Zsigmond Attila (Budapest, 1941. április 6.–) okleveles formatervező művész, tanár. 34 éven át a Budapest Galéria főigazgatója. Politikus, 1985-tól 1998-ig Budapest II. kerület országgyűlési képviselője. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, és jogelődjeinek 1964 óta, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének 1994 óta tagja. A FÉSZEK Művészklub alelnöke (1982-2018).
Tanulmányai Általános és középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. A Labanc úti Általános Iskola után a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1959-ben.
1964-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán – Borsos Miklós és Dózsa Farkas András növendékeként – ipari formatervező oklevelet szerzett.
1979-ben levelező tagozaton a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán – általános pedagógia diplomát szerzett.
Alkotói pályafutása Zsigmond Attila tervező és kivitelező iparművész-designerként is elismerést szerzett munkáival. Első munkahelyén, a Ganz Mávag Vagon- és Gépgyárban 1964 és 1969 között gyártmány formatervezőként elsősorban vasúti járművek formatervezésével foglalkozott. Emellett egyéni megbízásait teljesítve garázsipari és hűtőipari berendezések, mérőműszerek, utcai telefonkészülékek és más tárgyak formaterveit készítette el.
A Budapesti Nemzetközi Vásár díját kapta a Ganz Mávag járműves kompresszoráért, valamint a Mirköz légfékvizsgáló próbapadjáért.
Az 1980-as évek végéig domborműveket, funkcionális műtárgyakat és lámpatesteket tervezett és kivitelezett templomokba, szállodákba, bankfiókokba, postahivatalokba. 1991-1992-ben öntöttvas kerti és köztéri bútor- és műtárgy családot tervezett, amelyet Nívó Díjjal ismertek el. Az eklektikus stílusú öntöttvas köztéri lámpa és bútorcsalád kerítéselemeiből készült később a Hősök Köve díszkerítése a Hősök terén és a gellérthegyi kilátóterasz kerítése is.
2003-ban kerámia figurális napórát tervezett, amelynek kivitelezője is volt.
Az utóbbi években általa elvégzett jelentősebb tervezési feladatok a Fővárosi Állat- és Növénykert nagy tavának öntöttvas kerítése, ugyanott az Ashoka oszlop (márvány), és Maugsch Gyula: Elefántok szoborcsoportjának architektúrája (kemény mészkő, bronz) voltak.
Részvétel a Kossuth tér rekonstrukciójában
A Parlament épületének környezetének, a Kossuth Lajos tér képének – beleértve a korábban ott állt emlékművek II. világháborút megelőző állapot szerinti visszaállítását – művészeti- szakmai irányítására és esztétikai felügyeletére Szobor Bizottság alakult, amelynek munkájában az Országgyűlés megbízásából a Bizottság tagjaként és annak titkáraként dolgozik jelenleg is. A projekt keretében eredeti helyére kerültek és kerülnek a korábban megsemmisített emlékművek, úgymint Zala György: gróf Andrássy Gyula lovasszobra, Zala György: gróf Tisza István emlékműve. A feladat része a lebontott, vidékre száműzött Kossuth emlékmű rekonstrukciója, részbeni újra alkotása, illetve teljes egészében újrafaragott másolat készítése, és mindezek visszaállítása eredeti helyükre a „Nemzet Főterén”. Megvalósult továbbá Pásztor János II. Rákóczi Ferenc lovasszobrának teljes felújítása és áthelyezése, Marton László A Dunánál (József Attila) szobrának méltóbb körülmények közé történő áthelyezése, Lugossy Mária Forradalom lángja című plasztikájának áthelyezése Budára és Nagy Benedek Kéthly Anna szobrának felállítása.
Közreműködése a Nemzeti Emlékhelyek létrehozásában
A Magyar Országgyűlés által meghatározott, országosan tizenhárom NEMZETI EMLÉKHELY méltó megjelölésének céljából a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság felkérésére a Miniszterelnöki Hivatal megbízására kő-bronz anyagú jelölő sztéléket alkotott. Elkészítésük, felállításuk és avatásuk 2013 óta folyamatosan történik.
A Magyarország Kormánya által TÖRTÉNELMI EMLÉKHELLYÉ nyilvánított, az Ország negyvenhét helyszínén, a Nemzeti Örökség Intézete felkérésére Zsigmond Attila kő-bronz anyagú sztéléket is tervezett, amelyek szakmai irányítása mellett készültek el és kerültek és kerülnek helyükre.
