György Ernő, 1905-ig Grosz ErnőAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 27250/1905. Forrás: MNL-OL 30794. mikrofilm 871. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1905. év 13. oldal 37. sor (Nagyvárad, 1888. április 13.JewishGen.org – Budapest, 1977. október 14.) ügyvéd, jogász, szakíró, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora (1968), György Pál (1893–1976) táplálkozáskutató, gyermekgyógyász orvos, egyetemi tanár bátyja, Nagy Endre (1877–1938) kabarészerző unokatestvére.

Életpályája Grosz Menyhért (1862–1941) orvos és Popper Adél (1870–1912) gyermekeként született zsidó családban. Apja a nagyváradi László Király szabadkőműves páholy főmestere volt. Tanulmányait szülővárosában kezdte, ahol 1906-ban érettségi vizsgát tett. Három évvel később a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen jogtudományi doktori oklevelet szerzett. 1912-ben Marosvásárhelyen ügyvédi vizsgát tett. 1912 és 1914 között Nagyváradon praktizált. Az első világháborúban frontszolgálatot teljesített. 1918–1919-ben a Közélelmezési Minisztérium jogi előadója volt. A Tanácsköztársaság idején a Közellátási Népbiztosság osztályvezetőjeként működött. 1919 és 1926 között Budapesten ügyvédként praktizált, majd 1926-tól az Országos Hitelvédő Egylet igazgató-jogtanácsosa lett. A második világháború után ismét ügyvédként dolgozott. 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és államtudományi karán a Gazdasági jog című tárgykörből magántanári képesítést szerzett.Köznevelés, 1946. július 1. (2. évfolyam, 13. szám) 1946 és 1950 között a Pázmány Péter Tudományegyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJTK magántanára volt. 1948 és 1950 között a Közületi Egyeztető Döntőbizottság alapító elnöke, majd 1950 és 1953 között a Legfelsőbb Bíróság Központi Járásbíróságának bírája. 1953 és 1957 között az Ásványolaj Forgalmi Vállalat, 1957 és 1970 között a Hírlap Külkereskedelmi Vállalat jogtanácsosaként dolgozott. 1957-ben A szerződések jogi szabályozásának átalakulása a magyar jogrendszerben című kandidátusi értekezésének megvédésével elnyerte a kandidátusi fokozatot. 1972-ben az állam- és jogtudományok doktorává avatták. Ugyanebben az évben a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület – melynek alapítótagja volt – fennállásának 10. évfordulóján tartott közgyűlésen megkapta az Iparjogvédelmi Emlékérmet. A Magyar Jogász Szövetség nemzetközi jogi osztályának vezetőségi tagja volt.

A Farkasréti temetőben nyugszik.

Családja Házastársa Kende Paula volt, Kende Miksa orvos és Oblath Kornélia lánya, akit 1914. január 11-én Budapesten, a Ferencvárosban vett nőül. A budai református lelkészi hivatal igazolványai szerint a férj és a feleség 1919. június 26-án a református vallásra tért át.

Díjai, elismerései

A Magyar Jogász Szövetség Pályadíja (1953) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1968)Magyar Közlöny, 1968. április 21. (33. szám) Iparjogvédelmi Emlékérem (1972)

