Felsőmarác község Vas vármegyében, a Körmendi járásban.
Fekvése Az Őrség és a Kemeneshát tájegységek határvidékén fekszik, Körmendtől néhány kilométerre délnyugatra. Közúton csak a 74 172-es számú mellékúton érhető el, amely Csákánydoroszló közigazgatási területének déli szélén ágazik ki a 7451-es útból és jó 6 kilométer megtétele után Ivánc déli részén torkollik vissza ugyanoda.
Története
Nevének utótagja a 'morva emberek' jelentésű, szláv moravci szóból ered, míg az előtagot a környék másik hasonló nevet viselő településtől, a muravidéki Alsómaráctól (ma Moravske Toplice) való megkülönböztetés végett kapta.
Első okleveles említése Morouch néven 1258-ból ismert (Alsómarácot is ugyanezzel a névvel említik 1366-ban).
A Csákánydoroszlóból Felsőmarácra vezető út közelében, az úttól jobbra kereszt jelzi az egykori Tótfalu helyét. A török időkben kisebb váracska állt itt. Ma már csak a helye látszik.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Török István (független) 1994–1998: Török István (független) 1998–2002: Török István (független) 2002–2006: Török István (független) 2006–2010: Sütő Kálmán (független) 2010–2014: Sütő Kálmán (független) 2014–2019: Sütő Kálmán (független) 2019–2024: Tóth László (független) 2024–2026: Horváthné Tánczos Szilvia (független) 2026– : Tóth László (független)
A településen 2026. március 1-jén időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani, az előző testület 2025 utolsó heteiben kimondott feloszlása miatt. A választáson a hivatalban lévő faluvezető asszony is elindult, de 35,40%-os eredményével, három jelölt közül csak a második helyezést tudta megszerezni.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,3%-a magyarnak, 3,2% németnek, 0,4% horvátnak mondta magát (7,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 76,9%, református 1,2%, evangélikus 0,8%, felekezet nélküli 7,3% (13,8% nem nyilatkozott).Felsőmarác Helységnévtár
2022-ben a lakosság 86,2%-a vallotta magát magyarnak, 7,5% németnek, 2% cigánynak, 0,4% románnak, 0,4% horvátnak, 0,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 52,6% volt római katolikus, 2% református, 1,6% evangélikus, 0,8% görög katolikus, 9,1% felekezeten kívüli (33,6% nem válaszolt).Felsőmarác Helységnévtár
Nevezetességei
Jegyzetek
További információk Felsőmarác oldala
Kategória:Vas megye települései Kategória:Vas vármegye települései