A nürnbergi mesterdalnokok (németül Die Meistersinger von Nürnberg) Richard Wagner egyik háromfelvonásos operája (WWV 96). Librettóját a zeneszerző írta saját ötlete alapján, amelyhez felhasználta E. T. A. Hoffmann Meister Martin der Küfner und seine Gesellen (Márton mester, a bognár és társai) című novelláját, Johann Ludwig Deinhardstein Hans Sachs című színjátékát valamint Johann Christoph Wagenseil Buch von der Meistersinger holdseligen Kunst (Könyv mesterdalnokok boldogságosan szép művészetéről) című munkáját. Az opera különleges helyet foglal el a zeneszerző művei között, ugyanis Wagner egyetlen vígoperája. Ősbemutatójára 1868. június 21-én került sor a müncheni Königliches Hof- und Nationaltheaterben. Magyarországon 1883. szeptember 8-án mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban.
A mesterdalnokok és Hans Sachs balra|250px|bélyegkép|Hans Sachs Ma már nehezen állapítható meg a mesterdal, a középkori német költészet e sajátos termékének eredete. Valószínű, hogy a középkor trubadúr-költészete (Provence és Franciaország), a trovatorek és trobadorok (Olaszország és Spanyolország), valamint a Minnesängerek (Németország) lírája ihlette meg a feltörekvő városi polgárság szellemi köreit is. Ezek a dalosok is előkelő körökből kerültek ki, vándorköltők, lovagok, őrgrófok, hercegek – de akad közöttük fejedelem is. Ennek a főúri költészetnek évszázados késéssel felbukkanó "polgári" mása – a mesterdalnokok költészete.
Hamarosan kialakult a mesterdal szigorú formája. A mesterdalnokok, akik szabad óráikban verset, s hozzá dallamot írtak, sőt műveiket maguk adták elő, céhbe tömörültek, és a vershez, dallamhoz, amely kézműves műhelyükben született, "kaptafát": szigorú törvényt készítettek. Ez a szabályzat volt az úgynevezett tabulatúra, amelyet nagy táblára írva a dalnokiskola közepén helyeztek el. Választott ellenőrök ügyeltek, hogy az iskolában s a versenyeken betartsák a szabályokat. Hamarosan kialakult a vaskalapos mesterdalnok-hagyomány, és a szigorú céhbe sohasem juthatott be az, aki hajszálpontossággal nem követte a szabályokat. A dalnokság mesterséggé lett, mint a cipőkészítés vagy a pékség: a kézműves polgárok féltékenyen őrzött kiváltsága.
A pályázónak, aki be akart jutni a zárt körbe, többféle fokozatot kellett végigjárnia. Növendéknek, dalnokinasnak számított az indulás kezdetén, majd ha már néhány strófát szabályszerűen előadott, énekessé lépett elő. Majd mester, ha új zenét és költeményt szerzett, szabályszerű és a céh előírásainak, tetszésének megfelelőt. A felvétel próba alapján történt. Ezeket a próbákat, a "Freyung"-okat, mint ahogy a dalnokiskolát is, a nürnbergi Katalin-templomban tartották meg. A céhbe tartozó mesterdalnok ékes aranyláncot viselt a nyakában, a versenyek győzteseit pedig babérkoszorúval tüntették ki.
Wagner művében több olyan szereplő található, akik valóban éltek egykor Nürnbergben: Hans Sachs, Kurt Nachtigall, Hans Vogel és Hans Foltz. Messze kimagaslik közülük Hans Sachs, aki a német költészet nagyjai közé sorolható. Páratlanul sokoldalú és termékeny költő, 4275 mesterdal, 208 színpadi mű, 1700 mese, 7 dialógus, számtalan zsoltár, szerelmi és katonadal, farsangi játék és példázat maradt utána, holott a költészetet csupán szabad óráiban művelte, mert egyébként szorgalmas varga volt. A világirodalom híres vándortémáit aknázta ki, a német népkönyvekből merített tárgyakat. Emberalakjait azonban a saját környezetéből vette. Hangja közvetlen, őszinte. Összegyűjtött műveit maga adta ki. Hans Sachs a nürnbergi mesterdalnokság legjelentősebb képviselője. Bár az öröklött és hagyományos formákat tiszteletben tartja, a tárgykör merész, felszabadult bővítésével túltesz elődein; verses elbeszéléseiben, farsangi játékaiban igazi humort és szerencsés helyzetkomikumot találunk.
Története thumb|jobbra|A Mesterdalnokok komponálási helyét jelző tábla Wiesbaden-Biebrichben Wagner 1845-ben, a Tannhäuser bemutatója előtt Marienbadban pihent. Itt találkozott először Gervinus Német irodalomtörténetében Hans Sachsnak és társainak munkásságával. Ekkor elevenedett meg előtte a mesterdalnokok torzsalkodása, amit egy személyes emlék váltott ki, ugyanis néhány évvel korábban éppen Nürnbergben részese volt egy utcai verekedésnek. Hazatérve Drezdába nyomban tollat, papírt ragadott, és leírta, amit fejben útközben kialakított, A nürnbergi mesterdalnokok vázlatát. Arra gondolt, ez a mű a Tannhäuser folytatásaként, a wartburgi dalnokverseny vidám utójátéka lehetne. Vonzotta a szereplők közt felismert szatirikus párhuzam: ott az énekversenyen részt vevő lovagköltők (a minnesängerek színe-java), itt a derék műkedvelő dalnokok és ott a két nemes úr: a bölcs, megértő Wolfram von Eschenbach és a konvenciók ellen lázadó ifjú Tannhäuser – itt pedig hasonló szerepkörben Hans Sachs és Walter von Stolzing.
A vázlatot mégis félretette, és megkomponálta másik operáját, melyen dolgozott, a Lohengrint. Időközben politikai nézetei miatt menekülnie kellett a szász királyi udvarból és Liszt Ferenc támogatásával Svájcban, Zürichben telepedett le. Itt fogalmazódott meg benne a Ring-tetralógia valamint a Trisztán és Izolda ötlete, amelyek tovább késleltették A nürnbergi mesterdalnokok megvalósítását. Az opera vázlatát 1861-ben szedte elő. Saját bevallása szerint az opera zenéje egy Velencéből Bécsbe tartó utazás során fogant meg benne. Bécsben kidolgozta a szöveg részletes vázlatát és némi előleg reményében rögtön elküldte Franz Schottnak, a mainzi zeneműkiadó cég tulajdonosának, aki már korábban is támogatta őt. A költeményt végül Párizsban fogalmazta meg. Egyre kétségbeejtőbb anyagi helyzete miatt 1862-ben háromszor is felolvasta a Mesterdalnokok teljes szövegét – ott, ahonnan támogatást remélt: Schottéknál, majd Karlsruhéban a badeni nagyherceg előtt és bécsi pártfogói előtt. Pénzügyi gondjai miatt oroszországi koncertkörútra indult, ezért az operát ismét félretette, és csak akkor vette ismét elő, amikor II. Lajos bajor király támogatásának köszönhetően anyagi helyzete rendeződött. A Mesterdalnokok, amelyből részleteket zongorán már többször is eljátszott baráti körben, 1867. október 24-én készült el Tribschenben. A bemutatóra sem kellett sokat várnia, ugyanis a király, aki a zeneszerző nagy rajongója volt, minden feltételt biztosított a darab előadása érdekében, Az 1868. június 21-i premier hatalmas sikert aratott, és hamarosan Németország és Európa vezető operaházaiban is előadták.
Szereplők 250px|bélyegkép|Eugen Gura Hans Sachs szerepében SzereplőHangfekvésHans Sachs, cipészbaritonVeit Pogner, ötvösbasszusKunz Vogelsang, szűcstenorKonrad Nachtigall, bádogosbasszusSixtus Beckmesser, városi írnokbaritonFritz Kothner, pékbaritonBalthasar Zorn, ólomöntőtenorUlrich Eisslinger, szatócstenorAugustin Moser, szabótenorHermann Ortel, szappanfőzőbasszusHans Schwarz, harisnyatakácsbasszusHans Foltz, rézművesbasszusWalter von Stoltzing, ifjú frank lovagtenorÉva, Pogner lányaszopránDávid, Sachs inasatenorMagdaléna, Éva dajkájamezzoszopránÉjjeliőrbasszusInasoknégy-négy tenor és altMesteremberek és feleségeik, utazók, gyakornokok, fiatal nők és férfiak, Nürnberg lakosai.
