Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1972. november 7-én, kedden az országban elnökválasztást tartottak. A Republikánus Párt jelöltje, Richard Nixon hivatalban lévő elnök legyőzte a Demokrata Párt jelöltjét, George McGovern-t. Az 1984-es választásig ez volt a republikánusok legnagyobb győzelmi aránya az elektori kollégiumban és máig ez a két legnagyobb a republikánus elnökjelöltek által elért eredmény. Ez az első alkalom, hogy Kaliforniának több elektori szavazata volt, mint New Yorknak.

Nixon könnyedén félresöpörte két republikánus kongresszusi képviselő kihívását az 1972-es republikánus előválasztáson, hogy megnyerje az újra jelölést. McGovern mozgósította a vietnámi háború ellenes mozgalmat és más liberális támogatókat, hogy megnyerjék pártja jelölését. Az általa legyőzött jelöltek között ott volt az 1968-as demokrata elnökjelölt, Hubert Humphrey és Shirley Chisholm képviselőnő, az első afroamerikai, aki indult a párt elnökjelöltségéért.

Nixon hangsúlyozta az erős gazdaságot és a külügyekben elért sikereit, míg McGovern a vietnámi háború azonnali befejezését és a garantált minimáljövedelem intézményét követelte. Nixon a közvélemény-kutatásokban végig nagy előnnyel vezetett. Nixon újraválasztási bizottsága titokban betört a Watergate-irodaházba, hogy lehallgassák a Demokrata Nemzeti Bizottság központját, amiből lett később a Watergate néven elhíresült botrány. McGovern kampányát súlyosan sértette az, miszerint alelnökjelöltje, Thomas Eagleton elektrokonvulzív terápián esett át depressziójának kezelése érdekében. Eagletont az alelnökjelöltségen Sargent Shriver váltotta.

Nixon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a választáson, a szavazatok 60,7%-át szerezte meg és az ötvenből csak egy államot, Massachusettset és Kolumbia Kerületet nem vitte magával. Ő az első republikánus, aki délen végig söpört. McGovern a szavazatok mindössze 37,5%-át szerezte meg, míg az Amerikai Független Párt jelöltje, John G. Schmitz pedig 1,4%-át. Nixon majdnem 18 millióval több szavazatot kapott, mint McGovern és ő tartja a második világháború utáni amerikai elnökválasztásokon a rekordot a legnagyobb szavazati arányokban. Az 1972-es választás volt az első a 26. alkotmánymódosítás óta, amely 21 évről 18 évre csökkentette a választási korhatárt. A választást követő két éven belül Nixon elnök és Spiro Agnew alelnök is lemondott tisztségéről: Nixon 1974 augusztusában az előbb említett Watergate-botrány, míg Agnew 1973 októberében egy korrupciós vád miatt. Gerald Ford követte Agnewet alelnökként, majd a következő évben pedig Nixont az elnöki poszton, így ő volt az egyetlen amerikai elnök a történelemben, akit sem alelnöknek, sem elnöknek nem választották meg.

Máig ez az utolsó alkalom, hogy Minnesota republikánusra szavazott az elnökválasztáson és azóta csak egyszer tette ezt Rhode Island és Hawaii, amikor Ronald Reaganre szavaztak 1984-ben. Ez a legutóbbi elnökválasztás is, amelyen az egész Középnyugatot egyetlen jelölt nyerte meg.

Annak ellenére, hogy ez a választás Nixon legnagyobb diadalát hozta, később ezt írta emlékirataiban: „Ez volt az egyik legelkeserítőbb és sok szempontból a legkevésbé kielégítő az összes közül”.

Jelölések Republikánus Párt jobbra|366x366px link=Republikánus Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Republikánus Párt jelöltjei, 1972elnökjelöltalelnökjelöltközépre|200x200pxközépre|200x200pxAz Egyesült Államok elnöke (1969–1974)Az Egyesült Államok alelnöke (1969–1973) Republikánus jelöltek az elnökjelöltségért:

Richard Nixon, Az Egyesült Államok elnöke Pete McCloskey, Kalifornia képviselője John M. Ashbrook, Ohio képviselője

Richard Nixon elnök 1972-ben igen nagy népszerűségnek örvendett, mivel ugyanebben az évben tett külföldi látogatásaival enyhítette a Kínai Népköztársasággal és a Szovjetunióval való kapcsolatokat is. A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy Nixon erős előnnyel vezet a republikánus előválasztáson. Két jelölt hívta ki, a liberális és háborúellenes Pete McCloskey és a konzervatív John Ashbrook, aki ellenezte Nixon a Szovjetunióval és Kínával kapcsán folytatott politikáját. A New Hampshire-i előválasztáson Nixon a szavazatok 67,6%-át, McCloskey 19,8%-át, míg Ashbrook 9,7%-át nyerte el. Nixon a Republikánus Nemzeti Konvenció 1324 küldöttjéből 1323 szavazatát kapta meg, McCloskeyre voksolt egy új-mexikói küldött. Spiro Agnewet is újra jelölték az alelnöki posztra, azonban a párt mérsékelt szárnya inkább Nelson Rockefellert, míg Nixon John Connally texasi kormányzót részesítette előnyben futótársként. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy egy ilyen fellépés túl nagy kockázatot jelent Agnew konzervatív támogatóinak elvesztésére.

