Joe Morton (Bronx, 1947. október 18. –) Primetime Emmy-díjas amerikai színész.
Dr. Miles Bennett Dyson megformálásáról ismert a Terminátor 2. – Az ítélet napja című 1991-es sci-fi akciófilmben. Játszott az Egerek és emberek (1992), a Féktelenül (1994), a Tűzparancs (1996), a Féktelenül 2. – Teljes gőzzel (1996), a Temetetlen múlt (2000), A felejtés bére (2003), a Lopakodó (2005) és az Amerikai gengszter (2007) című filmekben.
A 2010-es évektől feltűnt a DC-moziuniverzum két filmjében: Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (2016) és Az Igazság Ligája (2017).
Szerepelt a Botrány című televíziós sorozatban, mellyel 2014-ben Primetime Emmy-díjat nyert.
Élete és pályafutása
Harlemben, New York feketék lakta negyedében született. Tízéves volt, amikor édesapja elhunyt.
A Broadwayn a Hair című musicalben lépett fel először. Ezt követően filmezni kezdett, több mint 50 mozifilmben volt látható. Emellett televíziós sorozatokban is játszott, illetve szinkronszínészként kölcsönözte hangját, például a Grand Theft Auto: San Andreas című 2004-es videójátékban.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1977 Between the Lines Ahmed 1979 Az igazság mindenkié …And Justice for All börtönorvos 1982 The Clairvoyant Rich nyomozó 1983 A Rózsaszín Párduc átka Curse of the Pink Panther Charlie Damu Roland 1984 Testvér egy idegen bolygóról The Brother from Another Planet testvér 1985 Zavart lelkek Trouble in Mind Solo Kassai Károly 1986 Útkereszteződések Crossroads Scratch asszisztense 1987 Földre szállt űrlakók Stranded McMahon seriff Vass Gábor 1988 Felnőttmesék Zelly and Me Earl Háda János Két szülő közt The Good Mother Frank Williams 1989 Sztepp Tap Nicky 1990 The Lost Platoon második világháborús katona 1991 A remény városa | City of Hope| Wynn
| Terminátor 2. – Az ítélet napja| Terminator 2: Judgment Day| Dr. Miles Bennett Dyson | Vass Gábor |- | rowspan="2"| 1992 | Egerek és emberek| Of Mice and Men| Crooks | Varga T. József |- | Halhatatlan szerelem| Forever Young| Cameron | Csonka András |- | rowspan="2"| 1994 | Tintatartó| The Inkwell| Kenny Tate | Kálid Artúr |- | Féktelenül| Speed| Herb "Mac" McMahon hadnagy | Szakácsi Sándor |- | 1995 | A háború csapdájában| The Walking Dead| Barkley őrmester | Tokaji Csaba |- | rowspan="2"| 1996 | Lone Star – Ahol a legendák születnek| Lone Star| Delmore Payne | Kovács István |- | Tűzparancs| Executive Decision| Campbell "Cappy" Matheny őrmester | Breyer Zoltán |- | rowspan="3"| 1997 | Kíméletlen kaméleon| The Pest| Mr. Kent
| Féktelenül 2. – Teljes gőzzel| Speed 2: Cruise Control| Herb "Mac" McMahon százados | R. Kárpáti Péter
| Trouble on the Corner| Bill nyomozó
| rowspan="3"| 1998 | Blues Brothers 2000| Blues Brothers 2000| Cabel Chamberlain | Haás Vander Péter |- | Stephen King: Az eminens| Apt Pupil| Dan Richler | Galambos Péter
| When It Clicks (rövidfilm) | Cato Caldwell Douglass
| 1999 | Az asztronauta| The Astronaut's Wife| Sherman Reese | Mihályi Győző |- | rowspan="2"| 2000 | Temetetlen múlt| What Lies Beneath| Dr. Drayton | Orosz István |- | Szívörvény| Bounce| Jim Willer | Galambos Péter |- | 2001 | Ali| Ali| Chauncey Eskridge | Faragó András |- | 2002 | Szitakötő| Dragonfly| Hugh Campbell | Orosz István |- | rowspan="2"| 2003 | | Crossing (rövidfilm) | Stan nagybácsi
| A felejtés bére| Paycheck| Dodge ügynök | Áron László |- | 2004 | | Breaking Dawn| Simon professzor
| rowspan="3"| 2005 | Vissza a pokolba| Back in the Day| James Packer tiszteletes
| Lopakodó| Stealth| Dick Marshfield | Bognár Tamás |- | Lenny, a csodakutya| Lenny the Wonder Dog| Dr. Island
| 2006 | Az éjszaka hangjai| The Night Listener| Ashe | Mihályi Győző |- | rowspan="2"| 2007 | Amerikai gengszter| American Gangster| Charlie Williams | Bácskai János
| Badland| Max Astin
| 2008 | | Wherever You Are| Dr. Livingston
| 2009 | A határvonal| La Linea| Hodges | Papucsek Vilmos |- | 2010 | | The Mulberry Tree| Samuel R. Freeman
| 2013 | | Home| Donald Hall
| 2016 | Batman Superman ellen – Az igazság hajnala| Batman v Superman: Dawn of Justice| Silas Stone (cameo)| |- | 2017 | Az Igazság Ligája| Justice League| Silas Stone | Jakab Csaba |- | rowspan="2"| 2019 | Godzilla II. – A szörnyek királya| Godzilla: King of the Monsters| Houston Brooks | Papucsek Vilmos
| A Million Eyes (rövidfilm) | Fern
| 2020 | | Trinity's Triumph| Monsignor Heck
| 2021 | Zack Snyder: Az Igazság Ligája| Zack Snyder's Justice League'' Silas Stone
Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1980 Death Penalty William Terry 1981 We're Fighting Back Elgin Jones 1988 Terrorist on Trial: The United States vs. Salim Ajami Tandy Egyedül a neondzsungelben Alone in the Neon Jungle Ken Fraker Police Story: Burnout Jeff Allen őrmester 1989 Dühöngés New Yorkban Howard Beach: Making The Case for Murder Cedric Sandiford Rosta Sándor 1990 A Challenger Challenger Dr. Ronald Ervin McNair Jakab Csaba 1992 Legacy of Lies Samuel Flowers 1993 A jó zsaru The Good Policeman Sweets Montgomery 1995 A gonosz árnyékában In the Shadow of Evil Royce hadnagy Galambos Péter 1996 Jack Reed: Death and Vengeance Gordon Thomas 1997 Miss Evers fiai Miss Evers' Boys Dr. Sam Brodus 1999 Lázadás Mutiny Thurgood Marshall Y2K – Végzetes visszaszámlálás Y2K Martin Lowell 2000 Ali: Egy amerikai hős Ali: An American Hero Malcolm X 2002 The Fritz Pollard Story házigazda 2003 Jasper, Texas Walter Diggles Gondolatbűnök Thoughtcrimes John Harper Jakab Csaba 2005 A gyilkos nem felejt Gone But Not Forgotten Reggie Stewart 2015 Emberrablás Clevelandben Cleveland Abduction Solano ügynök Vass Gábor 2016 A végsőkig All the Way Roy Wilkins Forgács Gábor
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1970 Bracken's World Yule Buford 1 epizód Mission: Impossible Mission: Impossible hivatalnok 1 epizód 1973–1974 Search for Tomorrow Dr. James Foster főszerep 1975 Sanford and Son Hal Marshall 1 epizód 1975–1976 Grady Hal Marshall főszerepminisorozat (10 epizód) 1976 M*A*S*H M*A*S*H Saunders százados 1 epizód What's Happening!! menedzser 1 epizód 1978 Watch Your Mouth Raymond Geeter főszerep 1979 Vezérlő fény Guiding Light Dan Stennis 1 epizód 1983 American Playhouse Carl Hatch 3 epizód Another World Dr. Abel Marsh főszerep 1985 Miami Vice Miami Vice Jack Davis hadnagy 1986 Ki a főnök? Who's the Boss? limuzinsofőr 1 epizód 1987–1989 The Equalizer Slate / Carter Brock 4 epizód 1989 A Man Called Hawk Marvin Lewis tiszteletes 1 epizód One Life to Live Romero bíró 1 epizód 1990–1991 Equal Justice Mike James főszerep 1992 A Different World Byron Douglas III 7 epizód 1992–2005 Esküdt ellenségek Law & Order Roland Books / Leon Chiles 5 epizód 1993 TriBeCa Carlton Thomas főszerep 1994 Gyilkos utcák Homicide: Life on the Street Sam Thorn 2 epizód Veszélyes küldetés New York Undercover Dean / Dinah 1 epizód 1995 Under One Roof Ron Langston főszerep New York News Mitch Cotter 1 epizód 1996 Nova narrátor 1 epizód 1996–2002 Angyali érintés Touched by an Angel Jake Stone / Martin Hunter 2 epizód 1997 Prince Street Tom Warner hadnagy főszerep 1998 Dellaventura Caulder tanácsos 1 epizód 1998–1999 Mercy Point – Vészhelyzet a világűrben Mercy Point Dr. Grote Maxwell főszerep (8 epizód) 2000 X-akták The X-Files Martin Wells 1 epizód (A második esély) 2001–2002 Smallville Smallville Steven Hamilton 4 epizód 2002 All My Children Zeke McMillan 1 epizód Ügyvédek The Practice ügyvéd 1 epizód 2003 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Ray Bevins 1 epizód 2004 Whoopi Martin James 1 epizód The Jury James Byron Milton 1 epizód 2005 Doktor House House Gary H. Wright szenátor 1 epizód JAG – Becsületbeli ügyek JAG Elroy Johnson 1 epizód CSI: New York-i helyszínelők CSI: NY Dwight Hillborne rendőrfőnök 2 epizód 2005–2006 Titkos küldetés | E-Ring | Steve Algazi | 9 epizód |- | 2006–2012 | Eureka| Eureka | Henry Deacon
| 2007 | Gyilkos számok| Numbers | riporter | 1 epizód |- | 2008 | Boston Legal – Jogi játszmák| Boston Legal | Steve Duprey ügyvéd | 1 epizód |- | rowspan="3"| 2009 | | Great Performances | Eugene Bullard | 1 epizód |- | 13-as raktár| Warehouse 13 | John Hill tiszteletes | 1 epizód |- | Testvérek| Brothers & Sisters | Peter Madsen | 2 epizód |- | 2009–2011 | A férjem védelmében| The Good Wife | Daniel Golden | 11 epizód |- | 2010 | A nagy svindli| White Collar | Kyle Bancroft | 1 epizód |- | 2012 | | Coma | Dr. Nelson | minisorozat (2 epizód) |- | 2013–2018 | Botrány| Scandal | Eli Rowan Pope
| 2015 | | Proof | Dr. Charles Richmond | főszerep |- | 2015–2016 | Grace és Frankie| Grace and Frankie | Jason | 2 epizód |- | 2018–2020 | Isten belájkolt| God Friended Me | Arthur Finer tiszteletes
| 2019–2020 | A politikus| The Politician | Marcus | 4 epizód |- | 2021–2022 | | Our Kind of People | Teddy Franklin | főszerep (12 epizód) |- | 2025–2026 | | Going Dutch'' Davidson tábornok 11 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:New York-iak Kategória:Emmy-díjasok