A Top Dance/Electronic Albums, Dance/Electronic Albums (korábban Top Electronic Albums) egy amerikai slágerlista, melyet a Billboard magazin tesz közzé hetente. A Nielsen SoundScan által begyűjtött eladások alapján rangsorolja az Egyesült Államok legkelendőbb elektronikus zenei albumait. A lista a 2001. június 30-án kiadott számban debütált Top Electronic Albums címmel, az első listavezető album a Lara Croft: Tomb Raider című film filmzenéje volt. Eredetileg tizenöt pozíciós slágerlistaként indult, azóta huszonöt pozícióra bővült.
A Top Electronic Albums listán olyan előadók albumai szerepelnek, akik az elektronikus zenei műfajok (house, techno, IDM, trance stb.) egyikében alkotnak, valamint a pop-orientált dance és az elektronikus felé hajló hiphop területén mozognak. Szintén szerepelhetnek a listán remixalbumok egyébként nem elektronikus alapú előadóktól, valamint DJ-k által készített válogatáslemezek, illetve filmzenei albumok, melyeken leginkább az elektronikus vagy dance zene uralkodik. 2019-ben a Billboard bevezette kísérőlistaként a Dance/Electronic Album Sales rangsort, amely a 15 legjobban teljesítő albumot kizárólag fizikai eladások alapján követi, különös tekintettel a meghatározó dance/elektronikus előadókra. 2025 első teljes listázási hetétől kezdődően a listát Top Dance Albums néven vezetik tovább, „hogy pontosabban tükrözze a listán szereplő dance kiadványok keresztmetszetét”.
Előadó mérföldkövek
A legtöbb listavezető album AlbumokElőadó Forrás 8 Lady Gaga 7 Louie DeVito 6 Daft PunkThe Chainsmokers 4 Aphex Twin (egy "AFX" néven) M.I.A.Lindsey StirlingPet Shop BoysMarshmelloFKA TwigsNine Inch Nails
A legtöbb kumulatív hét az első helyen HetekElőadó Forrás 302 Lady Gaga 91The Chainsmokers 57Beyoncé 47 Gnarls Barkley 39Charli XCX 38 Daft Punk 35 Gorillaz 32 Louie DeVito 29 Lindsey Stirling 23 Calvin HarrisMarshmello
A legtöbb kiadvány a listán KiadványokElőadó Forrás 33 Armin van Buuren 23Tiësto 19 Louie DeVito 18The Happy Boys 17Pet Shop Boys 16MobyBassnectar 13Bad Boy JoeDavid Waxman 12 Johnny Vicious
Album mérföldkövek
A legtöbb hét az első helyen Hetek AlbumElőadóÉv(ek) Forrás 193The Fame Lady Gaga 2008–24 57RenaissanceBeyoncé2022–24 46Memories...Do Not OpenThe Chainsmokers 2017–18 39St. Elsewhere Gnarls Barkley 2006–07 39BratCharli XCX2024–25 38MayhemLady Gaga2025–26 36 Chromatica Lady Gaga 2020–21 34Demon Days Gorillaz 2005–06 22Random Access Memories Daft Punk 2013–23 20Marshmello Fortnite Extended SetMarshmello2019Honestly, NevermindDrake2022 19Shatter Me Lindsey Stirling 2014–15Sorry for Party Rocking LMFAO 2011–12Born This Way Lady Gaga 2011 KalaM.I.A. 2007–08Give UpThe Postal Service 2004–05
A legtöbb hét a listán HetekAlbumElőadóForrás617The FameLady Gaga573Nothing but the BeatDavid Guetta570Demon DaysGorillaz531Random Access MemoriesDaft Punk482Born This WayLady Gaga479Collage (EP)The Chainsmokers448Memories...Do Not OpenThe Chainsmokers431TrueAvicii430MotionCalvin Harris414DiscoveryDaft Punk
Év végi összesített listavezető albumok A Billboard Top Dance/Electronic Albums Year-End lista első helyezett albumainak listája.
2001: Pulse ― Various Artists 2002: 18 ― Moby 2003: N.Y.C. Underground Party 5 ― Louie DeVito 2004: Fired Up! ― Various Artists 2005: Demon Days ― Gorillaz 2006: Confessions on a Dance Floor ― Madonna 2007: St. Elsewhere ― Gnarls Barkley 2008: Kala ― M.I.A. 2009: The Fame ― Lady Gaga 2010: The Fame ― Lady Gaga 2011: Born This Way ― Lady Gaga 2012: Sorry for Party Rocking ― LMFAO 2013: Random Access Memories ― Daft Punk 2014: Artpop ― Lady Gaga 2015: Listen ― David Guetta 2016: Now That's What I Call a Workout 2016 ― Various Artists 2017: Memories...Do Not Open ― The Chainsmokers 2018: Memories...Do Not Open ― The Chainsmokers 2019: Marshmello Fortnite Extended Set ― Marshmello 2020: Chromatica ― Lady Gaga 2021: The Fame ― Lady Gaga 2022: Honestly, Nevermind ― Drake 2023: Renaissance – Beyoncé 2024: Brat – Charli XCX 2025: Brat – Charli XCX
Jegyzetek
További információk Aktuális Dance/Electronic Albums lista
Kategória:Slágerlisták Kategória:Albumeladási listák