Az 1980-as amerikai elnökválasztás az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1980. november 4-én, kedden zajlott. A Republikánus Párt jelöltje, Ronald Reagan földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Demokrata Párt jelöltje, Jimmy Carter hivatalban lévő elnök felett. 100 év alatt ez volt a második alkalom, hogy egy republikánus jelölt legyőzte a hivatalban lévő demokratát. A Reagan győzelmét követő konzervativizmus térhódításának köszönhetően egyes történészek úgy vélik, hogy a választás politikai átrendeződés volt, a republikánusok konzervatív mozgalmának csúcspontja, amely Barry Goldwater 1964-es elnökválasztási kampányával kezdődött.  

Carter népszerűtlensége és a demokrata vezetőkkel való rossz kapcsolatai párton belüli kihívást eredményezett Edward Kennedy szenátor részéről. Carter legyőzte Kennedyt a demokrata előválasztások többségében, de Kennedy versenyben maradt, amíg Cartert újra nem jelölték az 1980-as Demokrata Nemzeti Konvención. A republikánus előválasztásokon Reagant – aki korábban Kalifornia kormányzója volt – George H. W. Bush volt texasi képviselő, John B. Anderson illinoisi képviselő és több más jelölt hívta ki. Az előválasztás végére Reagan összes ellenfele kiesett és az 1980-as Republikánus Nemzeti Konvenció Reagan futótársává Busht választotta. Anderson független jelöltként indult a választáson és meggyőzte Patrick Lucey demokrata képviselőt, hogy legyen az alelnökjelöltje.

Reagan a védelmi kiadások növelése, az adók csökkentése, a dereguláció, a szabadkereskedelem és a kiegyensúlyozott költségvetés mellett kampányolt. Kampányát segítette a Carterrel szembeni demokrata elégedetlenség, az iráni túszdráma, valamint a magas munkanélküliséggel és inflációval jellemezhető romló hazai gazdaság. Carter veszélyes jobboldali szélsőségesként támadta Reagant és arra figyelmeztetett, hogy Reagan szétverné a társadalombiztosítást.

Reagan földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, 489 elektori szavazatot és a szavazatok 50,7%-át kapta meg, 9,7%-os különbséggel verte meg ellenfelét. Reagan kapta a legtöbb elektori szavazatot, amit valaha nyert egy nem hivatalban lévő elnökjelölt. Az egyidejű kongresszusi választásokon a republikánusok 1955 óta először nyerték el a Szenátus irányítását. Carter nyerte a szavazatok 41%-át, de csak hat államot vitt magával. Anderson szavazatok 6,6%-át nyerte meg és a Reagannel elégedetlen liberális republikánus szavazók körében teljesített a legjobban. Reagan 69 éves korával 2016-ig ő volt a legidősebb személy, akit valaha elnökké választottak első ciklusra. Ez a legutóbbi elnökválasztás, ahol a hivatalban lévő demokrata elnöknek nem sikerült második ciklust nyernie.

Háttér Az 1970-es években az Egyesült Államok az alacsony gazdasági növekedés, a magas infláció és kamatlábak, valamint az időszakos energiaválságok borzasztó időszakán esett át. 1978 októberében Irán – az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajszállítója – komoly felkelést élt át, amely súlyosan megrongálta olajinfrastruktúráját és jelentősen gyengítette olajtermelési képességét. 1979 januárjában – nem sokkal azután, hogy Irán uralkodóját, Mohammad Reza Pahlavi sahot a felkelők megbuktatták és elűzték az országból – Ruholláh Homeini ajatollah iráni ellenzéki vezető személyiség véget vetett 14 évnyi franciaországi száműzetésének és visszatért Iránba, hogy létrehozza az Iráni Iszlám Köztársaságot, amely nagyrészt ellenséges az amerikai érdekekkel és befolyással az országban. 1979 tavaszán és nyarán az infláció emelkedett és az Egyesült Államok különböző részein energiahiány alakult ki.

Cartert széles körben hibáztatták az olajválság 1979-es visszatérése miatt. Sokan arra számítottak, hogy a meggyilkolt John F. Kennedy volt elnök öccse, Edward Kennedy szenátor sikeresen kihívja Cartert a közelgő demokrata előválasztáson. Kennedy hivatalos bejelentését 1979 november elejére tűzték ki. Kennedy következtetetlen választ adott arra a kérdésre, hogy miért indul és a közvélemény kutatások, melyek augusztusban azt mutatták, hogy Kennedy 58-25-re vezet, novemberre már csak 49-39-re vezetett.

Eközben Carter egy lehetőséget kapott a politikai megváltásra, amikor a Homeini-rezsim hívei megrohamozták a teheráni amerikai nagykövetséget és 63 amerikai állampolgárt ejtettek foglyul 1979. november 4-én. 1980. április 25-én Carter azon kísérlete, hogy az iráni túszdráma segítségével visszaszerezze népszerűségét azzal, hogy katonai akcióval kiszabadítja a túszokat fogságukból, visszafelé sült el, amikor nyolc amerikai katona meghalt. A sikertelen mentési kísérlet népszerűségének nagy részébe került és további kételyeket váltott ki vezetői képessége iránt.

A sikertelen mentési kísérlet után Homeini hívei Iránban amerikai zászlókat égettek és Amerika-ellenes szlogeneket skandáltak, nyilvánosan felvonultatták az elfogott amerikai túszokat és elégették Carter képmását. Carter kritikusai alkalmatlan vezetőnek tekintették, aki nem tudta megoldani az otthon súlyosbodó gazdasági problémákat. Támogatói azonban úgy védték az elnököt, mint egy tisztességes, jó szándékú embert, akit igazságtalanul bíráltak az évek óta fokozódó problémák miatt.

Egy másik esemény, amely polarizálta a választókat, az Egyesült Államok vezette 1980-as nyári olimpia bojkottja volt. Röviddel a Szovjetunió 1979 decemberi afganisztáni inváziója után Carter követelte a szovjet csapatok kivonulását Afganisztánból, különben az Egyesült Államok bojkottálja az 1980-as nyári olimpiát, amelyet Moszkvában rendeznek. A Szovjetunió azonban nem vonult ki (tíz évig). Carter álláspontja ellentmondásos volt. Mivel sok szövetséges ország csatlakozott az Egyesült Államok bojkottjához, a versenyszellem és a kampányi ellenségeskedés – amely a legtöbb elnökválasztási kampányévben jellemző volt – hiányzott és a sajtónak több ideje jutott a nemzeti és nemzetközi viszályokkal foglalkozni. Erre válaszként a négy évvel későbbi 1984-es nyári olimpiát, melyet Los Angelesben tartottak, a szovjet blokk országai bojkottálták.

Jelölések

Republikánus Párt jobbra|356x356px link=Republikánus Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Republikánus Párt jelöltjei, 1980elnökjelöltalelnökjelöltközépre|200x200pxközépre|200x200pxKalifornia volt kormányzója (1967–1975) A CIA volt igazgatója (1976–1977) Ronald Reagan volt a legesélyesebb jelölt pártja elnökjelöltségéért, miután négy évvel korábban majdnem legyőzte Gerald Ford hivatalban lévő elnököt az elnökjelöltségért folyó küzdelemben. Reagan már korán vezette az előválasztásokat és számos vetélytársa kiesett a versenyből. Számára legnagyobb kihívást George H. W. Bush jelentette, miután legyőzte Reagant a pennsylvaniai és michigani előválasztáson, de ez nem volt elég a győzelemhez. Reagan júliusban a Republikánus Nemzeti Konvención – melyet Detroitban tartottak – már az első fordulóban megnyerte a jelölést és fő riválisát, Busht választotta alelnökjelöltjének.   +Republikánus előválasztás eredményeiElnökjelöltSzavazat számRonald Reagan7 709 793 (59,79%)George H. W. Bush3 070 033 (23,81%)John B. Anderson1 572 174 (12,19%)Howard Baker181 153 (1,41%)Phil Crane97 793 (0,76%)John Connally82 625 (0,64%)Ben Fernandez25 520 (0,20%)Harold Stassen25 425 (0,20%)Bob Dole7 204 (0,06%)

Demokrata Párt jobbra|356x356px link=Demokrata Párt (Amerikai Egyesült Államok)|középre|65x65pxA Demokrata Párt jelöltjei, 1980elnökjelöltalelnökjelöltközépre|200x200pxközépre|200x200pxAz Egyesült Államok elnöke (1977–1981) Az Egyesült Államok alelnöke (1977–1981) A három fő demokrata jelölt 1980 elején Jimmy Carter elnök, Edward Kennedy szenátor és Jerry Brown kaliforniai kormányzó voltak. Brown április 2-án visszalépett a versenytől. Carter és Kennedy 34 előválasztáson vett részt.