Főbb művei

A könyvkövetelések leszámítolása. Egyetemi doktori értekezés is. (Budapest, 1910) A járadékok árfolyamcsökkentésének mérlegbeállítása (Pénzintézeti Szemle, 1910) A szabadalmi perek költségeinek végrehajthatósága (Ipari Jogvédelem, 1911) Nagyvárad város lakbérleti szabályrendeletének magyarázata. Összeállította. (Nagyvárad, 1913) Magántisztviselők felmondása és végkielégítése (Budapest, 1919) Hogyan kell az adóvallomásokat kitölteni? (Budapest, 1921) Adózás, egyéni cég vagy részvénytársaság? Az adózási szempont. Az egyéni cég átalakulása részvénytársasággá. Bodroghy Józseffel. (Az OMKE Könyvtára. Budapest, 1921) A tudományos munka jogi védelme (Jogtudományi Közlöny, 1925) A case method (Polgári Jog, 1925) A német ingatlanjog (Polgári Jog, 1926) Részvényjogunk reformja és az angol–amerikai részvényjog. – Az alkalmazotti fizetések lefoglalásának kérdéséhez. (Polgári Jog, 1927) Köztartozások és hitelvédelem (Budapest, 1927) Kezesség (Budapest, 1927) A fizetésképtelenségi válság (Budapest, 1928) Hitelvédelmi szempontok és az okirati illetékek reformja (Illetékügyi Közlöny, 1928) Biztosítékszerzés a kereskedelmi forgalomban. Bizomány, tulajdonjog-fenntartás és zálog (Budapest, 1928) A követelések engedményezése és leszámítolása (Budapest, 1928) A kényszerességi likvidáció (Polgári Jog, 1929) Az építőipar hitelvédelmi problémái (Budapest, 1929) Neue Weg des Insolvenzrechtes (Wien, 1930) A válságjog kialakulása (Jogtudományi Közlöny, 1932) Az infláció mérlege (Közgazdasági Könyvtár. Budapest, 1932) Újabb fejezetek a válságjog köréből (Budapest, 1934) A nemzetközi fizetésképtelenségi jog problémái (Budapest, 1934) Újabb fejezetek a válságjog köréből. 1–3. (Jogtudományi Közlöny, 1934) A hitelélet reformproblémái (Budapest, 1935) Tíz év fizetésképtelenségének tanulságai (Budapest, 1936) Irányított gazdálkodás, állami beavatkozás és a jogrendszer elváltozásai (Budapest, 1937) A mezőgazdasági hitelválság tanulságai (Közgazdasági Szemle, 1937) Jog és valóság (Szladits-emlékkönyv. Budapest, 1938) A nemzeti jövedelemszámítás és adóstatisztika problémái (Budapest, 1938) A mezőgazdasági magánegyességi eljárás irányelvei (Budapest, 1939) A gazdasági őrségváltás mérlege (Budapest, 1945) A hitel biztosítékai. Kezesség, zálogjog ingó dolgon, biztosítás, engedmény (A TÉBE Könyvtára. Budapest, 1946, 2. bővített és átdolgozott kiadás. 1947) Svájci jogszabályok az elhurcolt javak visszaszolgáltatása tekintetében (Jogtudományi Közlöny, 1946) A békeszerződés és a nemzetközi magánjog elvi változásai (Budapest, 1947) Előreteljesítés és gazdasági lehetetlenülés (Jogtudományi Közlöny, 1947) Rossz üzlet a fasizmus (Budapest, 1948) A gazdaságjog szerkezeti változásai (Budapest, 1948) A nemzeti vállalatok megnyitó mérlegének jogi vonatkozásai (Budapest, 1948) A tiltott ügylet joghatásai. – Tanács-Magyarország gazdasági vonatkozású rendelkezései (Jogtudományi Közlöny, 1950) A társadalmi rend változásának hatása a fennálló kötelmekre. – Magyar devizajog (Jogtudományi Közlöny, 1951) A szocialista szervezetek jog- és perképessége (Jogtudományi Közlöny, 1952) A garanciaszerződés (Jogi problémák a nemzetközi kereskedelemben. Tanulmányok. II. Budapest, 1957) A szerződések jogi szabályozásának átalakulása a magyar jogrendszerben. Monográfia és kandidátusi értekezés is. (Budapest, 1957) A kezesség. – A garanciaszerződés (Fizetési forgalom a nemzetközi kereskedelemben. Budapest, 1959) Kárveszélyviselési problémák a vételi szerződés körében (A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogi problémái. Tanulmányok. Budapest, 1963) A békés egymás mellett élés elvének jogi követelményei a gazdasági kapcsolatok körében (Jogtudományi Közlöny, 1963) Külkereskedelmi vonatkozású tervszerződések. Katona Péterrel, Ujlaki Lászlóval. (Budapest, 1963) A vállalati együttműködés újabb követelményei. – A nemzetközi pénzügyi kapcsolatok jogi problémái (Jogtudományi Közlöny, 1964) Új szerződésformák a tervszerződések területén (A tervszerződések kérdései. Budapest, 1965) A tervszerződéseket érintő új szabályozások a szocialista országokban (Jogtudományi Közlöny, 1965) A gazdasági verseny jogi szabályozásának nemzetközi magánjogi és összehasonlító jogi vonatkozásai (Jogtudományi Közlöny, 1968) Kereskedelmi társasági jog (Budapest, 1969) A Munkaügyi Minisztérium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa elvi állásfoglalásainak felülvizsgálata (Jogtudományi Közlöny, 1970) A versenyjog és az iparjogvédelem kapcsolódásai (Jogtudományi Közlöny, 1971) A piaci magatartás és a gazdasági verseny jogi kérdései. Monográfia és doktori értekezés. (Budapest, 1971) Az Európai Gazdasági Közösségnek a monopolhelyzetet érintő versenyszabályozási rendszere (Külgazdaság, 1972) A gazdasági verseny külkereskedelmi vonatkozásai (Budapest, 1973) A vállalati magatartásnak, gazdasági versenynek a dolgozókkal kapcsolatos vonatkozásai (Jogtudományi Közlöny, 1973) A jogsértő piaci magatartás, a tisztességtelen gazdasági haszon gazdasági szankciói (Jogtudományi Közlöny, 1975) A propaganda és a termékjelölés jogi vonatkozásai a nemzetközi gazdasági kapcsolatok tükrében (Külgazdaság, 1976) A gazdasági verseny jogi kérdései (Budapest, 1976) A monopol vállalati helyzetet érintő szabályozások nemzetközi vonatkozásai (Külgazdaság, 1977).

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar jogtudományi szakírók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Református hitre tért személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban