarian revolution of 1956 – Myths and Realities. Ford. Mario D. Fenyő. Distributed by Columbia University Press, New York, 2006. 208 pp. „Jogot akartam mindenkinek”. Iván Kovács László Emlékkönyv (Filep Tiborral). Gold Book, 2007. 180 o. Angyal István (1928–1958) /Benne: Angyal István önvallomásai/. Noran, Bp. 2008. 350 o. A „Baross Köztársaság” 1956 (A VII. kerület felkelőcsoportjai). L'Harmattan Kiadó – 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2011. 512 o. „Megbombáztuk Kaposvárt” (A kaposvári Csiky Gergely Színház és a kultúrpolitika). Napvilág – 1956-os Intézet Alapítvány, 2013. 224 o. Soroksár 1956. Bp., Táncsics Mihály Művelődési Ház, 2014. 304 o. A pesterzsébeti fegyveres ellenállás, 1956. 1956-os Intézet Alapítvány – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2015. 232 o. Kérdések és válaszok 1956-ról (Feitl Istvánnal, Ripp Zoltánnal és Standeisky Évával). Napvilág Kiadó, 2015. Kőbánya 1956 (Fegyveres ellenállás a X. kerületben). Kőbányai Önkormányzat támogatásával az 1956-os Intézet Alapítvány, 2016. 92 o. A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. Kronosz – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – 1956-os Intézet Alapítvány, 2016. 226 o. Zugló 1956 (Fegyveres ellenállás a XIV. kerületben). Zuglói Önkormányzat, 2016. 138 o. „Rendkívüli idők, rendkívüli cselekmények” (Tóth Ilona és Mansfeld Péter története és mítosza). Szerzői kiadás, 2016. 204 o. Pesti srácok az Erzsébetvárosban. 7. Kerület Barátai Egyesület, 2016. 40 o. A „Budai srácok” 1956. OSZK, 2018. 300 o. Pesti lányok, 1956. Noran Libro Kiadó, 2019. 212 o. A külpesti srácok 1956. Wesley János Lelkészképző Főiskola, 2020. 434 o. "Irgalomnak helye nincs” (Az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzettjei). Kossuth, 2021. 608 o. „A kommunizmus hosszú éjszakája egyszer véget érhet” In: Címlapon Magyarország (Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848 – 2020. Szalay-Berzeviczy Andrással, Hermann Róberttel, ifj. Bertényi Ivánnal, Romsics Ignáccal, Valuch Tiborral és Tölgyessy Péterrel.) TranzPress, 2021. 145–178 pp. Igaztalanul az igazak között (Harangi Zoltán árulásai). Gabbiano – Print Kft. Kiadó, 2022. 112 o. Eörsi László 70 (Válogatott írások). Szerk.: B. Kádár Zsuzsanna. Wesley János Lelkészképző Főiskola, 2025. 574 o. Király Béla (1912–2009). Joshua Kiadó, 2025. 460 o.