A republikánus előválasztás eredményei:

Richard Nixon – 5,378,704 (86.92%) John Ashbrook – 311,543 (5.03%) Pete McCloskey – 132,731 (2.15%)

A háborúellenes vietnámi veteránok hét tagját a bíróság vád alá helyezte, mert összeesküdtek a republikánus konvenció megzavarására, azonban az esküdtszék felmentette őket.

Demokrata Párt jobbra|367x367px link=Demokrata Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Demokrata Párt jelöltjei, 1972elnökjelöltalelnökjelölt200x200px200x200pxDél-Dakota szenátora (1963–1981)Franciaország volt amerikai nagykövete (1968–1970) Demokrata jelöltek az elnökjelöltségért:

George McGovern, Dél-Dakota szenátora Hubert Humphrey, Minnesota szenátora, Az Egyesült Államok volt alelnöke, 1968-as elnökjelölt George Wallace, Alabama kormányzója Edmund Muskie, Maine szenátora, 1968-as alelnökjelölt Eugene McCarthy, Minnesota volt szenátora Henry M. Jackson, Washington szenátora Shirley Chisholm, New York 12. kongresszusi kerületének képviselője Terry Sanford, Észak-Karolina volt kormányzója John Lindsay, New York polgármestere Wilbur Mills, Arkansas 2. kongresszusi körzetének képviselője Vance Hartke, Indiana szenátora Fred R. Harris, Oklahoma szenátora Sam Yorty, Los Angeles polgármestere Patsy Mink, Hawaii 2. kongresszusi körzetének képviselője Walter Fauntroy, Washington küldöttje

Kezdetben a legesélyesebb az 1972-es elnökjelöltség elnyerésére az Edward Kennedy szenátusi többségi vezető volt, ám bejelentette, hogy nem akar pályázni az elnökségért. Ezután a demokrata jelöltség favoritja Edmund Muskie szenátor lett, az 1968-as választás alelnökjelöltje. Muskie lendülete azonban a New Hampshire-i előválasztás előtt összeomlott, amikor a New Hampshire Union Leader napilap közzétette a Canuck-levelet. A levél valójában egy hamisítvány, Nixon „piszkos trükkjei” közé tartozik, azt állította, hogy Muskie megalázó megjegyzéseket tett a francia-kanadaiakra, amely megjegyzés valószínűleg sérti Muskie támogatását a francia-amerikai lakosságú Új-Angliában. Ezt követően a lap támadást tett közzé Muskie felesége, Jane személyisége ellen és arról számolt be, hogy sokat ivott és illemtelenül viselkedett a kampány során.

Közel két évvel a választások előtt George McGovern szenátor háborúellenes és progresszív jelöltként jelentette be indulását. McGovern képes volt összefogni a háborúellenes mozgalmat és más támogatottságot, hogy megnyerje a jelölést. 1972. január 25-én Shirley Chisholm képviselő is bejelentette, hogy indul, így ő lett az első afroamerikai nő, aki indult bármely nagy párt elnökjelöltségéért. Hawaii képviselője, Patsy Mink is indult, ezzel ő lett az első ázsiai-amerikai, aki indult a jelöltségéért.

Április 25-én George McGovern nyerte a massachusettsi előválasztást. Két nappal később Robert Novak újságíró egy „demokrata szenátorról” idézett – akiről később kiderült, hogy Thomas Eagleton – kimondja, hogy az emberek nem tudják, hogy amnesztiát, abortuszt és a fű legalizálását írja elő és ha Közép-Amerika – különösen a katolikus Közép-Amerika – ezt megtudja, abba belehalhat. Az idézet azonban McGovernre ragadott és az „amnesztia, az abortusz és a kábítószer” jelöltjeként vált ismertté. Hubert Humphrey, a párt 1968-as elnökjelöltje szembe szállt a jelöltségért a nebraskai előválasztáson McGovern megállítása érdekében.

A szegregációt támogató George Wallace alabamai kormányzó jól teljesített Délen, a floridai előválasztáson például majdnem minden megyét megnyert, de jól szerepelt még Északon is. Wallace erőteljes hadjárata azonban hamarosan véget ért, amikor május 15-én Arthur Bremer bűnöző merényletet követett el ellene. Wallace-t öt golyótalálat érte és deréktól lefelé lebénult. Egy nappal a merényletkísérlet után Wallace megnyerte a michigani és marylandi előválasztást, de a sérülése gyakorlatilag véget vetett kampányának és júliusban kénytelen volt visszalépni.

