Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1956. november 6-án, kedden az országban elnökválasztást tartottak. Dwight D. Eisenhower elnököt, a Republikánus Párt jelöltjét sikeresen újraválasztották, legyőzve a Demokrata Párt jelöltjét, Adlai Stevensont, aki az előző elnökválasztáson is a demokraták jelöltjeként futott és vereséget szenvedett Eisenhowertől.

Eisenhower a második világháborúban katonai vezetéséről vált ismertté és továbbra is széles körben népszerű maradt. 1955-ös szívrohama olyan spekulációt váltott ki, miszerint nem akar második ciklust, de miután egészsége helyreállt, az 1956-os Republikánus Nemzeti Konvención ellenállás nélkül jelöltté választották. Stevenson továbbra is népszerű maradt a liberális demokraták körében, ám ekkorra már semmilyen hivatali posztja nem volt. Legyőzte New York kormányzóját, W. Averell Harrimant és több más jelöltet az 1956-os Demokrata Nemzeti Konvención. Stevenson a szociális programokra fordított kormányzati kiadások jelentős növelése és a katonai kiadások csökkentése mellett állt ki.

A koreai háború lezárásával és az erős gazdaság mellett kevesen kételkedtek abban, hogy a karizmatikus Eisenhowert újraválasztják. Az elnök támogatói inkább személyes tulajdonságaira... őszinteségére, feddhetetlenségére és kötelességtudatára, családi emberként tapasztalt erényére, vallási odaadására koncentráltak, nem pedig vezetői nyilvántartására. A választások előtti hetekben két nagy nemzetközi válság volt a Közel-Keleten és Kelet-Európában és Eisenhower válságkezelése növelte népszerűségét.

Eisenhower kicsivel több szavazatot gyűjtött, mint 1952-ben. A demokraták az északi katolikusok és a városlakó fehér déliek körében szereztek többséget. Bár a republikánusok elvesztették Missourit, felvették Kentuckyt, Louisianát és Nyugat-Virginiát. Ez az utolsó elnökválasztás, amelyen az 1959-ben felvett Alaszka és Hawaii nem vett részt és amelyen az elnökjelöltek közül valamelyik a 19. században született. A választás lényegében az 1952-es elnökválasztás visszavágója volt.

Jelölések

Republikánus Párt link=Republikánus Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Republikánus Párt jelöltjei, 1956elnökjelöltalelnökjelöltközépre|200x200pxközépre|200x200pxAz Egyesült Államok elnöke (1953–1961)Az Egyesült Államok alelnöke (1953–1961) 1956-os Republikánus Nemzeti Konvenció eredményei180x180px Dwight D. Eisenhower

Az Egyesült Államok elnöke

5 008 132 (85,93%)180x180px John W. Bricker

Ohio szenátora

478 453 (8,21%)180x180px William Knowland

Kalifornia szenátora

84 446 (1,45%)180x180px Joe Foss

Dél-Dakota kormányzója

59 374 (1,02%) 1956 elején olyan spekulációk merültek fel, miszerint Eisenhower elnök rossz egészségi állapota miatt nem indul második ciklusért, ugyanis 1955-ben súlyos szívrohamot kapott. 1956 júniusában megműtötték, hamarosan felépült és úgy döntött, hogy indul második ciklusért. Hatalmas népszerűsége miatt Eisenhowert a San Franciscoban tartott 1956-os Republikánus Nemzeti Konvención ellenállás nélkül elnökjelöltté választották.  

A republikánusok körében csak az a kérdés szerepelt, hogy Richard Nixon alelnök ismét Eisenhower jelöltje lesz -e. Van némi bizonyíték arra, hogy Eisenhower jobban örült volna egy kevésbé ellentmondásos futótársnak, mint például Christian Herter massachusettsi kormányzónak. Egyes történészek szerint Nixonnak egy másik pozíciót ajánlott fel kabinetjében, például védelmi miniszter. Harold Stassen volt az egyetlen olyan republikánus, aki nyilvánosan ellenezte Nixon alelnöki jelölését. Nixon továbbra is rendkívül népszerű maradt a republikánus szavazók körében. Eisenhower 1956 tavaszán jelentette be, hogy Nixon ismét a jelöltje lesz. 1952-el ellentétben a konzervatív republikánusok – akik 1952-ben Robert A. Taftot támogatták Eisenhower ellen – nem léptek fel. A konvención az egyik küldött egy „Joe Smith” nevű fiktív jelöltre szavazott az alelnöki posztra az egyhangú szavazás megakadályozása érdekében.