A Nemzeti Örökség Intézete megbízásából „AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ MAGYAR HŐSEINEK EMLÉKÉRE A NAGY HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉNEK SZÁZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL” Zsigmond Attila tervezte és kivitelezte az országos emlékművet, amelyet a Fiumei úti sírkert 7. parcellájában állítottak fel.
Tanári pályafutása 1969-től 1979-ig rajztanár a II. kerületben, előbb a Törökvész Úti Általános Iskolában, majd 1974-től a Szabadság Úti Általános Iskolában, ahol 1975-től igazgatóhelyettes is volt.
Kultúra/művészet szervező pályafutása Budapest Galéria
1978-ban meghívást kapott a Budapest Galéria főigazgatói állására, ezt a munkakörét 1979. január 1-jétől 34 éven át, 2013-ig látta el. A kezdetekben a hivatalos kultúrpolitikát figyelmen kívül hagyva bemutatkozási lehetőséget adott a kortárs művészet minden értékének.
Kiállítások a Budapest Galériában
Zsigmond Attila közel 35 éven át vezette Budapest Főváros kortárs vizuális, művészeti szakmai „műhelyét”, a Budapest Galériát, illetve jogelődjét, a Budapesti Képzőművészeti Igazgatóságot.
Főigazgatóként segítette a kortárs művészetet és művészeket, ápolva a magyar kortárs vizuális anyanyelvet. Irányítója volt a fővárosi művészeti mecenatúrának, ahogy a kortárs képző- és iparművészeti, illetve építészeti értékek közvetítésének, megismertetésének is. Feladatai közé tartozott a magyar és külföldi művészek alkotásainak a hazai, valamint nemzetközi kiállítások megszervezésével történő bemutatása is.
Zsigmond Attila vezetése alatt a Budapest Galéria a vizuális környezet kultúrájára – mint egységes egészre különös figyelmet fordítva – a hagyományos és kísérleti képzőművészeti műfajok mellett fontos kortárs építészeti, iparművészeti, design- és fotóművészeti kiállításokat is rendezett.
Irányítása alatt a galéria működését a kortárs művészet valódi értékeinek kutatása, politikai vagy szakmai elfogultság nélküli feldolgozása és bemutatása sarkallta. Bemutatni mindent, ami „értékgyanús”, és lehetőleg még aktualitásuk idején.
Nemcsak Zsigmond Attila főigazgatósága idején, de a tervezési munkákban való aktív, személyes részvételével – létesült a Budapest Galéria számára több új kiállítóhely. Ezek az Óbuda Galéria (III. ker., Fő tér 1.), a Budapest Kiállítóterem (V. ker., Szabadsajtó u. 5.), a Lajos utcai kiállítóház (III. ker., Lajos u. 158.) és a Varga Imre Kiállítóház (III. ker., Laktanya u. 7.).
Már vezetői megbízatásának kezdetekor – összefogva a művészettörténész szakma legjobbjaival – egy hat kiállításból álló sorozatban (Tendenciák I-VI.) az Óbuda Galériában mutatta be az 1970-es évek elhallgatott, tiltott vagy tűrt magyar avantgarde képzőművészetét, egy további tárlaton pedig a kirekesztett kortárs építészet legjavát. A tárlat sikeres lett, mind a szakma, mind pedig a közönség különleges érdeklődése mellett. Komoly áttörést jelentett ez a siker akkoriban, amit jól mutatott, hogy a kiállítás után a bemutatott legfontosabb műtárgyak mind jelentős magyar közgyűjteményekbe kerültek.
Értékelvű csoportos vagy egyéni kiállítások százait (2013-ig évente 20-26-ot) rendezte meg az általa vezetett Budapest Galéria kiállítótermeiben, illetve más hazai helyszíneken, hazai és külföldi vendégként egyaránt.
A kiállítások megszervezésénél alapelve a nyitottság volt minden érték és fontosnak ítélhető művészeti kísérlet iránt. A „Tendenciák” sorozat mellett 1980-ban a tíz éve betiltott Altorjai Sándor, majd Erdély Miklós kiállítása is megvalósult. A Budapest Kiállítóterem a „Film/Művészet” című tárlat bemutatásával nyílt meg. A „101 tárgy” és az „ Új szenzibilitás” csoportos kiállítások formájában dolgozta fel és mutatta be a hazai objektművészet és a kortársak „mágikus” műveit.
Saját rendezésével valósult meg a Magyar Nemzeti Galériában a „Budapesti Műtermek” című kiállítás és egy az ahhoz kapcsolódó olasz (Enrico Navarra) kiadású katalógus elkészítése. Nyolcvanévi méltatlan felejtés után elsőként a Budapest Galéria mutatta be ismét Réth Alfréd munkásságát is.
A Budapest Galéria 1984-ben mutatta be az évtizedekig elhallgatásra ítélt Európai Iskola kiállítását, amelynek folytatásaként egy éven belül egy értékes kapcsolódó monográfiát is megjelentetett a különleges magyar értéket képviselő művészeti irányzatról.
A mai napig tartó hatást eredményezve a Galéria ebben az időszakban egyéni kiállítási lehetőséget adott Samu Géza, Gerzson Pál, Szemadám György, Csáji Attila, Csíkszentmihályi Róbert, Kő Pál, Karátson Gábor, Szőcs Miklós TUI tárlatai számára is.
Ugyanakkor különös figyelemmel került bemutatásra az Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken, valamint a nyugati határainkon túl élő és alkotó (Baász Ferenc, Páll Lajos, Plugor Sándor, „11 szlovákiai magyar képzőművész”, „Mai bánáti művészek”, Maurits Ferenc, Bálint István, Csutak Magdolna, Szabó Nóra, „Alfalu képzőművészei”) magyar kortárs művészek munkássága is.
A galéria sajátos tevékenységi központú kiállításaként tibeti szerzetesek nyilvános keretek között egy hónapig Mandalát készítettek. Ebből az alkalomból és erre az időre a Dalai Láma szent hellyé nyilvánította a Budapest Kiállító termet.
Rendszeres volt a fővárosi intézmény részvétele a Zsidó Nyári fesztiválon egy-egy (Kádár Béla Scheiber Hugó, Schönberger Armand, Ország Lili, Moholy Nagy László, Telcs Ede, Perlrott Csaba Vilmos, Gráber Margit) kiállítással.
A Budapest Galéria a valódi értékek iránti elkötelezettség jegyében helyet adott a (Bán Ferenc, Dévényi Sándor, Ferencz István, Turányi Gábor, „a jelentős magyar építészeti műhelyek”, valamint a „Századforduló budapesti építészete”) építészeti kiállításoknak is.
Jelentős szakmai és közönség siker volt a „Francia divat”, az „Olasz design”, a „Finn design”, a „Svéd formatervezés és építészet”, Alvar Alto, az „Osztrák színházi jelmez”, a „Japán kerámia”, a „Minikerámia”, a „Dán kerámia”, az Arne Jacobsen, a „Mai magyar kárpitművészek”, a „Modern etnikum” és Kókay Krisztina kiállítása egyaránt.
A fotóművészet értékeinek bemutatására évről évre az Esztergomi Fotó Biennálé, Kúnkovács László, Féner Tamás, Kerekes Gábor, Escher csoport, Balla András, „Privát foto”, Lucien Hervé, Gink Károly, John Halas animációs munkái, Normantas Paulis tárlata, vagy az „Angkor és a khmerek” kiállításai szolgáltak.
A „Lakol Wokiksuye, azaz „A Lakoták emlékezete” c. kiállítás pedig fotótörténeti, néprajzi egyben fototechnikai érdekesség volt.
A magyar népi életmód-szokásrend – kultúra tárgyainak bemutatásával, egyedi, izgalmas és tanulságos életmód- történeti tárlatokra is vállalkozott a Budapest Galéria. Ilyen tárlatok voltak a „XIX. és XX. századi szöveges falvédők”, a „Magyarországi madárijesztők”, illetve a „Kunt Ernő: A mulandóság szobrai” című kiállítások.
Magyarországon először a Budapest Galériában volt Salvador Dali (Dante illusztrációk), Joseph Buys (Polentransport), Otto Muehl, Alfred Hridlicka, Tadeus Kantor és Jindrich Streit kiállítás is.
Zsigmond Attila kezdeményezésére ugyancsak elsőként kezdte el bemutatni a Galéria a magyar kortárs művészeti magángyűjteményeket (Vörösváry gyűjtemény, Vasilescu gyűjtemény, Ernst Lajos gyűjteménye) tudatosan kihangsúlyozva a műgyűjtés művészetet támogató szerepének nélkülözhetetlenségét, és méltán megbecsülendő voltát. A Galéria ennek jegyében, például kizárólag magán gyűjteményekben őrzött művekből rendezte meg a nagybányai kiállítást.
Nagy sikert aratott a Budapest Galériának a történelem, a nemzeti múlt, a politika, a hatalom és a köztéri szobrászat viszonyáról szólt „Szoborsorsok ” (1987) című kiállítása, amelyet nagy érdeklődés mellett 1988-ban a Passauer Kunstverein-ben is látható volt.