A Bonanno bűnözőklán vagy ismertebb nevén Bonanno család egyike "az öt családnak", amely az Amerikai maffia néven közismert bűnügyi jelenség részeként uralja a szervezett bűnözést New Yorkban és az Egyesült Államokban.

A klánt Maranzano családként ismerték, amíg az alapítót, Salvatore Maranzanót 1931-ben meg nem gyilkolták. Ezután Joseph Bonanno kapta a klán irányításának nagy részét. Bonanno vezetése alatt az 1930-as és 1960-as évek között a Bonnano klán az egyik legbefolyásosabb maffia család volt az országban. Az 1960-as évek elején azonban Joseph Bonanno megpróbálta megbuktatni a Bizottság több vezetőjét, de nem járt sikerrel. Bonanno 1964 és 1966 között eltűnt, ezután kezdetét vette az 1968-ig tartó "banánháború", miután Bonanno vissza vonult Arizonába. 1976 és 1981 között a klánba beszivárgott egy magát Donnie Brascónak nevező fedett FBI-ügynök, így a New York-i klánok közül elsőként ezt a klánt menesztették a Bizottságból, és csak az 1990-es években, Joseph Massino vezetésével tért vissza, de az új évezred hajnalára nemcsak a Bizottságba tért vissza, hanem egyben New York legbefolyásosabb klánja is lett. A 2000-es évek elején azonban a büntetőperek sorozata abban csúcsosodott ki, hogy a klán főnöke, Massino is árulóvá vált, megszegve ezzel az Omertà kódexét, és ezáltal Massino lett az öt család egyikének az első főnöke, akiből áruló lett. A Bonanno klánt a 20. században az öt család közül a legbrutálisabbnak tartották.

Története Szicíliai származás A Bonanno klán eredete a szicíliai Trapani tartományban található Castellammare del Golfo városáig, főnökükig, Giuseppe "Peppe" Bonannoig és idősebb testvéréig és tanácsadójáig, Stefanóig vezethető vissza.A Man of Honor: The Autobiography of Joseph Bonanno By Joseph Bonanno p.24-28 A klán legerősebb szövetségese a Magaddino maffiaklán vezetője, Stefano Magaddino, Joseph Bonnano anyai nagyanyjának testvére volt. Az 1900-as években a két klán viszálykodott Felice Buccellatóval, a Buccellato maffiaklán főnökével. 1902-ben Stefano Magaddino New Yorkba érkezett, és a Castellammarese klán befolyásos tagja lett. 1902-ben Stefano és Giuseppe meggyilkolása után a fiatalabbik testvér, Salvatore bosszút állt a Buccellato klán tagjainak meggyilkolásával. Nem sokkal ezután, Salvatore 1903-ban feleségül vette Catherine Bonventrét, és 1905. január 18-án megszületett közös fiuk, Joseph Bonanno. Három évvel később Salvatore New Yorkba költözött a családjával, és elkezdte kiépíteni uralmát és ellenőrzését a brooklyni Williamsburgben lévő Castellammarese közösségben. 1911-ben Salvatore visszatért Szicíliába, azonban 1915-ben egy szívroham következtében meghalt. 1921-ben Magaddino a New York állambeli Buffalóba menekült a gyilkossági vádak elől,Organized Crime by Howard Abadinsky pg.104–107Jerry Capeci The Complete Idiot's Guide to the Mafia pg.49–52 és a Castellammarese klánt Nicolo Schiro vette át.The Last Testament of Bill Bonanno: The Final Secrets of a Life in the Mafia By Bill Bonanno, Gary B. Abromovitz pg.57–58

Castellammarese háború

1930-ban erőszak tört ki a Giuseppe "Joe the Boss" Masseria által vezetett csoport és a Castellamarreses tagjai között a Masseria által csempészett szeszes italok ellopása miatt. Ez hamarosan teljes háborúvá fajult, amely Castellammarese háború néven vált ismertté.Raab, Selwyn. The Five Families: The Rise, Decline & Resurgence of America's Most Powerful Mafia Empire. New York: St. Martins Press, 2005. Ekkor a Castellamararese klánt Nicolo "Cola" Schirò vezette, aki megpróbált együttműködni Masseriával. Schiròt, Salvatore Maranzano váltotta fel, aki át akarta venni az irányítást a New York-i alvilág felett. Maranzano vezetése alatt tovább folytatódott a háború.

A Castellammarese csoport szervezettebb és egységesebb volt, mint a Masseria klán. Maranzano szövetségesei voltak a buffalói családfőnök Stefano Magaddino, a detroiti családfőnök Gaspar Milazzo és a philadelphiai családfőnök Salvatore Sabella, mindannyian a Castellammarese klánhoz tartoztak, továbbá Joseph Bonanno, Carmine Galante és Gaspar DiGregorio valamint Maranzano közel állt Joseph Profacihoz is, a New York-i Profaci klán leendő főnökéhez. Végül titkos szövetséget kötöttek a bronxi Reina klán főnökével, Gaetano Reinával, aki névleges Masseria-szövetséges volt.

Reina 1930. február 26-án történt meggyilkolása után a Masseria csoport tagjai elkezdtek átállni Maranzanóhoz. 1931-re a hatalom a Castellammarese csoport felé fordult. Azon a tavaszon mindkét táborból származó fiatalabb maffiózók egy csoportja, akiket "Fiatal törökök" néven ismertek, úgy döntött, hogy átállnak Maranzanóhoz, és véget vetnek a háborúnak. Ebbe a csoportba tartoztak a későbbi maffiafőnökök, Charles "Lucky" Luciano, Vito Genovese, Frank Costello, Tommy Lucchese, Albert Anastasia és Joe Adonis. Az Ifjú Törökök vezetőjeként Luciano titkos alkut kötött Maranzanóval, és megígérte, hogy megöli Masseriát. A háború végül akkor ért véget, amikor Masseriát 1931. április 15-én megölték.

Maranzano gyilkosság és a Bizottság

Masseria halála után Maranzano béketervet vázolt fel az Egyesült Államokban élő összes szicíliai és olasz maffiavezérnek. Az Egyesült Államokban 24 klán (amelyeket "családoknak" neveztek volna el) működne, amelyek saját főnököt választanák meg. New Yorkban Maranzano öt Cosa Nostra klánt hozott létre: a Luciano klánt Lucky Luciano vezetésével, a Mangano klánt Vincent Mangano vezetésével, a Gagliano klánt Tommy Gagliano vezetésével, a Profaci klánt Joseph Profaci vezetésével, és a Maranzano bűnözőklánt saját maga vezetésével, valamint egy további posztot is létrehozott magának, a capo di tutti capi, vagyis a főnökök főnöke címet.

Bár Maranzano előremutatóbb volt, mint Masseria, alapjában véve még mindig csak egy "Bajszos Pete" volt. Nem kellett sok idő, hogy Maranzano és Luciano konfliktusba kerüljön egymással, ugyanis Luciano nem örült annak, hogy Maranzano nem tartotta be az egyenlőségre tett ígéretét, és hamarosan úgy vélte, hogy Maranzano még jobban rejtőzködik és kapzsi, mint Masseria volt. Maranzano ugyanakkor egyre kevésbé érezte jól magát Luciano ambíciói és növekvő hatalma miatt, és titokban azt tervezte, hogy megöleti őt. Amikor Tommy Lucchese figyelmeztette Lucianót, hogy őt és Vito Genovese-t halálra jelölték, Luciano úgy érezte, neki kell először lecsapnia. 1931. szeptember 10-én Luciano által felbérelt gengszterek, akiket Maranzano és az emberei nem ismertek, meggyilkolták Maranzanót az irodájában. 1931-ben Luciano Amerika domináns bűnöző főnökévé vált, és a "főnökök főnöke" címet felváltotta a Bizottsággal, hogy szabályozza a maffia országos ügyeit és közvetítsen a családok közötti vitákban. Luciano állítólag jóváhagyta a "Szicíliai Vecsernyék Éjszakáját", amelyben a Luciano klán számos régi világbeli, szicíliai származású maffiózót ölt meg országszerte, így a "Bajszos Pete-ek" régi módszerei helyébe új, "modern" módszerek léptek, valamint a Maranzano klán vezetését is Joseph Bonannónak ítélte.

A Bonanno korszak Maranzano halála után Joseph Bonanno kapta meg a Maranzano üzleteinek nagy részét. Bonanno 26 évesen a legfiatalabb maffiavezér volt az országban. 26 évvel később azt állította, hogy nem tudott a Maranzano likvidálására irányuló összeesküvésről, és csak később tudta meg, hogy Maranzano a ruházati negyedben a befolyás miatt kialakult nézeteltérés miatt tervezte Luciano megölését. Bonanno elmondása szerint úgy vélte, hogy egy újabb háború Lucianóval nem szolgálna semmi célt, mivel Luciano csak a saját zsiványságait akarta működtetni.Bonanno, pp. 137–141 Anthony Bruno maffia szakértő szerint azonban nagyon valószínűtlen, hogy Luciano életben hagyta volna őt, ha még mindig Maranzano mögött állt volna. Bonanno illegális szerencsejátékokba, uzsorázásba és kábítószer-kereskedelembe kezdett klánjával, és jelentős bűnügyi érdekeltségeket épített ki Kaliforniában és Arizonában is. A buffalói bűnözői klánfőnök, Stefano Magaddino támogatásával Bonanno Kanadában is terjeszkedett.

