bélyegkép|265x265px|A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, Nagy Mihály életének egyetlen munkahelye – előtte a nagytemplom Nagy Mihály (Debrecen, 1937. január 24. –) Mikola Sándor-díjas, fizika-kémia szakos középiskolai tanár; kutatótanár; gimnáziumi igazgató; egyetemi doktor; mineralógus; meteoritkutató; címzetes egyetemi docens.
Tanulmányok Nagy Mihály a református elemi után középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégium gimnáziumában végezte, 1955-ben érettségizett. A Debreceni Kossuth Lajos tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett kémia-fizika szakos középiskolai tanári diplomát 1959-ben. Tanári munkája mellett 1969-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíját.Fizikai Szemle 1986. 04.
https://atomki.hu/files/2021/02/FizikaiSzemle_1986_4_153_156.pdf Négy éven keresztül, hetente egyszer, mint ösztöndíjas, majd, mint vendégkutató dolgozott Debrecenben az Atommagkutató Intézetben (ATOMKI).
Nagyot 1974-ben avatták természettudományi egyetemi doktorrá a Debreceni Kossuth Lajos tudományegyetemen summa cum laude.
Életpálya
Pedagógiai tevékenység, oktatás Nagy Mihály egyetlen munkahelye 1959-től nyugdíjba vonulásáig a Debreceni Református Kollégium gimnáziuma volt. Mindkét szaktárgyát, a fizikát és a kémiát folyamatosan tanította a gimnáziumban. 1960-tól 1988-ig összesen hét osztálynak volt, évkihagyás nélkül, osztályfőnöke. 1987 és 1992 között igazgatóhelyettese–, majd 1992-től 1996-os nyugdíjba vonulásáig igazgatója volt alma materének.
Kiemelten foglalkozott a tanítás módszertanával és a tantárgyakon belül lehetséges szemléltetéssel, amelynek a megértetés, a megszerettetés és a tanulói aktivitás növelése volt a célja.NAGY M. 1964: Korszerű kémiatanítás több mint 130 évvel
ezelőtt. A kémia tanítása 4, 143–147. Fontosnak tartotta tanóráin a kísérletezést, ez több évtizeden átívelő kutatómunkájában is nyomon követhető. Több alkalommal közreműködött feladatgyűjtemények összeállításában, az Országos Pedagógiai Intézet (OPI) Fizika Tantárgyi Bizottsága tagjaként részt vett a középiskolai fizika tantervek és tankönyvek korrekciós munkájában.ACTA GEOSCIENTIA DEBRECINA - Volume 13-14
formerly Geology, Geomorphology, Physical Geography Series
Kiadja – Published by: Debrecen University Press
Printed by Fábián Dep. Co. (in 2022) p.170 ISSN 2939-7243
1981 és 1996 között megszervezte a Református Kollégium volt professzoráról elnevezett Hatvani István fizika versenyt, melynek ötletadója és egyben egyik feladatírója is volt. A versenyt fokozatosan kiterjesztette a Székelyföld, a Délvidék, majd Kárpátalja magyarok lakta vidékére is. 1995 és 2020 között a Nagy Géza Matematikai Emlékverseny és alapítvány elnöki tisztét is betöltötte. Több mint három éven át, 1999 és 2002 között a református iskolákat támogató Holland-Magyar Oktatásközvetítő Központ budapesti igazgatója is volt.
Tudományos tevékenység
Atommagkutatás Nagy, az MTA ösztöndíjasaként tanári munkája mellett kutató-munkát is végzett Debrecenben, az ATOMKI-ban. Több publikációja jelent meg neves hazai és külföldi tudományos folyóiratokban. 1974-ben ezek felhasználásával írta és védte meg doktori disszertációját Ősi nyomokkal kapcsolatos vizsgálatok és magfizikai kísérletek a középiskolában szilárdtest nyomdetektorral címen. A disszertáció második részében új típusú kísérleteket írt le, megújítva ezzel a gimnáziumi atommag-fizika oktatás demonstratív részét.
Természettudományos játszóház 1984 és 1996 között az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) Hajdú-Bihar megyei csoportjának titkárává választották. 1986-tól négy évig az ELFT országos alelnöke lett. Ezt követően a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESz) Hajdú-Bihar megyei szervezetének társelnöke volt 1990 és 1998 között. A Játszóházat működtető „Varázskuckó Debrecen” Természettudományos Játszóház Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét 2001-től tizenhat éven keresztül töltötte be.2011-ben tíz éves A "Varázskuckó, Debrecen"
Civilek Debrecen - kiskönyv
https://civilek.debrecen.hu/ A kabai meteorit kutatása Nagy már fiatal oktatóként felvállalta Szőnyi Pál akadémikus, egykori debreceni kollégiumi diák és tanár értékes, a 2. Világháborúban megsérült ásványtani hagyatékának újrarendezését és gondozását. Szerzőtársával 1983-ban írta meg az első átfogó munkát az akkor már több, mint száz éve a kollégiumot gazdagító gyűjteményről, így a Szőnyi-féle hagyaték bekerült a hazai és a nemzetközileg is számontartott jelentős ásványgyűjtemények közé.NAGY M., SZAKÁLL S. 1983: A debreceni Kollégium Szőnyi-féle
ásványgyűjteménye. A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1980,
Debrecen Az elődök munkásságáról és érdemeiről sem feledkezett meg, feldolgozta életüket, bemutatta tudományos eredményeiket.NAGY M. 1985: Szőnyi Pál az ásványgyűjtő (1808–1878). Hajdú-
Bihari Napló, 1985. III. 30.NAGY M. 1986: Megemlékezés Debrecenben Hatvani István
halálának 200. évfordulóján. Fizikai Szemle 12, 474–475.NAGY M. 1992: Kerekes Ferenc (1784–1850). In: Debreceni
Református Kollégium Gimnáziumának Évkönyve 1990/91–
1991/92, Debrecen, 75–78.NAGY M. 1995a: A Debreceni Református Kollégiumtól a
világhírnévig. Bay Zoltán élete és munkássága. In: Debreceni
Református Kollégium Gimnáziumának Évkönyve 1995,
Debrecen, 89–101.NAGY M. 1995b: Újra internátus az egykori Andaházy-Szilágyi
Intézet. A Gimnázium igazgatójának szavai, a szülőkhöz és a
diákokhoz. In: Debreceni Református Kollégium
Gimnáziumának Évkönyve 1992/93–1993/94, 117–119.NAGY M. 1998: Szőnyi Pál, az 1848-as vallás- és nevelésügyi
minisztérium tanácsosa. Debreceni Szemle 3, 347–366. Feladatának tekintette a tudománytörténeti ismeretek megörökítését, terjesztését, népszerűsítését.Nagy M., Kirsch É. (2007): A Kaba-kő titka. Tudománytörténeti színjáték. Református Tiszántúl kiadványai 3. kötet. Gazdag munkásságának egyik legérdekesebb része volt a Bibliában előforduló ásványok elemző vizsgálata.NAGY M. 2003: Ásványok a bibliában. Debreceni Református
Kollégium, Országos Református Tanáregyesület, Debrecen,
127 p.
2010-től kezdve Nagy Mihály egyre intenzívebben foglalkozott meteoritkutatással.Nagy Mihály A kabai meteorit. (The Meteorite of Kaba). Debreceni Református Kollégium. Debrecen. (2008) () 80.o. Ennek oka lehetett, hogy a világhírű kabai meteoritot a Debreceni Református Kollégium Múzeumában őrzik, mely gimnáziumának igazgatója volt. Definíciója szerint a meteoritok kozmológiai tanulmányozása a Naprendszer keletkezésének időszakáról kínál anyagában őrzött információkat.Nagy Mihály A hit és a tudomány határán (2. javított, bővített kiadás) Tiszántúli Református Egyházkerület. Debrecen. (2022) () 96.o. Nagy, kutatásai alapján könyveket, tanulmányokat publikált, kiemelkedő kutatási eredménye volt a meteorit réteges szerkezetének bemutatása SEM és CT felvételeken.Nagy Mihály - Bérczi Szaniszló. (2018) Régi és új eredmények összekapcsolása a kabai meteorit kutatásában: A test réteges szerkezete a SEM és a CT felvételeken. Linking Old And New Results in Kaba Meteorite Research: Lyered structure of the meteorite body on SEM and CT image. IN: Átfogó kutatások a kabai meteoriton. Comprehensive research on Kaba meteorite. Acta Geoscientia Debrecina 1. különszám (Debreceni Egyetemi Kiadó) A kötet szerkesztői: Nagy Mihály– Rózsa Péter – McIntosh Richard William. 91-96.o. Számos alkalommal tartott tudományos és tudományos-ismeretterjesztő előadásokat nemzetközi konferenciákon, egyetemeken, főiskolákon, a Fizikai Társulat és a Földtani Társulat rendezvényein pedagógus továbbképzéseken, művelődési házakban.
Az egyetem ásvány- és földtani tanszékével való több évtizedes munka- és kutatási kapcsolata eredményeként, a tanszék javaslatára a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Tanácsa és dékánja a címzetes egyetemi docens kitüntető címet adományozta neki 2020-ban.