Főbb tanulmányai A „véres csütörtök”. Századvég, 1990/1 241–251. A (II. kerületi) Nemzeti Forradalmi Bizottmány. 1956-os Intézet évkönyve, XI. Szerk. Rainer M. János, Standeisky Éva. 1956-os Intézet, 2003. 208–222. Dokumentumfilmek ’56. Metropolis, 2004/2 40–49. Halda Alíz (1928-2008) Az 1956-os Intézet honlapja, 2005. 1956 hordaléka. Beszélő, 2007/12. 66–70. „Saints of the Streets” The Participants is 1956. (Vajda Zsuzsannával) In: Resistance, Rebellion and Revolution in Hungary and Central Europe: Commemorating 1956. Hungarian Cultural Centre London, UCL, 2008. 227–237. Az ’58-as DVD-ROM. http://revizoronline.com/article.php?id=971, 2008. XI. 10. A budapesti egyetemek nemzetőrsége. In: Nagy Imre és kora V. kötet. (Nagy Imre Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2009.) 243–272. Cigányok az 1956-os forradalomban. In: Cigányság-identitás-kultúra-történelem. Szerk. Daróczi Ágnes. Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 2011. 243–256. Az „örök vamzer” (Harangi Zoltán) Beszélő, 2012/1–3. 51–57. Eörsi István, 1956–57. Élet és Irodalom Online, Beszélő, 2013. XI. 18. 1956 képe az 1990 utáni jobboldali-konzervatív narratívakban. In: Búvópatakok – Széttekintés. Évkönyv XIX. Szerk. Rainer M. János. OSZK – 1956-os Intézet Alapítvány, 2013. 200–248. A legfőbb pesti srácok. (Szegő Iván Miklóssal) In: Évkönyv XIX. Szerk. Rainer M. János. OSZK – 1956-os Intézet Alapítvány, 2015. 221–247. Abszurdisztán, határon kívül-belül (Harangi Zoltán a Világ Igazai között). http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/abszurdisztan-hataron-kivul-belul. 2016. II. 26. Obersovszky Gyula. OSZK-honlap 2016. III. 2. A Budavár 1956-os ostroma. Tűzvész az Országos Levéltárban. Levéltári Közlemények, 2016. 157-168. Párhuzamos életrajzok. Dózsa László és Pruck Pál. In: Újratervezések. 1956-os Intézet évkönyve, XXIII. Szerk. Keller Márkus-Tabajdi Gábor. OSZK – 1956-os Intézet Alapítvány, 2018. 258–282. „További eljárás nem szükséges” (A XIII. kerületi rendőrkapitány pere). Múltunk, 2019/4. 240–263. A Sziklai-legenda (Budakeszi, 1956). Betekintő 2021/4. 9–31. Király Béla az 1956-os forradalomban. In „Fejtágító” (Ünnepi tanulmányok Pásztor Péter 80. születésnapjára). Szerk. Seres Attila. PTE BTK TTI MOSZT Kutatócsoport Pécs, 2022. 402–414. A Széna tér 1956-ban. In Széna tér (Fejezetek egy megkerülhetetlen tér történetéből) Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat, 2022. 156–167. A vöröskeresztes besúgó. (In Út/elágazások/. Magyarország 1944–1945. Szerk. Virányi Péter.) MTA II. világháború története Albizottság, 2022. 209–230. Ismét a Sziklai–mítosz. Rendszerváltó szemle, 2023/3. 79–84. Király Béla a második világháborúban. (In Elit és konfliktus – Magyarország a jelenkorban. Szerk. Rainer M. János) 1956-os Intézet Évkönyv XXVIII. 2023. 187–232. „Amin én keresztül mentem, egy írónak egész életére ihletet adna” (Gömbös Sarolta a 20. század viharaiban). Betekintő, 2025/1. 27–50. „Élményeimet átszínezte az idő” (Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre). In: Egy nagy hiányterület (Eörsi István (1931-2005. Szerk. Halasi Zoltán). Kalligram, 2025. 77-81. Az anyajog kérdése a görög mítoszokban. In A kételkedés méltósága (tanulmányok a 70 éves Majsai Tamás tiszteletére. Szerk. Forczek Ákos – Nagy Péter Tibor) WJLF, 2025, Bp. 50–65. Az anyajog kérdése a görög mítoszokban. In A kételkedés méltósága (tanulmányok a 70 éves Majsai Tamás tiszteletére. Szerk. Forczek Ákos – Nagy Péter Tibor) WJLF, 2025, Bp. 50–65.

Szerkesztés B. Kádár Zsuzsanna: Kéthly Anna. Gondolat Kiadó, 2023

Az interneten elérhető munkáiból A konzervatív, jobboldali emlékezet 1956-ról Szilágyi József küzdelme 1956 a XIII. kerületben Egy forradalmár Soroksárról Corvinisták 1956 Széna tériek 1956 Köztársaság tér 1956 – könyv A „Baross Köztársaság” Példaképből börtönőr – Nagy Imre változó megítélése Köztársaság tér 1956 – tanulmány Tóth Ilona Mansfeld Péter

Jegyzetek

Források 56-os portál – Életrajzok Eörsi László új kötete Metropolis – Eörsi László Eörsi László honlapja

Kategória:Magyar történészek Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek