Tarnói Gizella (Budapest, 1947. szeptember 20. – 2006. október 15.) magyar újságíró.

Életpályája

Tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipar szakán végezte 1967–71 között, majd a MÚOSZ Újságíró Iskolába járt 1974–75 között.

1970-től a Magyar Rádiónál dolgozott, 1971-ig külső munkatárs, 1971–74 között a belpolitikai rovat gyakornoka, ezután a gazdaságpolitikai rovat munkatársa, 1992–94 között vezető szerkesztő. 1994-ben kilépett a rádiótól, és nem sokkal később az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese lett.

Számos tényfeltáró riport szerzője, egyik riportsorozata elismeréseként 1998-ban Pulitzer-emlékdíjat kapott, munkássága jelentős részében kapcsolódik a kisebbségek jogainak védelméhez, 2001-ben Roma Polgárjogi Díjban részesült.

Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője szerint:

1985–89 között a MÚOSZ választmányi tagja, 1989–94 között alelnöke.

Műsorai Rádió Jelenidőben Eco-mix Párhuzamos életrajzok Szorító Névjegy Televízió Hírháttér Mutató Napzárta 6színtér Aktuális 24 óra (műsorvezetőként) regionális adások

Művei A színház csak ürügy – Keleti István utolsó ajándéka (társszerkesztő, 1996); K + F – gondolatok a kutatásról, fejlesztésről, innovációról (szerk., 1997) Fiúk a bányában. Fidesz-perek az ÉS ellen; szerk. Kovács Zoltán, Tarnói Gizella; Irodalom Kft., Bp., 2000 (Nagyítás könyvek) Kovács Zoltán (szerk.) - Tarnói Gizella (szerk.): Fiúk a szőlőben (A Tokaji borcsaták per- és sajtóanyaga), 2005A Fiúk a szőlőben könyv adatlapja a Moly oldalán

Díjai Joseph Pulitzer-emlékdíj (1998) Roma Polgárjogi Díj (2001)

Családi adatok

Elvált. Gyermekei: Eszter, 1975, Ádám, 1981.

Emlékezete Az Élet és Irodalom hetilap 2010-ben Tarnói Gizella-emlékdíjat alapított. A kitüntetés azoknak a magyar és külföldi állampolgároknak adományozható, akik kiemelkedő gazdasági témájú újságírói munkájukkal kiérdemlik. A kuratórium tagjai: Bokros Lajos, a kuratórium elnöke, Losoncz Miklós, Várhegyi Éva.

Jegyzetek

Források Elhunyt Tarnói Gizella újságíró A Tarnói Gizella-emlékdíj alapítása és szabályzata

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Az Élet és Irodalom vezetői, újságírói Kategória:Joseph Pulitzer-emlékdíjasok