A Haas VF-21 egy Formula–1-es versenyautó, melyet a Dallara készített és a Haas F1 Team versenyeztetett a 2021-es Formula–1 világbajnokságban. Pilótái ebben az évben két újonc, Nyikita Mazepin és az előző évi Formula–2-es bajnok, Mick Schumacher voltak. Mazepin egy Oroszországot sújtó szankció miatt nem indulhatott hazája zászlaja és himnusza alatt, helyette a RAF (Orosz Automobil Szövetség) megjelölést használták.

Áttekintés A VF-21-es gyakorlatilag nem más, mint a VF-20-as minimális mértékben áttervezett változata. Ez azért alakult így, mert a 2021-es évben, a következő évi szabályváltozásokra tekintettel, valamennyi csapat a 2020-as konstrukcióját fejleszthette tovább, hogy inkább az új formulára koncentrálhassanak. Gyakorlatilag a leszorítóerővel kapcsolatosan egyébként is kötelező átalakításokon túl nem sokban különbözik a VF-20-astól. Akárcsak az elődöt, ezt is a Ferrari erőforrása hajtotta. A festése jelentős mértékben megújult, ugyanis leginkább az orosz nemzeti színekre emlékeztető fehér-kék-piros csíkozást kapott az autó. Mivel Mazepin orosz pilóta, és az egyik új szponzor, az Uralkali is orosz volt, emiatt a csapat sok szemrehányást is kapott (különösen mert az érvényben lévő szankciók miatt az orosz zászlót nem is lehetett volna használni). Günther Steiner csapatfőnök erre csak annyit mondott, hogy a csapat amerikai és az amerikai zászlónak is ezek a színei. A pilóták overallja is különbözött: míg Mazepinén az Uralkali, addig Schumacherén a német telekommunikációs cég 1&1 logója volt.

A szezon Mivel az autó a VF-20-as minimális átdolgozása volt, és már az is egy híresen gyenge autó volt, a Haas tulajdonképpen elengedte a komplett 2021-es évet, hogy 2022-re készülhessenek. Mindössze a második futamra, az Emilia-Romagna nagydíjra hoztak újításokat, de azok annyira aprók voltak, hogy fejlesztési zsetont sem kellett elhasználniuk. Így a Haas lett az egyetlen csapat az idényben, mely nem használt zsetonokat.Időközben az is kiderült, hogy két különböző kasztnit építettek, és Mazepiné nehezebb volt, ezt a belga futamon már orvosolták.

Ennek megfelelően az év is meglehetősen rosszul alakult számukra: rendre kiestek már az időmérő első szakaszában, és a versenyeket is túlnyomórészt az utolsó helyeken fejezték be. A nehézkes vezethetőség próbára tette az újonc pilóták képességeit, különösen Mazepin volt az, aki számtalanszor megpördült a pályán, emiatt a nem túl hízelgő "Mazespin" gúnynévvel illették. A bajnokság utolsó helyéről mindössze az azerbajdzsáni nagydíjon tudtak elmozdulni egyetlen futam erejéig, viszonylag jónak mondható helyezésükkel. Mazepin a kaotikus és igen rövid belga futamon a biztonsági autó mögött megfutotta a verseny leggyorsabb körét, azonban ezt utóbb törölték és a leggyorsabb kör díját ki sem osztották, figyelemmel a szélsőséges időjárási körülményekre. Törökországban Mick Schumacher képes volt az időmérőn az autót erőből bejuttatni a Q2-be, ami a csapat az évi csúcsteljesítménye volt. Mazepin az utolsó futamon koronavírus-fertőzés miatt nem indult.

Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilótaNagydíjakPontokHelyezés2021Haas F1 TeamFerrari 065/6Nyikita MazepinKI171919171420181917KI17KIKI182017181718KINI010.1616171818131916181812161815KI1916KI1816KI14

† – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:2021-es Formula–1-es autók Kategória:Haas F1 Team