Végül a jelölést McGovern nyerte el. Az 1968-as megosztó jelölési küzdelem és konvenció után egy bizottságot hozott létre a demokrata jelölési rendszer újjászervezésére. Az új szabályok azonban sok prominens demokratát feldühített és ezek a politikusok nem voltak hajlandóak McGovernt támogatni (néhányan inkább Nixont támogatták), így ez McGovern kampányának jelentős finanszírozási hátrányt jelentett. A McGovern-bizottság néhány alapelve minden későbbi jelölési versenyben kitartott.

Az előválasztás eredményei:

Hubert Humphrey, 4 121 372 (25,77%) · George McGovern: 4 053 451 (25,34%) · George Wallace: 3 755 424 (23,48%) · Edmund Muskie: 1 840 217 (11,51%) · Eugene McCarthy: 553 990 (3,46%) · Henry M. Jackson: 505 198 (3,16%) · Shirley Chisholm: 430 703 (2,69%) · Terry Sanford: 331 415 (2,07%) · John Lindsay: 196 406 (1,23%) · Samuel Yorty: 79 446 (0,50%) · Wilbur Mills: 37 401 (0,23%) · Walter E. Fauntroy: 21 217 (0,13%) · Ted Kennedy: 16 693 (0,10%) · Vance Hartke: 11 798 (0,07%) · Patsy Mink: 8 286 (0,05%) · Egyik sem: 6 269 (0,04%) +Az 1968-as Demokrata Nemzeti Konvenció eredményeiElnökjelöltAlelnökjelöltGeorge McGovern1864,95Thomas Eagleton1,742Cesar Chavez5Hoyt P. Taylor2Patricia Harris1Henry M. Jackson525Frances Farenthold405Wilbur Mills5Leonard Woodcock2Jim Hunt1George Wallace381,7Mike Gravel226Wendell Anderson4Bruno Agnoli2Daniel Inouye1Shirley Chisholm151,95Endicott Peabody108Stanley Arnold4Ernest Albright 1Henry M. Jackson1Terry Sanford77,5Clay Smothers74Ron Dellums4William A. Barrett1Robert Kariss1Hubert Humphrey66,7Birch Bayh62John J. Houlihan4Daniel Berrigan1Allard K. Lowenstein1Wilbur Mills33,8Peter W. Rodino57Roberto Mondragón4Philip Berrigan1Mao Ce-tung1Edmund Muskie24,3Jimmy Carter30Reubin Askew3Julian Bond1Eleanor McGovern1Edward Kennedy12,7Shirley Chisholm20Herman Badillo3Skipper Bowles1Martha Mitchell1Sam Yorty10Moon Landrieu19Eugene McCarthy3Archie Bunker1Ralph Nader1Wayne Hays5Ned Breathitt18Claiborne Pell3Phillip Burton1George Norcross1John Lindsay5Edward Kennedy15Terry Sanford3Bill Chappell1Jerry Rubin1Fred R. Harris2Fred R. Harris14Ramsey Clark2Lawton Chiles1Fred Seaman1Eugene McCarthy2Richard G. Hatcher11Richard J. Daley2Frank Church1Joseph F. Smith1Walter Mondale2Harold Hughes10John DeCarlo2Robert Drinan1Benjamin Spock1Ramsey Clark1Joseph Montoya9Ernest Gruening2Nick Galifianakis1Patrick Tavolacci1Walter Fauntroy1William L. Guy8Roger Mudd2John Z. Goodrich1George Wallace1Vance Hartke1Adlai Stevenson8Edmund Muskie2Michael Griffin1Harold Hughes1Robert Bergland5Claude Pepper2Martha Griffiths1Patsy Mink1Hodding Carter5Abraham A. Ribicoff2Charles Hamilton1 A legtöbb közvélemény-kutatás szerint McGovern jóval Richard Nixon elnök mögött futott, kivéve, amikor McGovernt Edward Kennedy szenátorral párosították. McGovern és kampánya erősen próbálta meggyőzni Kennedyt, hogy legyen McGovern futótársa, de ő folyamatosan elutasította, maga helyett inkább Wilbur Mills képviselőt vagy Kevin White bostoni polgármestert javasolta. Ezután ajánlatot tettek a posztra Hubert Humphrey-nak, Abraham Ribicoff és Walter Mondale szenátoroknak is, akik mind visszautasították. Végül az alelnökijelölést Thomas Eagleton missouri szenátornak ajánlották fel, aki elfogadta az ajánlatot.