Demokrata Párt link=Demokrata Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Demokrata Párt jelöltjei, 1956elnökjelöltalelnökjelöltközépre|200x200pxközépre|200x200pxIllinois volt kormányzója Tennessee szenátora bélyegkép|250x250px|Az 1956-os demokrata elnökjelölti előválasztás eredményei Adlai Stevenson, a Demokrata Párt 1952-es jelöltje szoros előválasztási harcot vívott a populista Estes Kefauverrel, Tennessee szenátorával a párt 1956-os jelölésének elnyeréséért. Kefauver nyerte a new hampshire-i előválasztást. Miután Kefauver felzaklatta a minnesotai előválasztáson, Stevenson felismerte, hogy bajban van és beleegyezett, hogy vitázik Kefauverrel Floridában. Stevenson és Kefauver 1956. május 21-én, a floridai előválasztás előtt tartották a televíziós elnöki vitát. Stevenson 52-48%-os különbséggel magával vitte Floridát. A kaliforniai előválasztásra, 1956 júniusára Kefauver kampányának a pénze jelentősen csökkent és nem tudott versenyezni a jól finanszírozott Stevensonnal. Stevenson 63-37%-os különbséggel megnyerte a kaliforniai előválasztást, Kefauver pedig hamarosan kiszállt a versenyből.  

A demokrata előválasztás eredményei:

Adlai Stevenson – 3 069 504 (50,70%) Estes Kefauver – 2 283 172 (37,71%) Frank Lausche – 278 074 (4,59%) John W. McCormack – 26 128 (0,43%)

Az 1956-os chicagói Demokrata Nemzeti Konvención W. Averell Harriman, New York kormányzója, akit Harry S. Truman korábbi elnök támogatott, kihívta Stevensont a jelölését. Stevenson támogatottsága azonban túl nagy volt ahhoz, hogy Harriman legyőzze és Stevenson az első fordulóban megnyerte a jelölést. Az 1956-os Demokrata Nemzeti Konvenció eredményeiJelöltSzavazatokAdlai Stevenson905,5W. Averell Harriman210Lyndon B. Johnson80Stuart Symington45,5Happy Chandler36,5James C. Davis33John S. Battle32,5George Bell Timmerman23,5Frank Lausche5,5 Az 1956-os Demokrata Konvenció fénypontja az volt, amikor Stevenson izgalmat keltve, meglepő bejelentést tett, hogy a konvenció küldöttjei válasszák meg futótársát. Ez kétségbeesett tülekedést indított el több jelölt között, hogy megnyerje a jelölést. A potenciális alelnökjelölteknek csak egy mozgalmas napja volt, amikor a szavazás kezdete előtt kampányoltak a küldöttek között. A két vezető versenyző Kefauver szenátor volt, aki megtartotta az elsődleges küldöttek támogatását és ez ekkor még kevésbé ismert John F. Kennedy massachusettsi szenátor. Bár Stevenson Kennedyt részesítette előnyben, semmilyen támogatást nem adott neki és nem szólt bele a szavazásba. Kennedy meglepte a szakértőket, mikor a második fordulóban az élre került. Azonban számos állam elhagyta őt és Kefauverre váltott, megadva neki így a győzelmet. A vereség nagy lökést adott Kennedy hosszú távú elnöki esélyeihez: komoly versenyzőként kedvező országos ismertséget szerzett és a Kefauver elleni vereségével elkerülte Stevenson novemberi Eisenhower elleni vereségét. Az 1956-os demokrata alelnökjelölti szavazás eredményeiJelölt12, eltolódás előtt2, eltolódás utánEstes Kefauver466,5551,5755,5John F. Kennedy294,5618589Albert Gore178110,513,5Robert F. Wagner162,59,56Hubert Humphrey13474,52Luther H. Hodges400,50P. T. Maner3300LeRoy Collins2900Clinton P. Anderson1600Frank G. Clement1400Pat Brown100Lyndon B. Johnson100Stuart Symington100

A választás

Kampány Stevenson keményen kampányolt Eisenhower ellen, a televíziós hirdetések mindkét jelölt domináns médiuma volt. Eisenhower 1952-es választási győzelme nagyrészt a női szavazatok megnyerésének volt köszönhető, ezért a kampányban rengeteg háziasszony központú hirdetés volt. Néhány kommentátor akkoriban azzal is érvelt, hogy a televízió előtérbe kerülésének köszönhette a 66 éves Eisenhower, hogy megnyerte az újraválasztást. Figyelembe véve az 1955-ös szívrohama utáni gyenge egészségi állapotát a televízió lehetővé tette, hogy Eisenhower országszerte elérje az embereket anélkül, hogy elviselné a folyamatos utazások terheit, így az elnök a televízión keresztül kampányolt.  