Mint előtte Maranzano, Joseph Bonanno is a "becsület", a "hagyomány", a "tisztelet" és a "méltóság" régi világbeli maffia hagyományait fogadta el klánja irányításának alapelveiként. Jobban átitatta ezeket a hagyományokat, mint generációjának más maffiózói; például magát a klánja "atyjának" tekintette, mint előtte Maranzano. A Bonanno klánt az öt család közül a legszorosabb kötelékűnek tartották, mivel Joseph igyekezett a tagságot a castelammarese-i szicíliaiakra korlátozni. Erősen hitt abban, hogy a vérrokonság és a szigorú szicíliai nevelés az egyetlen módja a maffia hagyományos értékeinek fenntartására.The Last Testament of Bill Bonanno: The Final Secrets of a Life in the Mafia By Bill Bonanno, Gary B. Abromovitz pg.241

Az évek során Joseph a Bizottság befolyásos tagjává vált, köszönhetően Joe Profaci főnökkel való szoros kapcsolatának. A kettejük közötti kötelék még erősebbé vált, amikor Joseph fia, Salvatore "Bill" Bonanno 1956-ban feleségül vette Profaci unokahúgát, Rosalie-t.Bonanno, Joe A Man of Honor: The Autobiography of Joseph Bonanno. New York: St Martin's Paperbacks., 1983. A Bonanno-Profaci szövetség elriasztotta a másik három családot attól, hogy megpróbáljanak az ő üzletükbe lépni.

A klánok közötti stabil hatalmi viszony Joe Profaci 1962-ben bekövetkezett halálával összeomlott. Joseph Bonanno-t ekkor Tommy Lucchese és az új főnök, Carlo Gambino szövetsége, valamint a saját klánján belül növekvő elégedetlenség fenyegette. A klántagok közül sokan panaszkodni kezdtek, hogy Joseph túl sok időt töltött második otthonában, az arizonai Tucsonban.

1963-ban Bonanno kitervelte a maffia bizottság több riválisa, Tommy Lucchese, Carlo Gambino és Stefano Magaddino főnökök, valamint Frank DeSimone meggyilkolását.Staff (September 1, 1967) "The Mob: How Joe Bonanno Schemed to kill – and lost" Life p.15-21 Bonanno megkereste és elnyerte Profaci utódjának, Joseph Maglioccónak a támogatását. Magliocco nem csak azért volt elkeseredett, mert nem kapott helyet a Bizottságban, de Bonanno és Profaci több mint 30 évig szoros szövetségesek voltak Profaci halála előtt. Bonanno merész célja az volt, hogy átvegye a Bizottság irányítását, és Maglioccót a jobbkezévé tegye.

Magliocco megbízást kapott Lucchese és Gambino megölésére, és a megbízást az egyik legjobb bérgyilkosának, Joseph Colombónak adta. Az opportunista Colombo azonban elárulta a tervet a célpontok előtt. A többi főnök gyorsan rájött, hogy Magliocco ezt nem tervelhette ki egymaga. Emlékezve arra, hogy Bonanno milyen közel állt Maglioccóhoz (és előtte Profacihoz), valamint a házasságaik révén fennálló szoros kapcsolatukra, a többi főnök arra a következtetésre jutott, hogy Bonanno volt a terv értelmi szerzője.

A Bizottság beidézte Bonannót és Maglioccót, hogy adjanak magyarázatot a tervre. Bonanno azonban az életét féltve Montrealba menekült és ott bujkált, Maglioccóra bízva a Bizottsággal való foglalkozást. Magliocco súlyosan megrendülve és megromlott egészségi állapotában bevallotta az összeesküvésben játszott szerepét, ezért a Bizottság megkímélte az életét, de arra kényszerítette, hogy vonuljon vissza a Profaci klánfőnöki tisztségéből, és fizessen 50000 dolláros bírságot. Colombo jutalmul, amiért a főnöke ellen fordult, megkapta a Profaci klánt.

1964. október 21-én, egy nappal azelőtt, hogy Bonanno tanúvallomást tett volna az esküdtszéki vizsgálat előtt, az ügyvédei elmondták, hogy miután velük vacsorázott, Bonanno-t elrabolták, -állítólag Magaddino emberei- amikor belépett abba a bérházba, ahol az egyikük ügyvédje lakott a Park Avenue és az East 36th Street sarkán.The Mafia Made Easy: The Anatomy and Culture of La Cosa Nostra by Peter J. Devico (pg. 173) A New Jersey-i főnök, Sam "Plumber" Decavalcante FBI felvételeiből kiderült, hogy a többi főnököt meglepetésként érte Bonanno eltűnése, más FBI felvételek pedig dühös Bonanno-katonákat rögzítettek, akik azt mondták: "Az a rohadék lelépett, és itt hagyott minket egyedül!"Raab, pp. 165–166

A "banánháború"