Egyházi és közéleti tevékenység Nagy Mihály a Debrecen-Csapókerti Református Gyülekezet presbitere volt 1957 és 1964 között, majd a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet presbitere lett 1969-től harminc éven keresztül. A Debrecen-Nagyerdői Református Gyülekezet presbitere 1965 és 2006 között volt, majd azt követően tiszteletbeli presbiter lett ugyanott.
1978-tól Nagy a Debreceni Református Egyházmegye presbiteri főjegyzője, majd 1996-tól 2008-ig gondnoka volt. Az 1991-ben újraalakuló Országos Református Tanáregyesületnek alapító tagja, 1997-ig választott első elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
Nagy a Magyar Református Presbiteri Szövetség tiszántúli területi elnöke 2002 és 2006 között, majd 2014-től 2021-ig az országos szövetség pedagógiai tanácsadója.bélyegkép|267x267px|Kabai meteorit – Bal oldalon a megtalálását követően készült rajzokon, a jobb oldalon pedig a rajzokhoz hasonló helyzetben készült fotókon napjainkban. A nyíl egy CAl (kalcium-alumínium-oxid) zárványra mutat. Nagy Mihály tanulmányábólNagy Mihály A kabai meteorit leírása részletgazdag fényképek alapján - Description of Kaba meteorite based on detail rich photographs. Társszerző: Nagy Sándor IN: Átfogó kutatások a kabai meteoriton – Comprehensive Research on Kaba Meteorite (Debreceni Egyetemi Kiadó) 2018. Fotó: Nagy Sándor
Család Nagy Mihály régi debreceni dinasztia sarja, édesapja helyi iparos és kereskedő volt.
1959-ben vette feleségül Nyáry Erika, magyar, latin, orosz szakos tanárt.
Három gyermekük, hét unokájuk, három dédunokájuk van.
Díjak, elismerések
XIII. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét – I. Díj. Az alfa részecskékkel bemutatható nyomdetektoros kísérletekért (Eötvös Loránd Fizikai Társulat) 1970.Az elsőtől az ötvenediken keresztül a hatvanadikig
https://www.kfki.hu/elftkisk/60%20Anket/Elsotol_a_hatvanadikig.pdf Országos Pedagógiai Újítási Ankét és kiállítás Debrecen - megosztott 1. Díj. Atomfizikai tanítási egység szemléltetése diafilmen. (Pedagógus Továbbképzési Intézet) 1973.Hajdú-Bihari Napló
1973. 05. 27. 5. o. Mikola Sándor-díj – A kísérletezésen alapuló kiemelkedő fizikatanításért (ELFT) 1976.A Mikola Sándor-díj kitüntetetjei (ELFT, 2020)
http://elft.hu/tarsulatrol/dijak/a-tarsulat-altal-adomanyozhato-kituntetesek-es-dijak/mikola-sandor-dij/ XXVI. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét I. Díj. A Nukleáris Nyomdetektoros Alapkészletért (ELFT) 1983.Fizikai Szemle 1983/11./393. évf. 11. sz. - 1983. november
http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz8311/tart8311.html Vermes Miklós Díj – A tehetségápoló fizikatanításért (Vermes Miklós Tehetséggondozó Alapítvány, Sopron) 1993. Hatvani István Díj – Debrecen város érdekében a természettudományok területén kifejtett kiemelkedő tevékenységért (Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat) 1995 Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (Magyarország köztársasági elnöke) 1996. Kerekes Ferenc Díj (Debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsa) 2000. Imre Sándor Díj (A Magyarországi Református Egyház XII. zsinata) 2003. Magyar Érdemrend lovagkeresztje (Magyarország köztársasági elnöke) 2012. Címzetes egyetemi docens (Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Tanácsa és dékánja) 2020.
Főbb publikációk Nagy Mihály 2023-ig nyomtatásban megjelent közlései száma összesen 242 db. Ebből könyv, tudományos közlemény részben társszerzővel 89 (köztük 15 angol, vagy német nyelvű). A tudományos ismeretterjesztő cikkek száma 75, egyéb nyomtatásban megjelent közleménye 78. A nagyszámú kéziratos anyag, jelentés, tanrendi összeállítás pontos mennyisége nem ismert. Ezekből nyújt válogatást az alábbi válogatott bibliográfia.bélyegkép|293x293px|Kaba határában, a meteorit valószínű hullás-helyének közelében elhelyezett emlékkőNagy M. Emlékezetnek okáért: Kő hirdeti a kabai meteorit hullásának helyét. Református Tiszántúl XVII. 2009/3. 8. o (Fotó: Nagy Mihály) Könyvek Magfizikai kísérletek nukleáris nyomdetektorral Fakultatív tankönyv a gimnáziumok IV. osztálya számára. (Műszaki Könyvkiadó Budapest) 1985.; 2. kiadás (Tankönyvkiadó Budapest) 1987.