A RealSports sportvideójáték-sorozat, melynek tagjait eredetileg az Atari, Inc. fejlesztette és jelentette meg. A sorozat első játékai 1982-ben jelentek meg az Atari 2600-ra, majd a sorozat később az Atari 5200 és az Atari 7800 konzolok, valamint az Atari 8 bites otthoniszámítógép-család tagjaira is továbbterjeszkedett. Az 1980-as évek elejére az Atari a VCS konzoljára készített kezdeti sportjátékai — a Home Run és a Football — a grafika és a játékmenet terén is elavultnak bizonyultak, ezt egy a Mattel által készített Intellivision-reklámkampányban is kihangsúlyozták. A RealSports sorozat az Atari a sportjátékok újjáélesztésére tett kísérlete volt a konzoljain.

Fejlesztés Az Atari a RealSports sorozat fejlesztését egy 1980-as agresszív Intellivision-reklámkampány indította be, amelynek frontembere George Plimpton volt, és amely az Atari 2600-ra készült sportjátékok grafikáját és játékmenetét kritizálta. A reklámok negatív fényben hasonlították össze az Atari sportjátékait a Mattel Sports Network játéksorozatához, az első sportvideójáték-sorozathoz.

A sorozat első három játéka a RealSports Baseball (1982. október), a RealSports Football (1982. december) és a RealSports Volleyball (1982. november) volt. A baseball- és az amerikaifutball-játékok tulajdonképpen a 2600 platformra korábban megjelent játékok feljavított változatai voltak, azonban a röplabdajáték az első Atari-platformra megjelent röplabdatematikájú játék volt. Ezeket a RealSports Soccer és RealSports Tennis követte, mielőtt a videójáték-ipar 1983-as összeomlása gátat vetett további RealSports-játékok fejlesztésének, amíg az Atari a Warner Brothers vezetése alatt állt.

Miután 1984-ben eladták az Atarit Jack Tramielnek, további két RealSports-játék jelent meg. A RealSports Boxing 1987-ben került forgalomba, míg 1988-ban az utolsó RealSports-játékként újabb frissítése jelent meg a RealSports Baseballnak az Atari 7800 platformra. RealSports Basketball címen egy kosárlabdajáték is fejlesztés alatt állt, azonban az végül soha sem jelent meg hivatalosan egyetlen eredeti Atari-platformra sem, habár később az AtGames Flashback konzolcsaládjának tagjain helyet kapott.

Videójátékok RealSports-játékok Év Cím Platform1982RealSports Baseball2600, 5200, 78001982RealSports Football2600, 5200, 8 bit1982RealSports Volleyball26001983RealSports Soccer2600, 52001983RealSports Tennis2600, 5200, 8 bit1987RealSports Boxing2600Nem jelent megRealSports Basketball2600, 5200, 8 bit

Fogadtatás Az 1984 Software Encyclopedia című könyvben a RealSports sorozatot az Atari sportjátékainak hatásos felfrissítésének nevezték. 2018-ban a Retro Gamer brit magazin pozitív fényben hasonlította a RealSports sorozatot a Mattel Sports Network című Intellivisionre megjelent sorozatával szemben.

Utóélet A játék szellemi jogtulajdona átszállt a Hasbro Interactive-ra, majd 2001-ben az Infogrames felvásárolta a vállalatot és később felvette az Atari SA nevet. A játék 2600-verziója helyet kapott a 2005-ben az Infogrames által megjelentetett Atari Anthology gyűjteményen. 2011-ben az Atari Flashback 3-ra, a Flashback-konzolsorozat első AtGames által gyártott tagjára is felkerült. A játék 2021-ig az összes rákövetkező Flashback-konzolon is helyet kapott, így szerepel a Flashback 4-en, az 5-ön, a 6-on, a 7-en, a 8-on, a 9-en és a X-en is.

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Videójáték-sorozatok