1980 nyarán egy rövid életű mozgalom jött létre Edmund Muskie külügyminiszterért, a párt 1968-as alelnökjelöltjéért, aki a közvélemény-kutatások szerint sokkal népszerűbb volt Kennedynél és sokkal alkalmasabb lett volna Cartert kihívni. A Carterhez való politikai hűsége miatt azonban meghátrált a viszálykodástól. „Elfogadtam a külügyminiszteri kinevezést az ország szolgálatára és az elnök szolgálatára. Továbbra is az elnököt szolgálom és végig támogatni fogom” – jelentette ki Muskie.

Miután 34 előválasztásból 24-ben legyőzte Kennedyt, Carter augusztusban belépett a New York-i Demokrata Nemzeti Konvencióba, ahol a küldöttek 60%-ának ígéretét kapta meg az első fordulóban, hogy rá fognak szavazni. Kennedy ennek ellenére sem volt hajlandó kiszállni a versenyből. Miután Kennedy hiábavaló kísérletet tett arra, hogy a küldötteket megszabadítsa az első szavazáson tett ígéretükről, Cartert 2129 szavazattal újra jelölték, ellenben Kennedy 1146 szavazatával. Walter Mondale alelnököt is újra jelölték. Elfogadó beszédében Carter arra figyelmeztetett, hogy Reagan konzervativizmusa fenyegetést jelent a világbékére és a progresszív szociális jóléti programokra a New Dealtől a Nagyszerű Társadalomig. +Demokrata előválasztás eredményeiElnökjelöltSzavazat számJimmy Carter10 043 016 (51,13%)Edward Kennedy7 381 693 (37,58%)Jerry Brown575 296 (2,93%)Lyndon LaRouche177 784 (0,91%)Richard B. Kay48 061 (0,25%)Cliff Finch48 032 (0,25%)

Más jelöltek John B. Anderson vereséget szenvedett a republikánus előválasztáson, de független jelöltként indult az elnökválasztáson. Liberális republikánusként Reagan konzervativizmusa ellen kampányolt. Anderson kampánya elsősorban a republikánus és demokrata hátterű Carter-ellenes szavazókat vonzotta. A választáson 5,7 millió szavazattal a harmadik helyen végzett. Futótársa a demokrata Patrick Lucey, Wisconsin korábbi kormányzója, majd Carter elnök által kinevezett mexikói nagykövet volt.

A Libertárius Párt Ed Clarkot elnöknek, David Kochot pedig alelnöknek jelölte. Közel egymillió szavazatot kaptak és mind az 50 államban megjelentek a szavazólapon. A Libertárius Párt volt az egyetlen olyan politikai párt 1980-ban, amely a homoszexuális férfiak és nők egyenjogúságát szorgalmazta és kifejezetten kiállt az „amnesztia” mellett minden illegális nem állampolgár számára. Clark hangsúlyozta, hogy támogatja a kábítószer elleni háború befejezését. A Clark-Koch jegyre 921 128 szavazat érkezett, ezzel a negyedik helyen végeztek. Ez volt 2012-ig a legmagasabb szavazatszám, amit egy libertárius jelölt kapott. Clark legerősebb támogatása Alaszkából érkezett, ahol a szavazatok 11,7%-ával a harmadik helyen végzett, megelőzve Anderson független jelöltet.

A Szocialista Párt David McReynolds-t jelölte elnöknek és Diane Drufenbrock nővért pedig alelnöknek, így McReynolds lett az első nyíltan meleg férfi, Drufenbrock pedig az első apáca, aki indult az elnökválasztáson.

A választás

Kampány A szövetségi választási törvények alapján Carter és Reagan egyenként 29,4 millió dollárt, Anderson pedig 18,5 millió dollárt kapott kampányra. Carter és Reagan 15 milliót, Anderson pedig 2 milliót költött televíziós reklámokra. A jelöltek végül a kapott pénz mindegyikét elköltötték.  

Az 1980-as választást egyesek politikai átrendeződésnek tekintik. Reagant támogatói dicsérték, amiért derűs optimizmussal kampányolt. David Frum szerint Carter „kétségbeesésen és pesszimizmuson” alapuló támadásos kampányt folytatott, amely a „választásba került neki”. Carter béketeremtőként hangsúlyozta magát és azt mondta, hogy Reagan megválasztása veszélyeztetné a polgári jogokat és a szociális programokat, amelyek a New Deal-ig nyúlnak vissza. Reagan kiállt a béke fontossága mellett.