Rácz Sándor István, „Kis Rácz Sanyi” (Karcag, 1936. augusztus 3. – Őrbottyán, 2021. április 5.) 1956-os szabadságharcos és politikai elítélt. A Magyar Demokrata Fórum első budapesti szervezetének kezdeményezője és szervezője, elnöke, később az MDF Országos Választmányának tagja, társelnöke (ebben a minőségében kérte fel Antall Józsefet a majdani pozíciójának betöltésére), a POFOSZ (Politikai Foglyok Szövetsége) egyik alapítója, 1990–1995 között az 56-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke. Az 1956-os forradalomba úgy kapcsolódott be, hogy társaival meggátolták az oroszok által összeszedett magyarok deportálását a Szovjetunióba, vagoneltereléssel.
Élete Gyerekkora Karcagon született 1936. augusztus 3-án, Rácz Sándor (1909-1965) és Petróczi Mária (1912-1974) egyetlen gyermekeként. Dédapját (szintén Rácz Sándor) a vörösterror idején kivégezték 1919-ben Makó közelében. A második világháború idején a karcagi vasútállomáson laktak. Tősgyökeres vendéglátós család sarjaként nevelkedett, nagyszülei és szülei helyi vendéglőket (restiket) üzemeltettek. Óvodás korától egészen a középiskoláig református neveltetésben részesült, de forradalmi érintettsége miatt a gyermekkori álma, hogy hadtörténész legyen, nem valósulhatott meg.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 20 éves korában társaival, Sinkovics Gyulával, Imre Karcsival és Kása Sándorral meggátolták az oroszok által összeszedett magyarok deportálását a Szovjetunióba, vagoneltereléssel. Ezzel a tettével több száz ember életét mentette meg az orosz gulágon töltött kényszermunka okozta biztos haláltól. És ugyanezen tettével egy életre megpecsételte saját és családja életét és sorsát.
Letartóztatása, az ítélet, börtönévei és szabadulása 1957. február harmadikáról negyedikére virradóra tartóztatták le. Ahogyan az emlékirataiban is említi, a karcagi rendőrséghez vitték, ahol megkapta élete első nagy verését. Utána Szolnokra szállították az ÁVH épületébe. Ott találkozott társaival, Kása Sándorral, akinek addigra cipóra volt verve a feje és Imre Károllyal, aki az ott történtek után egyik fülére örökre megsüketült.
Az emlékirataiban szintén említi, hogy szörnyű körülmények voltak a börtönben; fáztak és a rendszeres verések már az élet szerves részévé váltak. A napi étkezés 600-800 kalóriát tett ki, WC- re pedig reggel és este lehetett csak kimenni. 1957. február utolsó napján Rácz Sándor István és társai átkerültek Budapestre a Fő utcába. Úton Budapest felé volt módjában társaival beszélni, hogy egybehangzóan meséljék az eseményeket. Itt szembesültek fiatal emberként, hogy a bitófára kerülhet a fejük. Akkoriban sokszor eszébe jutott az a tény, hogy mindezt elkerülve tudott volna Kanadába disszidálni, más földijével együtt, de nem tette, mert nem engedte a magyar hithű szíve.
A vád BHÖ1/« vagyis a népi demokrácia megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, kezdeményezése és vezetése. A per nevét az elsőrendű vádlottról, Sinkovics Gyulától kapta. Rácz Sándor István másodrendű vádlott volt, 15 év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon 12 évet kapott és ezzel az ítélettel boldog volt, hogy egyáltalán életben maradt.
1957. május 13-án átszállították a Gyűjtőfogházhoz, Imre Károly bajtársával egy zárkába került. Nagyon szép emlékei voltak az ott tartózkodásáról. A börtönben volt szerencséje Darvas Iván színművésszel találkozni és színjátszó társulatához csatlakozni. Ez volt a börtön szebbik oldala, a sötét oldala a mindennapos kivégzések, a halál jelenléte volt, mindenhol.
Innen átkerült a Speciálba, ez volt a rabmunkahelyek csúcsa, ahol a Belügyminisztériumnak dolgozott. Az itteni munka sok kedvezménnyel járt a raboknak. Később átkerült a váci börtönbe, ahol csodás egyéniségekkel volt szerencséje megismerkedni: Bibó István, Mérei Ferenc (gyermekpszichológus), Göncz Árpád (későbbi köztársasági elnök), Széll Jenő, Rácz Sándor („nagy Rácz Sanyi”, a Nagy-Budapesti Munkástanácsok elnöke), Donáth Ferenc, Bali Sándor, Obersovszki Gyula, Nagy Elek.
Kádár János 1960. április 4-én közkegyelmet hirdetett, amely az öt évnél rövidebb ítéleteket érintette. Déry Tibor kiszabadulását nagy felháborodás követte, az akkor börtönvélemény szerint: „Kiszabadultak azok a kommunisták, melyek meghatározó szerepet játszottak a Forradalom előkészítésében”. De Bibó István, Széll Jenő, Mérei Ferenc nem szabadultak. Éhségsztrájk volt a tiltakozás formája, ebben Rácz Sándor István is részt vállalt. Addig folytatták az éhségsztrájkot míg a vizet nem vonták el tőlük.
A résztvevők büntetése 10 nap szigorított volt a Doberdón, egy év összkedvezmény elvonás, amit a fegyelmi házban kellett tölteniük. 102 rabot láncra fűztek és Sátoraljaújhelyre szállítottak. A fegyelmi ház, ahol 1 évet kellett tölteniük, közbűntényes ház volt. Ennek ellenére Rácz Sándor István pozitív emlékeket őrzött a helyről.
Rácz Sándor István határozottan cáfolta a könyvében, hogy Göncz Árpád besúgó lett volna a börtönévei alatt, vagyis börtönszleng szerint ’vamzer’. Zárkatársa volt, egy rabmunkahelyen dolgoztak. Ennek a barátságnak esett áldozatul később Rácz Sándor István is, amikor őt is megrágalmazták, hogy ügynöke volt a kommunista rendszernek.
1962-ben visszaszállították Kőbányára, a Gyűjtőfogházba. A Sinkovics és társai büntetőügyben ekkorra már csak ő maradt börtönben. Rácz Sándor István 1963. március 29-én reggel kiszabadult 6 év raboskodás után.
Kint egy újabb tragédia várta. Szülei Budapesten kényszerültek lakni egy cselédszobában, ugyanis a karcagi házat államosították, egy hátsó részt hagyva a családnak, de a két szobából egy lett a végén, ugyanis „ellenforradalmár családnak nem járt két szoba”. A rendőrségen kellett jelentkeznie. Itt a rendőrtiszt azt tanácsolta, hogy azonnal hagyja el Karcagot, mert megölhetik. Visszamentek Budapestre a cselédszobába. Közben apja rákos lett és fiatalon, 56 évesen elhunyt. Megtudta, hogy édesapját kegyetlenül megverték, amikor ő börtönbe került és jóindulatú budapesti orvosok segítségével sikerült valamennyire életben tartani. Soha nem derült ki kik voltak az édesapja „hóhérai”.
Munkát vállalt, 1966-ben megnősült és próbálta túlélni az elkövetkező megpróbáltatásokat. Rendszeresen behívták a Rendőrségre és figyelte a BM III/ III ügyosztály. Ennek az ügyosztálynak az 56-os elítéltek élete és tevékenységének ellenőrzése volt a feladata, lehetőség szerint az együttműködésre kényszerítve őket.
A 80-as évek és jelenkori kicsengése Rácz Sándor István származása és a politikai elítélt státusza miatt soha nem tudta tanulmányait befejezni. Először műszerész, később a kádári gazdasági enyhülésnek köszönhetően kisiparos lett. Végig figyelte a rendszer és másodrangú állampolgárként kezelte.
Sok munka és áldozat árán sikerült a III. kerületben egy műhelyt nyitni. Az egyik munkását ezt követően behívták a rendőrségre, ahol kegyetlenül megverték, Ezután vallotta, hogy Rácz Sándor István továbbra is tartja a kapcsolatot a régi politikai elítéltekkel. Behívták a rendőrségre és mindent elkövettek, hogy valljon a társai ellen.
Mint a tervutasításos rendszer sok alrendszerében, a megfigyelő ügyosztályon is norma került meghatározásra, és mint a tervutasításos rendszer sok alrendszerében, itt is „papíron” (papírral) igyekeztek teljesíteni.A „14 malac" jelenet.
Tervkészítők lemennek vidékre Józsi bácsihoz. - Mennyit fog elleni a disznó? - Nem lehet előre megmondani. Na erre kicsit megpofozzák. - Mennyit fog fialni a disznó? - Mennyit fialjon? Mi a terv? - 14. - Akkor annyit fog fialni. Eljött a fialás ideje. 10 malacot fialt a disznó. A párttitkár megijed. - Csak tízet fialt, amikor a terv tizennégy volt. Ebből baj lehet. Mit csináljak? Statisztikát. Beírok tizenegyet. Papír továbbment a járásra. Ott is feltűnt a tervhez képest a hiány. - Ez felháborító. Ezt nem csinálhatjuk meg. Beírok tizenkettőt. Papír továbbmegy a megyéhez. Meglepődnek ott is. - Nem erről volt szó. Beírunk tizenhármat. Tovább küldik a Párt Központi Bizottságába. - 13. Szomorú vagyok elvtársak. A terv 14 volt. Nem volt már még egy valahol? Nem baj. Beírunk tizennégyet. Megvan a terv papíron. A párttitkár buzdító beszédet mond: - Kedves Elvtársak! Mivel világszínvonalon teljesítettük a tervet, ezért a tizennégy malacból tízet exportálunk, a többit megesszük.
A legismertebb vélekedés szerint a „beszervezési” „norma” évente 2 ember volt. Ezt, mint RÁCZ SÁNDOR ISTVÁN esetében, kiállított, aláírást illetve jelentést nem tartalmazó kartonokkal „teljesítették”. Ekkor kapta a „Kovács János” fedőnevet.2003. évi III. törvény Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról:
Hálózati Személy: az a személy, aki az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült;
Rácz Sándor István nem írta alá a beszervezési nyilatkozatot, nincs M. kartonja, vagyis nem kapott javadalmazást a jelentésekért, és nincs H. kartonja sem, ami annyit jelent, hogy nem írt senkire terhelő vallomást. A tartalom nélküli kartont RÁCZ SÁNDOR ISTVÁN később, a Nemzetbiztonsági Hivatal részlegvezetői pozícióját betöltve sem semmisíttette meg. A megmaradt kartonok „történészi”„történészi”: 2009 júniusában, Nagy Imre újratemetésének kerek évfordulója apropóján, az 1956-os intézet publikált egy listát a szerintük az újratemetésen szolgálatot teljesítő ügynökökről. Ebben szerepelt „Kovács János” is. illetve „újságírói”„újságírói”: 2009 júniusában, Nagy Imre újratemetésének kerek évfordulója apropóján a Magyar Nemzet 2009. június 13-án megjelent, Laczik Erika által írt „Kétszáz ügynök az emlékező tömegben” című cikkében szintén feltüntette „Kovács János” nevét.
A cikkben az alábbi kitétel olvasható: „Húsz év telt el Nagy Imre és társai újratemetése óta. A jelenlegi törvények szerint a temetésen megfigyeléssel megbízott ügynökök csak abban az esetben azonosíthatók, ha van hatos kartonjuk, munkadossziéjuk, kézzel írt jelentésük, és bizonyíték van arra, hogy munkájukért díjazást kaptak.” Eszerint a cikk írója is tisztában volt a 2003. évi III. törvény 1. § 2. szakaszával melynek értelmében hálózati személynek csak az minősíthető, aki: „… az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült.”. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában nem lelhető fel semmilyen RÁCZ SÁNDOR ISTVÁN általa írt jelentés, dosszié vagy aláírt nyilatkozat.
Az „újságíró” RÁCZ SÁNDOR ISTVÁN személyes megkeresésére elmondta „hogy a besúgó Göncz miatt került bajba”. „vizsgálata”„vizsgálata”: a két írás után helyreigazítási perek sorozata indult, a www.rev.hu honlapon a közlemények egy része fellelhető. A vélekedés szerint az újratemetés apropóján elsietve, egymással a közlés elsőségéért versenyezve kerültek publikálásra ezen írások. Mostanra egyik sem lelhető fel. Egy kuruc.info felületen 2011. évben megjelent cikk hivatkozik RÁCZ SÁNDOR ISTVÁN kapcsán ezekre, ám a cikk hangvételéből egyértelműen látszik, a szerző célpontja Göncz Árpád volt. elegendő volt ahhoz, hogy 2009 folyamán ügynökvádak érjék.