Ez volt az Eredivisie 66. szezonja.
A 2021–2022-es holland labdarúgó-bajnokság első osztálya (hivatalos nevén: Eredivisie 2021/22) ahogy már hosszú ideje, most is 18 csapat részvételével zajlott le. Idén a bajnoki címvédő csapat, az AFC Ajax együttese volt.
Ebben a szezonban is használták a VAR rendszert, vagyis a videóbírót.
A bajnokság idei szezonját augusztus 13-án kezdték el, az utolsó fordulót pedig május 15-én játszották le.
A holland miniszterelnök, Mark Rutte és a Holland labdarúgó-szövetség (KNVB) közös megegyezés alapján úgy döntöttek, hogy a koronavírusra való tekintettel augusztus 31-ig (tehát az első 3 fordulóban) még nem lehettek teltházas mérkőzések, csupán a stadionok kétharmadát lehetett megtölteni nézőkkel. Szeptember 25-től lehetett ismét teltházas mérkőzéseket játszani. Viszont az ősz második felében ismét súlyosbodott a koronavírus járvány Hollandiában, így a kormány is szigorított. Az első intézkedések alapján 3 hétig (november 13. és december 4. között) minden labdarúgó mérkőzést ismét zárt kapuk mögött kellett lejátszani.
Szintén a koronavírusra való tekintettel, maradt az idei szezonban is a mérkőzésenkénti 5 cserelehetőség. Összesen 5 új játékost lehet behozni, viszont mérkőzés alatt csupán 3 alkalommal lehet cserélni, a szünetben pedig egyszer, amit ha nem használnak ki akkor az a lehetőség elveszett.
Az idei bajnokságot címvédőként ismét az AFC Ajax csapata nyerte meg, ismét a PSV Eindhoven előtt. A küzdelem végig szoros volt a két csapat között, szorosabb mint azt előre megjósolták. Az Ajax ezzel megszerezte története során a 36. bajnoki címét. A gólkirályi címet az Ajax elefántcsontparti támadója, Sébastien Haller szerezte meg.
Csapatváltozások az előző szezonhoz képest Íme azon csapatok, amelyek a tavalyi szezon befejeztével kiestek az Eerste Divisiebe illetve onnan feljutottak az Eredivisiebe Kiestek a másodosztályba FC Emmen (play-off) VVV-Venlo (17. hely) ADO Den Haag (18. hely)
Feljutottak az élvonalba SC Cambuur (bajnok) Go Ahead Eagles (2. hely) NEC Nijmegen (play-off)
Bajnokságban részt vevő csapatok
A holland labdarúgó-bajnokság 2021–22-es szezonjának első osztályát is 18 csapat részvételével rendezik meg. Az idei bajnoki szezonban a következő csapatok vesznek részt:
A csapat neve Tartomány A csapat székhelye A csapat stadionja Befogadóképesség AFC Ajax 18px Észak-Holland 18px Amszterdam Johan Cruijff Arena55 500 AZ Alkmaar 18px Észak-Holland 18px AlkmaarAFAS Stadion17 150 SC Cambuur 18px Frízföld 18px LeeuwardenCambuurstadion10 250 Feyenoord 18px Dél-Holland 18px Rotterdam De Kuip52 000 Fortuna Sittard 18px Limburg 18px Sittard Fortuna Sittard Stadion12 511 Go Ahead Eagles 18px Overijssel 18px DeventerDe Adelaarshorst10 400 FC Groningen 18px Groningen 18px Groningen Euroborg22 550 SC Heerenveen 18px Frízföld 18px