Békés Pál (Budapest, 1956. március 27. – Budapest, 2010. május 28.) magyar író, drámaíró, műfordító, egyetemi tanár.
Életpályája Tanulmányait a budapesti Radnóti Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar–angol összehasonlító irodalomtörténet szakon (1975–1980) végezte. Közben az érettségi után kérdezőbiztosként is dolgozott.
1980 és 1981 között magyar- és angolszakos tanárként dolgozott. 1994-től 1996-ig a Magyar Televízió Irodalmi, Képzőművészeti, Színházi Stúdióját (IKSZ) vezette, majd 1997 és 2000 között mint színházért és irodalomért felelős szerkesztő dolgozott.
2000-től az IBBY (International Board on Books for Young People Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöke. 2004-ben a nagy-britanniai magyar kulturális évad, a Magyar Magic művészeti kurátoraként dolgozott.
2005-ben A Nagy Könyv olvasásnépszerűsítő mozgalom ötletgazdája.
Többek között Vladimir Nabokovot, Anthony Burgesst, Woody Allent fordított angolból.
Két gyermeke van: Bálint és Dorottya.
A Békés Pál Civil Társaság 2013-ban megalapította a róla elnevezett Békés Pál-díjat, amit évenként ítélnek oda egy magyar írónak, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet.
Művei Könyvek Darvak (regény, 1979) Szerelmem, útközben. Három fejezet; Szépirodalmi, Bp., 1983 A kétbalkezes varázsló; ill. Sajdik Ferenc; Minerva, Bp., 1983 Lakótelepi mítoszok (novellák, 1984) Doktor Minorka Vidor nagy napja (meseregény, 1985) Borz a sámlin (mesék, 1986) Viola violával (mese, 1986) Törzsi viszonyok (novellák, 1990) Érzékeny útazások Közép-Európán át avagy Jorik András különös vándorlása volt és való országok földjén; Szépirodalmi, Bp., 1991 A Félőlény. Zenés, mesés játék két részben; zene Várkonyi Mátyás; Prológus, Bp., 1991 (A magyar dráma fóruma) A női partőrség szeme láttára – három komédia (színművek, 1992) A bogárnak mindegy (novellák, 1993) És very, very a dobot a rózsaszín plüsselefánt (novellák, 1999) BÁLDOR (novellaciklus a szerző gyermekeiről, 1999) Bélyeggyűjtemény (100 bélyegméretű történet, 1999) Tévé-játék / New Buda; Neoprológus, Bp., 2002 A bűntárs (regény, 2004) A Bölcs Hiánypótló (meseregény, 2005) Csikágó. Gangregény; Palatinus, Bp., 2006 Semmi baj. Régi és újabb novellák és bélyegek; Palatinus, Bp., 2007 Lomtalanítás a Fehérlófia utcában (meseregény, 2007) Nyelvlecke / Két elfeledett Virágh a magyar pagonyból (A lesson in aspiration. Two neglected Blooms in the Hungarian woods); angolra ford. Stephen Humphreys; Savaria University Press, Szombathely, 2011 Összegyűjtött bélyegek; Palatinus, Bp., 2012
Online írások B. B. kalapja (novella, 1998) Bor (novella, 1998) Forma 1. (novella, 1998) Láncos bomba (novella, 1998)
Színház Egy kis térzene (1983) A kétbalkezes varázsló (1983) Szegény Lázár (1984) Pincejáték (1986) A női partőrség szeme láttára (1987) A Félőlény zenés mesejáték (1989) New-Buda (1994) Habhegyező (1994) Össztánc Szüleink és nagyszüleink emlékének (1994) „Ajánlom magamat” TÉVÉ-játék (2002) A Dzsungel könyve (1996 óta több bemutató) Visz-a-víz! (2002) A Tisza felső folyása
Televízió T.I.R. (tévésorozat, 1984) Lakótelepi mítoszok (tévéjáték, 1985) Heten Budapest ellen (tévéjáték, 1987) Meselánc (mesejáték-sorozat, 1993-1997) Hogyan lett Világ úrból Mr. Bloom? (dokumentumjáték, 1995) Félválófél (kisjátékfilm, 1999) Mobil viszonyok (kisjátékfilm, 2000) Lucy (kistévéjáték, 2001)
Rádió Lyukas mese (mesejáték, 1984) A Körborz (mesejáték, 1985) A Kétbalkezes varázsló (mesejáték, 1986) A Tintanyaló és a Sárkány (mesejáték, 1989)
Film Doktor Minorka Vidor nagy napja (mesefilm, 1986) Vademberek (játékfilm, 2001)
Díjai, elismerései bélyegkép|Emléktáblája szülőházának falán (VII. ker., István utca 19) bélyegkép|Emléktáblája egykori lakhelyén (XIII. ker., Hegedűs Gyula utca 24) Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1981) Rádiós Kritikusok Díja (1982) Makszim Gorkij-diploma (1985) Új Magyar Hangjáték Díj (1988) Wessely László-díj (1988) Év Gyermekkönyve díj (1992) Fitz József-könyvdíj (1992) Déry Tibor-díj (1998) Új Magyar Hangjáték (1998) Soros Alkotói Díj (2000) József Attila-díj (2000) Édes Anyanyelvünk pályázat (2004) A Mozgó Világ nívódíja (2005) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006) Hevesi Sándor-díj (2006) Márai Sándor-díj (2009) XIII. kerület díszpolgára (2011 posztumusz)
Érdekesség Közös novellaírás Balla D. Károllyal
Jegyzetek
Források Békés Pál honlapja Békés Pál Móra Könyvkiadó Békés Pál - Ajánló bibliográfia, 2006 összeállította: Toronyi Józsefné
További információk
Darvasi László nekrológja Doktor Minorka Vidor nagy napja A Félőlény A kétbalkezes varázsló Lakótelepi mítoszok
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Márai Sándor-díjasok Kategória:Szép Ernő-díjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Hevesi Sándor-díjasok Kategória:Wessely László-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei