Alfred Amschl (Pettau, ma: Ptuj, Szlovénia, 1852. június 7. – Graz, 1926. augusztus 29.) osztrák jogász, író.
Élete Élete első tíz évét szülővárosában töltötte, szüleivel az akkori városháza első emeletén, a főtéren élt. Először az ottani négy osztályos középiskolába járt. 1862-ben családjával Marburgba (ma: Maribor) költözött, középiskolai tanulmányait itt fejezte be, ezután jogot hallgatott a Grazi Egyetemen, itt doktori fokozatot is szerzett.
Jogi pályafutását 1876-ban kezdte a grazi bíróságon. Négy évvel később az igazságügyi miniszter előléptette s a frohnleiteni bíróságra helyezte át. Itt három évet töltött, 1883-ban tért vissza a grazi tartományi bírósághoz. Ezután Liezenben dolgozott mint a járásbíróság bírója. E tisztet két éven át töltötte be, 1893-tól három évig Leoben város kerületi bíróságán volt helyettes államügyész. 1896-ban az igazságügyi miniszter ugyanebben a pozícióban a grazi regionális bíróságra nevezte ki, itt az első polgári fellebbviteli bizottság tagjaként is tevékenykedett.
1897-ben I. Ferenc József regionális bírói posztra emelte. 1899-ben a grazi tartományi bíróságon államügyésszé, egyben rangidős bíróvá nevezték ki. 1906 körül vezető államügyésszé nevezték ki. E tisztségét az Osztrák–Magyar Monarchia feloszlásáig töltötte be. Halálát az okozta, hogy a grati Jakominiplatzon elütötte egy villamos, s halálosan megsebesült. Szülővárosában temették el.
1912-ben az Osztrák Császári Lipót-rend-del tüntették ki.Laibacher Zeitung Nr. 186 vom 16. August 1912
Válogatott munkái Lieder von A. Berg, (A. Berg álnéven), Pierson, Dresden, 1892 Beiträge zur Anwendung des Strafverfahrens, Bd. 1, Manz, Wien, 1899 Über Kriminalität, Rückfall und Strafgrund, (Alois Zuckerrel közösen), F. Deuticke, Leipzig/Wien, 1907 Beiträge zur Anwendung des Strafverfahrens, Mit einem Anhang: Beispiele von Fragen an die Geschworenen, Bd. 2, 1910 Beiträge zur Anwendung des Strafverfahrens, Bd. 3, 1915 Aus den Werkstätten des Strafrechtes, U. Moser, Graz, 1924 Wiegenland. I. Pettau, II. Gorzaberg, III. Marburg, megjelent: Franz Hausmann (szerk.), Südsteiermark, Ein Gedenkbuch, U. Moser, Graz, 1925 Poenologische Betrachtungen, Hölder-Pichler-Tempsky, Wien, 1927
Jegyzetek
Források Martin Moll: Kein Burgfrieden, Der deutsch-slowenische Nationalitätenkonflikt in der Steiermark 1900-1918, Studien Verlag, Innsbruck, 2007, Nekrológja a Gerichtszeitung 1926. novemberi számában, online változat Szócikke a Literaturarchiv der Österreichischen Nationalbibliothek adatbázisában
Fordítás
Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Szakírók Kategória:Osztrák költők, írók Kategória:Osztrák jogászok Kategória:Közlekedési balesetben elhunyt személyek