Heerenveen Abe Lenstra Stadion26 100 Heracles 18px Overijssel 18px Almelo Polman Stadion12 500 NEC Nijmegen 18px Gelderland 18px Nijmegen Stadion de Goffert12 500 PEC Zwolle 18px Overijssel 18px Zwolle Ijsseldelta Stadion12 500 PSV 18px Észak-Brabant 18px Eindhoven Philips Stadion36 500 RKC Waalwijk 18px Észak-Brabant 18px Waalwijk Mandemakers Stadion7 500 Sparta Rotterdam 18px Dél-Holland 18px RotterdamHet Kasteel11 026 Twente Enschede 18px Overijssel 18px Enschede De Grolsch Veste30 200 FC Utrecht 18px Utrecht 18px Utrecht Stadion Galgenwaard24 426 Vitesse Arnhem 18px Gelderland 18px Arnhem GelreDome25 000 Willem Tilburg 18px Észak-Brabant 18px Tilburg Koning Willem II-stadion14 500
Adatok a csapatokról Csapat Edző Mez márkája Mezszponzor Költségvetés (€) AFC Ajax Erik ten Hag Adidas Ziggo160 millióAZ Alkmaar Pascal Jansen Nike AFAS software27,5 millióSC Cambuur Henk de Jong Craft Bouwgroep Dijkstra Draisma 8 millióFeyenoord Arne Slot Adidas EuroParcs65 millióFortuna Sittard Sjors Ultee Masita Hurkmans Groep 7,5 millióGo Ahead Eagles Kees van Wonderen Stanno Jumper De diersuper8,5 millióFC Groningen Danny Buijs Robey Office center20 millióSC Heerenveen Johnny Jansen Jako Ausnutria16 millióHeracles Almelo Frank Wormouth Acerbis Asito14 millióNEC Nijmegen Rogier Meijer Legea KlokGroep10 millióPEC Zwolle Art Langeler Craft Molecaten12,7 millióPSV Eindhoven Roger Schmidt Puma Metropoolregio Brainport Eindhoven 85 millióRKC Waalwijk Joseph Oosting Stanno Willy Naessens 8,1 millióSparta Rotterdam Henk Fraser Robey D&S Groep11 millióTwente Enschede Ron Jans Meyba Pure Energie23 millióFC Utrecht René Hake Nike T-Mobile22,1 millióVitesse Arnhem Thomas Letsch Nike eToro25 millióWillem Tilburg Fred Grim Robey Destil13,5 millió
Edzőcserék A dőlt betűvel írt nevek csupán átmeneti edzők minden csapatnál.
Csapat Távozó edző Érkező edző Feyenoord Dick Advocaat Lejárt a szerződése 2021. június 30. Arne Slot 2021. július 1. Willem Tilburg Željko Petrović Lejárt a szerződése Fred Grim PEC Zwolle Bert Konterman Ideiglenes szerződés vége Art Langeler RKC Waalwijk Fred Grim Eligazolt Joseph Oosting PEC Zwolle Art Langeler Lemondott 2021. november 16. Dick Schreuder 2021. november 18. SC Heerenveen Johnny Jansen Kirúgták 2022. január 24. Ole Tobiasen 2022. február 4. Willem Tilburg Fred Grim Kirúgták 2022. március 8. Denny Landzaat 2022. március 9. Denny Landzaat Ideiglenes szerződés vége 2022. március 14. Kevin Hofland 2022. március 15. FC Utrecht René Hake Kirúgták 2022. március 22. Rick Kruys 2022. március 23. SC Cambuur Henk de Jong Betegszabadság 2022. március 29. Dennis Haar 2022. március 30. Sparta Rotterdam Henk Fraser Felmondott 2022. április 24. Maurice Steijn 2022. április 25. Heracles Almelo Frank Wormouth Kirúgták 2022. május 16. René Kolmschot 2022. május 17.
Tabella
A 2021/2022-es szezon bajnokaAFC Ajax36. cím
Eredmények
AJAAZCAMFEYFORGAEGROHEEHERNECPECPSVRKCSPATWEUTRVITWILAFC Ajax 0–1 9–0 3–2 5–0 0–0 3–0 5–0 3–0 5–0 3–0 5–0 3–2 2–1 5–0 0–1 5–0 5–0AZ Alkmaar 2–2 0–0 2–1 2–1 5–0 1–0 2–1 2–1 1–1 3–2 0–3 1–3 3–1 0–1 5–1 3–1 4–1SC Cambuur 2–3 1–3 2–3 2–1 5–2 1–2 1–2 2–1 1–2 3–4 1–2 1–1 1–1 2–0 2–1 1–6 1–1Feyenoord 0–2 1–0 3–1 5–0 2–0 1–1 3–1 2–1 5–3 4–0 2–2 2–2 4–0 1–2 2–1 0–1 2–0Fortuna Sittard 0–5 1–2 1–0 1–3 1–0 1–4 2–0 0–2 1–3 0–1 1–4 2–2 3–0 2–1 2–2 1–2 1–0 Go Ahead Eagles 2–1 1–4 3–0 0–1 4–3 0–1 0–1 4–2 0–2 1–0 1–2 0–2 2–0 1–2 1–1 1–2 4–0FC Groningen 1–3 2–0 2–3 1–1 0–1 2–1 1–1 0–1 4–3 1–1 0–1 1–1 1–2 1–1 0–0 0–1 1–0SC Heerenveen 0–2 1–3 3–3 0–3 1–0 3–1 3–1 2–0 0–1 0–1 1–1 3–2 0–0 2–3 1–2 1–2 2–1Heracles Almelo 0–0 3–2 1–1 1–4 3–1 1–1 4–2 0–1 0–1 2–0 0–2 1–0 1–3 1–1 1–0 0–0 3–2NEC Nijmegen 0–1 1–3 2–3 1–4 0–1 1–0 3–0 1–1 0–0 2–0 1–2 1–1 0–0 0–2 0–3 0–1 0–0PEC Zwolle 0–2 2–1 1–2 1–2 0–1 0–1 1–1 0–1 1–0 1–1 1–2 0–0 1–1 1–3 1–1 0–1 2–0PSV Eindhoven 1–2 1–2 4–1 0–4 5–0 2–0 5–2 3–1 3–1 3–2 3–1 2–0 2–1 5–2 4–1 2–0 4–2RKC Waalwijk 0–5 1–0 0–1 0–2 2–1 1–1 3–1 0–0 2–0 2–1 0–2 1–4 1–0 1–2 1–1 1–2 1–2Sparta Rotterdam 0–1 1–1 0–4 0–1 3–1 1–0 1–1 1–1 1–1 1–1 2–0 1–2 1–1 0–1 0–3 2–2 1–0FC Twente 1–1 3–1 1–0 0–0 1–2 2–2 3–0 2–0 1–0 1–2 1–0 3–3 2–1 2–0 1–0 3–0 1–1 FC Utrecht 0–3 2–2 3–2 3–1 1–1 0–0 1–3 2–1 1–0 1–0 5–1 0–1 2–2 4–0 1–1 1–1 5–1Vitesse Arnhem 2–2 0–0 1–0 2–1 1–1 1–2 1–3 1–2 2–1 4–1 1–0 0–5 1–2 0–1 1–4 2–1 0–3Willem Tilburg 0–1 2–2 1–3 0–4 1–1 0–1 2–1 0–0 2–0 0–1 1–0 2–1 3–1 0–3 0–1 3–0 1–0
Forrás: Az Eredivisie hivatalos oldala A hazai csapatok a baloldali oszlopban szerepelnek. Színek: Zöld = HAZAI GYŐZELEM; Sárga = DÖNTETLEN; Piros = VENDÉG GYŐZELEM
A bajnokság fordulónkénti változása Ebből a táblázatból az derül ki, hogy minden egyes forduló után melyik csapat hányadik helyet foglalta el.
Klub / Fordulók12345678910111213141516171819202122232425262728293031323334 AFC Ajax1422111111122112222111111111111111AZ Alkmaar1295991110977668888655554444454555555SC Cambuur111813811871010121197577888889988991112131312129Feyenoord3143222232211223333333333333333333Fortuna67913161716171416161717171716161717171616151516141516151415151615Go Ahead Eagles131612161012141313119111291010111111131314141211131210999111013Groningen561111141517151615151514131211121213111010101010888888101112Heerenveen83654787910121211119991010101111111313121112111110898Heracles15141617171612121214131413141515141312141512121112111313131212131416NEC Nijmegen18128771011111198891011121099998899101091010119811PEC Zwolle14171818181818181818181818181818181818181818171717181818171616181818PSV4211334323333331111222222222222222RKC Waalwijk781012131415141513141315151414151514121213131414151414141514141310Sparta Rotterdam16151715151313161717171616161617171616161717181818161615161817161514Twente Enschede101315148666881076765466445555545444444FC Utrecht2534655444444446777777776776777777Vitesse91114101299866555654544666667667666666Willem II17107654355571010121313131415151415161615171717181718171717
Alapszakaszbeli sorozatok Ez a táblázat azt mutatja meg, hogy az idei bajnokság alapszakaszában melyik csapat, milyen hosszú győzelmi-döntetlen-vereség sorozatokat produkált.
