Veresegyházi Béla (Kokad, 1947.03.30 – ) tanár, gimnáziumi igazgató, történész.
Élete 1984 és 1989 között volt a budaörsi gimnázium igazgatója. Később nyugdíjazásáig az intézményben tanított. Számos népszerű–ismeretterjesztő történelmi és földrajzi művet írt. A történelem oktatásában végzett munkájáért az ELTE címzetes gyakorlóiskolai vezető tanári címet kapta. Budaörs városa a Szakály Mátyás Érdemérmet, a Magyar Földrajzi Társaság pedig földrajzi tanítói és író tevékenységéért a Pro Geographia kitüntetést adományozta neki.
Művei Szolnok a Közép-Tiszavidék tájszervező centruma, Szolnok, Verseghy Könyvtár, (V.Tajti Erzsébettel és Pál Ágnessel) Ráckeve és környéke, Dunatours Pest Megyei Idegenforgalmi Hivatal, Budapest, 1987, (Kovács József Lászlóval és Horváth Lászlóval közösen) Amerika felfedezése. Kisenciklopédia 1492–1600, Primo Kiadó, Budapest, 1992, Történeti földrajzi kisszótár középiskolásoknak, Primo Kiadó, Budapest, 1992, A világrendszerek kialakulása. Oktatási segédlet a földrajz tanításához, Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 1993, Történelmi-topográfiai kislexikon, Aqua Kiadó, Budapest, 1994, História és kultúrhistória az évszámok tükrében I. Kézikönyv érettségizőknek és felvételizőknek – Kr. e. 3000–Kr. u. 1453, Aqua Kiadó, Budapest, 1996, História és kultúrhistória az évszámok tükrében II. Kézikönyv érettségizőknek és felvételizőknek – 1453–1848, Aqua Kiadó, Budapest, 1996, História és kultúrhistória az évszámok tükrében III. Kézikönyv érettségizőknek és felvételizőknek – 1848–1990, Aqua Kiadó, Budapest, 1996, Ázsia története és földrajza, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1996, (Dürr Bélával) Magyarország történeti-topográfiai kislexikona, Aula Kiadó Kft., Budapest, 1996, (Veresegyháziné Kovács Jolánnal) História és kultúrhistória az évszámok tükrében. Kézikönyv érettségizőknek és felvételizőknek – Kr. e. 3000–Kr. u. 1996, Aula Kiadó, Budapest, 1997, Rajzos vázlatok a történelem tanításához. Rajzok, térképek, táblázatok, diagramok – általános és középiskolásoknak, Korona Kiadó, Budapest, 1999, Történelmi helyek kislexikona, Cser Kiadó, Budapest, 1997, Eltűnt népek, eltűnt birodalmak, Junior Kiadó, Budapest, é. n. , (Bánosi Györggyel) Külföldi uralkodók. 476–1900, Junior Kiadó, Budapest, é. n. , (későbbi kiadás: Anno Kiadó, Budapest, é. n., ), (Bánosi Györggyel) Ókori uralkodók kislexikona, Anno Kiadó, Budapest, é. n. , (Bánosi Györggyel) A történelem helyszínei Babilóntól Vatikánig, Anno Kiadó, Budapest, é. n. , Világtörténet évszámokban, Saxum Kiadó, Budapest, 2000, (Domokos Zsuzsával) Magyar csatahelyek kisenciklopédiája, Anno Kiadó, Budapest, é. n. , Földrajzi felfedezések lexikona, Saxum Kiadó, Budapest, 2001, Magyar uralkodók. Királyok, királynők, fejedelmek és kormányzók. Rövid életrajzok Álmos fejedelemtől Horthy Miklósig, Anno Kiadó, Budapest, 2002, Történelmi emlékhelyek A–Z-ig, Saxum Kiadó Bt., Budapest, 2002, Történelmi adattár érettségizőknek–felvételizőknek, Saxum Kiadó Bt., Budapest, é. n. , A régi Magyarország vármegyéi és városai. Abc rendben – Régi magyar települések kislexikona, Anno Kiadó, Budapest, 2005, (Veresegyháziné Kovács Jolánnal) Budaörs földrajza diákoknak, k. n., h. n., 2006, Békeszerződések lexikona, Anno Kiadó, Budapest, é. n. [2000-es évek], A tiszafüredi és az abádszalóki életkamrák a 16. században. Tiszafüred, 2021, ISSN 0237-4366 Jász-Nagykun-Szolnok megye Tisza-szabályozás előtti földrajzi nevei az 1860 előtt készült kéziratos térképek alapján. magánkiadás.2023,
Családja Felesége: Illés Tóth Mária (népművelő) Gyermekei: Veresegyházi Béla 1970 (népművelő), Veresegyházi Csongor 1976 (jogász)
Források Hetvenéves az Illyés egykori igazgatója, dr. Veresegyházi Béla Antikvarium.hu adatbázisa https://gimikatalogus.elte.hu/Author/Home?author=Veresegyh%C3%A1zi+B%C3%A9la
Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek