A nap szépe (franciául: Belle de jour) 1967-ben bemutatott francia−olasz film, Catherine Deneuve-vel a főszerepben. A filmet Luis Buñuel rendezte, Joseph Kessel 1928-ban megírt azonos című novellája alapján. A film 1967-ben a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a Pasinetti-díjat, valamint a fesztivál fődíját az Arany Oroszlánt.
Cselekmény
Séverine Serizy szép, fiatal háziasszony Párizsban. Férje, Pierre híres orvos, kórházban dolgozik. A házaspár szereti egymást, boldogan élnek, ám Séverine-nek különös álmai vannak. Álmában rendszeresen kikötözik, megverik, megalázzák, a néző számára világos, hogy Séverine mazochista. Ám titkolja, egészen addig, amíg egy közös ismerősük – Henri – meg nem sejti a nő elfojtott vágyait. Henri egy luxus-bordélyházat ajánl Séverine-nek, ahol úgymond „eltöltheti az időt”.
Séverine meglátogatja a bordélyházat, amelynek vezetője, Madame Anaïs szívesen fogadja, és megállapodnak abban, hogy Séverine naponta fog dolgozni, de csak nappal, mivel vacsorára haza kell érnie férjéhez. A neve ezért a bordélyban a „nap szépe” lesz. Madame Anaïs folyamatosan vezeti be a prostitúcióba Séverine-t, falba rejtett kémlelőnyílásokon fedezi fel, hogy a többi lány hogyan szolgálja ki az ügyfeleket, mit kell neki is csinálnia. Az első alkalomkor megpróbál elmenekülni, ám végül a kuncsaft az ellenállását szó szerint megtöri, és ez élvezetet okoz a mazochista Séverine-nek. Egy alkalommal egy bíró jön a bordélyba, aki szintén mazochista, azt kéri Séverine-től, hogy üsse meg, büntesse meg. Erre azonban – mivel ő maga is ilyen ösztönökkel rendelkezik – nem hajlandó és a továbbiakban Madame Anaïs mazochista ügyfeleket nem közvetít Séverine-hez.
Az asszony titkolja férje előtt a „munkáját”, ám egy nap a bordélyt meglátogatja Henri is, aki egykor megadta neki a címet, és megfenyegeti. Hónapok telnek el, mikor megjelenik Marcel, egy szegény, bűnöző, erőszakos jellemű fiatalember, aki azonnal beleszeret Séverine-be. Csak hozzá akar járni, más nő nem érdekli, folyton a családja, lakóhelye iránt érdeklődik. Séverine egy herceg kastélyába is elmegy, ahol a herceg a pincében egy koporsóban akar Séverine-nel szeretkezni. Séverine végül úgy határoz, hogy felhagy a „munkával”, ám ezt Marcel nem veszi tudomásul, követi, telefonon zaklatja. Egy nap észreveszi, hogy Séverine valójában házas, ekkor elhatározza, hogy megöli Pierre-t. Az utcán támad rá, és Pierre-t megbénítja. A rendőrség később lelövi a menekülő Marcelt. Séverine otthonukban ápolja Pierre-t, aki vak és néma is a támadás óta. Séverine-nek elmúlnak mazochisztikus álmai. Egy nap felkeresi őket Henri és elmondja Pierre-nek Séverine egykori „munkáját”. A film Séverine újabb fantáziájával ér véget.
Szereposztás Szerep SzínészSzereposztás az IMDb.com szerint Magyar hangja (1. szinkron) Séverine Serizy, a „nap szépe” Catherine Deneuve Tóth Ildikó Pierre Serizy, Séverine férje Jean Sorel Kautzky Armand Henri Husson Michel Piccoli Vass Gábor Madame Anaïs Geneviève Page Kovács Nóra Marcel Pierre Clémenti Kárpáti Tibor A herceg Georges Marchal Charlotte Françoise Fabian Szalay Kriszta Renée Fevret Macha Méril Vasvári Emese Pallas Muni (Marguerite Dupuy) Mathilde Maria Latour Györgyi Anna Ragyás fickó Bernard Fresson
Mazochisztikus elemek Séverine minden álma úgy kezdődik, hogy egy lovaskocsival viszik ki egy rétre, erdőbe, a lovaskocsi csengői csilingelnek – gyakorlatilag ez az egyetlen hangeffektus az egész filmben – majd megállnak és Séverine-t gyalázzák a kocsi utasai, így Henri és Pierre is. Egy jelenetben Pierre végignézi, hogy a lovaskocsi vezetője megerőszakolja Séverine-t, másik alkalommal a tengerparton áll egy póznához kikötözve és Henri és Pierre iszapot, sárt, földet dobál a nőre. A fantáziálásából mindig ugyanaz a mondat hozza vissza a film valóságába Séverine-t: Pierre megkérdezi „-Mire gondolsz Séverine?” – erre a nő mindig ugyanazt válaszolja „-Rád gondoltam Pierre.”
A film szerkezete Mint ahogy a legtöbb Buñuel-filmben, itt is találkozhatunk szürrealista elemekkel, bár nem olyan sokkal, mint más filmjeiben. Ilyenek például a pincében lévő koporsóban fekvő herceg képe, a már néma-vak-talán süket is, karosszékben ülő, fekete szemüveget viselő Pierre a film végén, a lovaskocsi száguldása, a csengettyűk csilingelése, az összevágott képsorok, miközben Séverine-re sarat, iszapot dobálnak.
Díjak Velencei Filmfesztivál (1967) díj: Arany Oroszlán – Luis Buñuel díj: Pasinetti-díj a legjobb film kategóriában BAFTA-díj (1969) jelölés: legjobb filmszínésznő – Catherine Deneuve Mozi Kritikusok Francia Szindikátusa (1968) díj: kritikusok díja (legjobb film) – Luis Buñuel Bodil Awards (1968) díj: legjobb európai film – Luis Buñuel
Érdekességek Luis Buñuel is szerepel a filmben: egy kávéház teraszán üldögél egy jelenetben. „Belle de jour” – „a nap szépe” napjainkban egy liliom neve Franciaországban, amely csak nappal virágzik, utalva Séverine-re, aki estére hazatér férjéhez.
Kapcsolódó szócikk Mazochizmus
Jegyzetek
További információk
Belle de jour review by Edward Guthmann – San Francisco Chronicle írása
Kategória:1967 filmjei Kategória:Luis Buñuel-filmek Kategória:Francia filmdrámák Kategória:Francia erotikus filmek Kategória:Olasz filmdrámák Kategória:Olasz erotikus filmek Kategória:Francia írók művei alapján készült filmek Kategória:Párizsban játszódó filmek