Klub / Fordulók12345678910111213141516171819202122232425262728293031323334 AFC AjaxGYDGYGYGYGYGYVGYGYDDGYGYGYVGYGYGYGYGYGYGYVGYGYGYGYGYGYGYDGYDAZ AlkmaarVGYGYVVVGYGYGYVGYVDDGYGYGYGYGYDGYGYGYGYGYVDGYVGYDDDVSC CambuurVVGYGYVGYGYVVVGYGYGYGYVGYVDDDVVVGYVVVVVVDDDGYFeyenoordGYGYVGYGYGYGYVDGYGYGYGYDGYDVGYVGYGYGYGYVDGYVGYGYGYGYDGYVFortunaGYVDVVVDVGYDVVVVVGYDVVVGYGYGYVVGYVVDGYVGYVGYGo Ahead EaglesVVGYVGYVVDGYGYGYDVGYVDVVVDVVDGYDVGYGYGYVVVVVGroningenGYDVDVVVDDGYVDGYGYDDVVVGYGYVDGYDGYGYVVVVVVVHeerenveenGYGYVDGYVVGYVVVDGYDGYDGYVVVVVVVDDGYDGYVDGYVGYHeraclesVDVVGYVGYGYVVDVGYVVVGYDDDVGYVGYVDVGYVGYDVVVNEC NijmegenVGYGYDDVVGYVGYGYDDVVVGYGYDVDGYDVVVDGYVVVGYVVPEC ZwolleVVVVVDVVVGYVVVDDVVVGYGYDGYDVGYVVVGYGYVDVVPSVGYGYGYGYVGYVGYGYVGYGYGYDGYGYGYGYGYVVGYGYGYGYGYGYDGYGYGYDGYGYRKC WaalwijkGYVDVDVVDDGYVDVDGYVVDGYGYVVDVVDGYDVVGYDGYGYSparta RotterdamVDVGYDDVVDVVGYVVVDDDDVVGYVVGYGYDDVVDGYGYGYTwente EnschedeVDVGYGYGYGYDDVVGYGYDGYGYGYDGYGYGYVDGYGYGYGYDGYGYDVGYGYFC UtrechtGYDGYVDGYGYGYVGYGYVVGYVDDDVGYGYVDDGYVVDDVGYDDVVitesseGYVVGYVGYDGYGYVGYGYVDGYGYDGYGYVVVDGYVDVVGYVGYVGYDWillem IIVGYGYDGYGYGYVDDVVVVVVVVVVGYVVVDVDVVGYVGYDGY
Gólok száma fordulónként Ez a táblázat két dolgot mutat meg. Azt, hogy ebben szezonban a bajnokságban mennyi gól esett fordulónként és azt, hogy ezek alapján mennyi a mérkőzésenkénti gólátlag minden egyes fordulóban.
FORDULÓK12345678910111213141516171819202122232425262728293031323334ÖSSZESENÖSSZES GÓL24243025342837252825332025153519351916222928252620192726261731242731875GÓLÁTLAG2,662,663,332,773,773,113,882,773,112,773,662,222,771,663,882,113,882,111,772,443,223,112,772,882,222,113,002,882,881,883,442,663,003,442,86
Nézők száma mérkőzésenként Íme az idei szezon összes alapszakaszbeli mérkőzésére kilátogató nézők száma.
A bajnokságot korlátozott nézőszámmal indították el. Szeptember 1-ig a stadionok kétharmadát lehetett megtölteni nézőkkel.