Stevenson a Szovjetunióval kötődő szociális programokra és szerződésekre fordított kormányzati kiadások jelentős növelését javasolta és a katonai kiadások csökkentését a nukleáris kísérletek mindkét szuperhatalomban való megszüntetése érdekében. Azt is javasolta, hogy egy teljesen önkéntes katonaságra kell átváltani. Eisenhower nyilvánosan ellenezte ezeket az elképzeléseket, annak ellenére, hogy zártkörűen az atomkísérletek betiltására irányuló javaslaton dolgozott. Eisenhower megőrizte a második világháború alatt megszerzett hatalmas személyes és politikai népszerűségét és a kampány során végig az élen állt a közvélemény-kutatásokban.

Eisenhowert az is segítette a győzelemhez, hogy a választás előtti hetekben két külpolitikai válságot is kezelt. A szovjetek által megszállt Magyar Népköztársaságban az 1956-os forradalomban polgárok lázadtak fel a kommunista uralom ellen, de a szovjetek október 26-án az ország visszafoglalásával reagáltak. Három nappal később izraeli, brit és francia csapatok közösen megszállták Egyiptomot, hogy megdöntsék Gamal Abden Nasszer hatalmát és visszafoglalják a nemrég államosított Szuezi-csatornát. A magyar szabadságharcot néhány napon belül brutálisan leverték az újra bevetett szovjet csapatok. Eisenhower mindkét lépést elítélte, de nem tudott segíteni Magyarországon, ugyanakkor erőteljesen nyomást gyakorolt a nyugati erőkre, hogy vonuljanak ki Egyiptomból.  

Az elnök a két eseménnyel számos amerikai állampolgár támogatását nyerte el. Az Eisenhower-kormány is támogatta azt az 1954-ben az Oktatási Tanács által hozott és a Legfelsőbb Bíróság által jóváhagyott törvényt, amely megszüntette a faji szegregációt az állami iskolákban. Stevenson rosszállását fejezte ki a szövetségi bíróság szegregációba való beavatkozása miatt. Bár Eisenhower a kampány során elkerülte az Oktatási Tanács álláspontját, a választáson a fekete szavazók közel 40%-ának támogatást nyerte el. Ő volt az utolsó republikánus elnökjelölt, aki ilyen szintű támogatást kapott a fekete szavazóktól.  

Eredmények Eisenhower a közvélemény-kutatásokon végig nagy különbséggel az élen állt a kampány során. Megszerezte a szavazatok 57%-át és a 48 tagállamból 41-et vitt magával. Stevenson csak hat déli államot és Missourit nyerte meg és ezzel ő lett az első olyan vesztes jelölt 1900 óta, aki Missourit szállította. Ez volt az utolsó választás 1980-ig, ahol Massachusetts republikánusra szavazott és az utolsó 1972-ig, ahol Connecticut, Maryland, Michigan, Minnesota, New York, Pennsylvania, Rhode Island, Texas és Nyugat-Virginia tette ugyanezt. Ezzel szemben ez volt az utolsó választás 1976-ig, amelyben Mississippi és Alabama demokratákra szavazott. +Választási eredményekElnökjelöltPártÁllamSzavazatokElektor szavazatFutótársSzavazat számSzázalékAlelnökjelöltÁllamDwight David EisenhowerRepublikánus PártNew York35 579 18057,37%457Richard Milhous NixonKaliforniaAdlai Ewing StevensonDemokrata PártIllinois26 028 02841,97%73Carey Estes KefauverTennesseeThomas Coleman AndrewsÁllamok Jogai PártVirginia108 9560,18%0Thomas Harold WerdelKaliforniaEric HassSzocialista MunkáspártNew York44 3000,07%0Georgina Olive CozziniWisconsinEnoch Arden HoltwickTilalom PártIllinois41 9370,07%0Edwin M. CooperKaliforniaFarrell DobbsSzocialista MunkásokNew York7 7970,01%0Myra Tanner WeissKaliforniaHarry Flood ByrdÁllamok Jogai PártVirginia2 657<0,01%0William Ezra JennerIndianaDarlington HoopesSzocialista PártPennsylvania2 128<0,01%0Samuel Herman FriedmanNew YorkHenry B. KrajewskiAmerikai Harmadik PártNew Jersey1 829<0,01%0Anna YezoNew JerseyGerald Lyman Kenneth SmithKeresztény Nacionalista PártMichigan8<0,01%0Charles RobertsonMichiganWalter Burgwyn JonesDemokrata PártAlabama––1Herman Eugene TalmadgeGeorgiaEgyéb8 6910,01%0Teljes62 021 328100%531Ennyi szükséges a győzelemhez266

Eredmények térképen

Eredmények államonként Stevenson/KefauverEisenhower/Nixon