Ligeti Ernő, 1899-ig Lichtenstein ErnőA Belügyminisztérium 1899. évi 11627. sz. rendelete. MNL-OL 30799. mikrofilm 1162. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1899. év 38. oldal 53. sor. (Kolozsvár, 1891. február 19. – Budapest, 1945. január 11.) erdélyi magyar író, publicista, szerkesztő, a helikoni közösség tagja.

Élete Jogi tanulmányok után lépett újságírói pályára. Előbb a Nagyváradi Napló, majd Kolozsvárott a Keleti Újság munkatársa volt. Az 1920-as évek elején vette feleségül Szántó Margit (1899-1945) színésznőt, aki az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia végzett növendéke volt (1914-1917).

1924-ben részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó vállalat megalapításában. 1926-tól alapító tagja volt a Helikoni Közösségnek. 1934-ben Kolozsvárott hetilapot alapított Független Újság címmel, de a lap működési engedélyét 1940-ben a magyar hatóságok visszavonták.

A zsidótörvények okozta megélhetési nehézségek miatt - Marosi Ildikó szerint - 1943-ban költözött Budapestre az anyósához, özvegy Szántó Sománéhoz a Pozsonyi út 49-be, és a Magyar Nemzet főmunkatársa lett.

1944-ben megjárta a horthyligeti internálótábort, majd októberben a gyálpusztai sáncásó munkatábort. Az előbbiből az Erdélyi párti politikusbarátai szabadították ki, az utóbbiból valószínűleg svájci menlevél révén szabadulhatott.

A nyilasok családjával együtt gyilkolták meg 1945. január 11-én. Ligetit, feleségét és kisfiát egy nyilas osztag kirángatta a svájci követség védelme alatt álló Pozsonyi úti lakásából, bevitte az Andrássy út 60. alatti nyilasházba. Őt és családját megkínozták, majd Kun páter személyes tűzparancsára végezték ki éjjel a Liszt Ferenc téren.

Csak egyetlen gyermeke, Ligeti Károly (1928-2015) élte túl a mészárlást, aki 1946-ban Németországa, majd 1950-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált és később Kaliforniában ékszeripari vállalkozást alapított.

A neve szerepel a 2024-ben a Boráros téren felavatott Horthyliget emlékművön.

A Ligeti házaspár emlékére a Budapest, Pozsonyi út 49. számú ház előtt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében és kivitelezésében, illetve Budapest 13. kerületi Önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatával 2026. február 19-én botlatókövet avattak.

Irodalmi munkássága

Költészete gondos formába öntött intellektuális líra, regényei az erdélyi társadalmi élet színes ábrázolásai. A két világháború közötti romániai magyar irodalom demokratikus gondolkodású, érdekes egyénisége.

Művei Magányosan ezer tavasz közt (versek), Nagyvárad, 1913 Asszony (novellák), Marosvásárhely, 1920 Belvedere (regény), Kolozsvár, 1921 Erdély vallatása (politikai portrék), Kolozsvár, 1922 Én jót akartam (versek), Szatmárnémeti, 1924 Az ifjító szűz (regény), Kolozsvár, 1925 Föl a bakra (regény), Kolozsvár, 1925 A páneurópai mozgalom (tanulmány), Kolozsvár, 1926 A kék barlang (regény), Kolozsvár, 1927 Vonósnégyes (elbeszélések), Kolozsvár, 1928 A kuruzsló (regény), Kolozsvár, 1929 Az ő kis katonája (regény), Marosvásárhely, 1931 A két Böszörményi (regény), Kolozsvár, 1931 Az idegen csillag (regény), Kolozsvár, 1932 (A néger hősszerelmes címen is) A néger hősszerelmes. Ira Aldridge; Pantheon, Bp., 1933 (Az idegen csillag címen is) Jákob az angyallal (kisregény), Nagyvárad, 1940 Rózsaszüret (A Balkán regénye), Kolozsvár, 1941 Súly alatt a pálma. Egy nemzedék szellemi élete. 22 esztendő kisebbségi sorsban; Fraternitas, Kolozsvár, 1941 Súly alatt a pálma (Egy nemzedék szellemi élete. Emlékirat), Kolozsvár, 1941 Noé galambja (történelmi regény), Budapest, 1943

Jegy

zetek

Források

KLUBHÁLÓ https://web.archive.org/web/20140714150217/http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3846 a család kivégzése Marosi Ildikó: Kis \ Ligeti \ könyv. A fedélzetközi utas elsüllyedt világa; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2002 https://www.yadvashem.org/sites/default/files/94_1.pdf https://merce.hu/2023/01/21/az-nem-lehet-hogy-a-liszt-ferenc-teren-tortentek-a-feledesbe-meruljenek/ https://epa.oszk.hu/00400/00458/00703/pdf/EPA00458_korunk_2023_06_082-088.pdf

További információk

Nagyváradi Auróra c. folyóirat Nem lehet-vita, 1937 Filep Tamás Gusztáv: Ligeti Ernő. Egy urbánus transzszilvanista; MMA, Bp., 2019

Kategória:Magyar írók Kategória:A Nagyváradi Napló vezetői, újságírói Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Kolozsváriak Kategória:Kivégzett költők, írók Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:A 11.300/1944. M. E. számú határozatban felsorolt szerzők Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Meggyilkolt költők, írók Kategória:Meggyilkolt újságírók Kategória:Magyar publicisták