A Panini Lil Nas X amerikai rapper második kislemeze, amely szerepelt 7 (2019) című középlemezén és 2019. június 20-án jelent meg a Columbia Records kiadón keresztül. A dalt Lil Nas X, David Biral, Denzel Baptiste és Oladipo Omishore szerezte (Kurt Cobain is meg van nevezve szerzőként), illetve a Take a Daytrip volt a producere.
Mike Diva rendezte a videóklipet, amelynek főszereplője Skai Jackson volt és 2019. szeptember 5-én jelent meg. 2019. szeptember 13-án megjelent egy remix a dalhoz, DaBaby közreműködésével.
Háttér A Paninit a Columbia Records adta ki, mint Lil Nas X második kislemeze, 2019. június 20-án, egy nappal a 7 megjelenése előtt. Több magazin is megjegyezte, hogy a dal refrénje feldolgozza a Kurt Cobain által szerzett In Bloom dalt, a Nirvana 1991-es Nevermind albumáról. Lil Nas X azt nyilatkozta, hogy a két dal hangzása közötti hasonlóság véletlen volt, illetve, hogy nem ismerte részletesen az együttes munkásságát a Panini felvételének idején. Ennek ellenére később megköszönte Cobain lányának, Frances Bean Cobainnek, hogy felhasználhatta a dalt. A Panini egy azonos nevű, kitalált macska-nyúl keverékről szól, a Chowder című animációs sorozatból. F-mollban van szerezve és szintetizátorokra épül.
Fogadtatás Beatriz da Costa (Vibe) azt írta, hogy a dal olyan érzést, mintha „Travis Scott slágereinek távoli unokatestvére lenne,” illetve azt mondta, hogy „rövid és élvezhető.” Rosalind Faulkner (NPR) úgy érezte, hogy Lil Nas X ezzel bebizonyította, hogy „több lehet, mint egy egyslágeres előadó.”
Díjak és jelölések ÉvDíjátadóKategóriaEredményFor.202062. Grammy-gálaLegjobb rap/ének együttműködés
Videóklip Mike Diva rendezte a Panini videóklipjét, a főszereplője pedig Skai Jackson. A 2019. szeptember 5-én megjelent videóban a színésznő látható, ahogy menekül Lil Nas X és robotok elől, egy jövőbeli Tokióban. Szerepelnek a videóban hologramok és repülő autók is.
Tom Breihan (Stereogum) az 1982-es Szárnyas fejvadász film képvilágához hasonlította, azt írva, hogy egy „rövid paródiája, hogy milyen egy elmenekülhetetlen dallal rendelkezni és, hogy milyen amikor másoknak is kell élnie ezzel a jelenléttel.” Kristin Corry (Vice) ugyanígy megjegyezte, hogy a videó metaforikus, mert hasonló az Old Town Road nyári sikeréhez. Zoe Haylock (Vulture) méltatta a klipet, kiemelve, hogy művészeti oldala és speciális effektjei megérdemelnek egy „Oscar-díjat? Nobel-díjat?”
Közreműködők
Lil Nas X – vokál, dalszerző Take a Daytrip David Biral – producer, dalszerző Denzel Baptiste – felvétel, producer, dalszerző Dot da Genius – co-producer, dalszerző Kurt Cobain – dalszerző Thomas Cullison – asszisztens hangmérnök Denzel Baptiste – felvétel DJ Swivel – keverés Colin Leonard – master DaBaby – vokál, dalszerző (remix)
Slágerlisták
Eredeti
Heti slágerlisták Slágerlista (2019–2020)Legmagasabb pozícióAusztrália (ARIA)15Ausztria (Ö3 Austria Top 40)55Belgium (Ultratop 50 Flanders)38Belgium (Ultratip Wallonia)4Brit kislemezlista (OCC)21Csehország (Singles Digitál Top 100)26Dánia (Tracklisten)28Észtország (Eesti Ekspress)11Franciaország (SNEP)93Greece International Digital (IFPI Greece)6Hollandia (Single Top 100)45Izland (Tonlist)28Írország (IRMA)18Kanada (Canadian Hot 100)8Kanada CHR/Top 40 (Billboard)39Lettország (LAIPA)7Litvánia (AGATA)8Magyarország Stream Top 40 (MAHASZ)11Németország (Official German Charts)85Norvégia (VG-lista)26Portugália (AFP)23Románia (Airplay 100)74Skócia (OCC)66Svájc (Schweizer Hitparade)41Svédország (Sverigetopplistan)42Szingapúr (RIAS)21Szlovákia (Singles Digitál Top 100)12US Billboard Hot 1005US Dance/Mix Show Airplay (Billboard)10US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)2US Mainstream Top 40 (Billboard)6US Rhythmic (Billboard)1US Rolling Stone Top 1002Új-Zéland (Recorded Music NZ)14
Év végi slágerlisták ÉvSlágerlistaPozíció2019Ausztrália (ARIA)77Kanada (Canadian Hot 100)40Lettország (LAIPA)36Portugália (AFP)98US Billboard Hot 10040US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)20US Rhythmic (Billboard)28US Rolling Stone Top 100232020US Billboard Hot 10071US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)52US Pop Songs (Billboard)37
DaBaby Remix Slágerlista (2019)Legmagasabb pozícióNew Zealand Hot Singles (RMNZ)14
Minősítések RégióMinősítésPéldányszámAusztrália (ARIA)2× Platina140,000Belgium (BEA)Arany20,000Brazília (Pro-Música Brasil)Gyémánt160,000Kanada (Music Canada)4× Platina320,000Dánia (IFPI Danmark)Arany45,000Franciaország (SNEP)Arany100,000Olaszország (FIMI)Arany35,000Mexikó (AMPROFON)Arany30,000Új-Zéland (RMNZ)Arany15,000Lengyelország (ZPAV)Platina20,000Portugália (AFP)Platina10,000Svájc (IFPI Switzerland)Arany10,000Egyesült Királyság (BPI)Platina600,000Egyesült Államok (RIAA)6× Platina6,000,000
Kiadások RégióDátumFormátumKiadóFor.Világszerte2019. június 20. digitális letöltés streamingColumbiaEgyesült Államok2019. július 2.ritmikus kortársrádió2019. július 9.kortárs slágerrádió2019. október 7.felnőtt kortárs slágerrádió
Jegyzetek
Kategória:2019 kislemezei Kategória:Lil Nas X-dalok