Cselekménye 250px|bélyegkép|Az opera záróképe az 1960-as lipcsei bemutatón
Helyszín: Nürnberg Idő: a 16. század közepén
Első felvonás Helyszín: A Katalin-templom Nürnbergben
Walter von Stolzing, egy régi nemesi családból származó frank lovag eladta ősei egykori birtokát, hogy Nürnbergben, a polgári világban találjon új otthonra. A gazdag aranyműves, Veit Pogner házában talált szállásra. Bár csak egy napja érkezett a városba, máris szerelmes lett házigazdája szemrevaló leányába, Évába. A reggeli istentiszteleten egyre a dajkája, Magdaléna kíséretében az utolsó padsorban ülő lányt lesi. Amint a szertartásnak vége, szerét ejti, hogy beszéljen vele és megtudja jegyese-e már valakinek. Magdaléna adja meg helyette a választ: igen, menyasszony, bár még senki sem tudja, kié. Másnap lesz ugyanis a János-napi ünnepély és atyja elhatározásából az a mesterdalnok lesz a férje, aki megnyeri az énekversenyt. Walter kétségbeesik: egy napja van, hogy mesterdalnok legyen, ráadásul meg is kell nyernie a vetélkedést. Sikerül azért a lánnyal egy titkos esti találkozót megbeszélnie, majd azok távoznak, maga pedig kételyeivel a templomban marad. Ekkor érkezik Dávid, a suszter poéta, Hans Sachs inasa, hogy előkészítse a mesterdalnokok közelgő ülését. A legény – aki szerelmes a jóval idősebb Magdalénába – mindent elkövet, hogy bevezesse a lovagot a mesterdalnokság rejtelmeibe, a céhbe történő felvétel szabályaiba, a próbaéneklés előírásaiba, a jegyző felvételben játszott szerepébe, de sebtében, nagy tudálékosan elmondott szavai inkább összekuszálják, semmint eligazítják Waltert. Csakhamar megérkeznek a mesterek is. Elsőként Pogner és a városi írnok, a céhben jegyzőként közreműködő kicsinyes Beckmesser érkezik. Utóbbi régóta ácsingózik a lány kezére, de tudja, hogy Éva nem viszonozza érzéseit. Az apa támogatását kéri célja elérésében, de határozott visszautasítás a válasz. Walter minden bátorságát összeszedve Pogner elé áll és bejelenti, hogy felvételét kéri a mesterdalnokcéhbe. Az aranyműves meglepődik a kérésen, de beleegyezik próbaéneklésre bocsátásába. Beckmesser rögtön tiltakozik a terv ellen, ám a közben megérkező mesterdalnokok lehurrogják. Kothner, a pék felolvassa a mesterek névsorát, majd megkezdődik az ülés. Pogner bejelenti, hogy másnap, János napján – a nyári napforduló ünnepén – a szokásos ünnepélyt különös eseménnyel szeretné megkoronázni. Ország-világ elé szeretné tárni, mily magasra értékeli a polgárságot és a művészetet. Rendezzenek tehát dalversenyt, amelyen csak a céh tagjai vehetnek részt és a győztesé lesz majd egyetlen gyermeke, Éva lánya keze, s vele minden vagyona. Hozzáteszi azonban: Évának joga lesz a győztest, mint jövendőbelijét visszautasítani, ha személye valamiért elfogadhatatlan számára. Kothner és Beckmesser rögtön kifogást emel, mondván, így nincs semmi értelme a kiírásnak, Sachs azonban pártfogásába veszi és egy másik javaslattal mindjárt ki is egészíti az elképzelést. Úgy véli, a céhbeli szabályok életszerűsége csak úgy őrizhető meg, ha olykor-olykor kilépnek a maguk zárt világából és helytálló, valós értéket képviselő mivoltuk a nyilvánosság, a nép előtt igazolódik. A dalnok, aki elnyeri majd a tömeg tetszését is, bizonyára méltó lesz a jutalomra. Javaslatát azonban a merev előírásokhoz ragaszkodó mesterek elvetik. Kothner a kiírást tovább pontosítja: a versenyre jelentkező természetesen csak nőtlen személy lehet. Beckmesser felveti, vajon özvegyember versenyezhet-e – nemleges döntés esetén sikerülne Sachsot kiütnie a lehetséges versenytársak sorából –, végül azonban nem állapodnak meg korlátozásban. Ezután kerül sor Walter próbaéneklésére. Kothner felolvassa a szabályokat tartalmazó tabulatúrát, Beckmesser dühöngve elvonul a jegyző kijelölt helyére, majd a lovag rázendít a tavaszról és szerelemről szóló énekébe. A jegyző, aki a másnapi események ismeretében gyanút fogott a fiatalember váratlan jelentkezésében és új riválist fedez föl személyében, kárörömmel húzogatja krétájával a strigulákat, egyre sűrűbben hangzanak táblára rótt vonásai. A merész szárnyalású dallam idegenül hat a többi mesterre is, egyedül Sachs veszi észre, hogy egy új stílusvilág követe szólt hozzájuk. A lovag csúfosan elbukik a próbán.
Második felvonás 250px|bélyegkép|Louise Grandjean Magdaléna szerepében Helyszín: Nürnberg egy szűk utcája, Pogner elegáns otthona és Sachs műhelyével egybenyíló háza előtt