bélyegkép|263 px|Shlomi Shabat, 2018 Shlomi Shabat ( ; Yehud, 1954. augusztus 30. –) izraeli énekes és zenész. Törökországi keleti szefárd zsidó származású.
A kezdetek Shabat az izraeli Yehudban született egy Törökországból bevándorolt szefárd zsidó származású családban. Héberül, törökül és spanyolul énekel.
Zenei karrier CD-i közé tartozik a Friends és a Live in Caesaria, amelyen más izraeli előadókkal énekel, köztük nővérével, Lea Shabattal, Shiri Maimonnal és Lior Narkisszal.
2002-ben Tamuz-díjra jelölték az "Izrael legjobb férfi művésze" kategóriában, David D' Orral, Arkadi Duchinnal, Yuval Gabay-vel és Yehuda Polikerrel együtt, de kikapott D'Orral szemben.
2006-ban a Shabat kiadott egy CD-t, amely duetteket tartalmaz, és a Friends 2 nevet kapta. Ez volt a kilencedik szólóalbuma, és ugyanabban a stílusban készült, mint az első Friends című duett album 2001-ben.
Shabat duettet énekelt David D'Orral D'Or Kmo HaRúach című lemezén (כמו הרוח, "Mint a szél”), amely 2006. március 27-én jelent meg.
Televíziós karrier Shlomi Shabat volt az egyik zsűritag a The Voice Israel című tehetségkutató műsor induló évadában.
Visszatértem a sötétből – 1987 – מן החושך חזרתי (Min haKhósekh chazárti) A szél miatt – 1989 – בגלל הרוח (Biglál ha rúach) Ne menj túl messzire – 1991 – אל תלכי רחוק מדי (Al telchí rakhók midáj) Egy óra együtt – 1993 – שעה אחת ביחד (Saá achát beJáhad) Shlomi Shabat – 1998 – שלומי שבת (Slomí Sabát) Barátok – 2001 – חברים (Chaverím) Aranyslágerek – 2001 – להיטי זהב (Lehíti záhav) A szerelem ideje – 2003 – זמן אהבה (Zman ahavá) Shlomi Shabat Cesareában – 2005 – המופע המשותף בקיסריה (HaMofá haMsutáf beKiszrijá) Barátok 2 – 2006 – חברים 2 (Chaverím 2)
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Élő személyek Kategória:Izraeli énekesek Kategória:Izraeli zenészek Kategória:1954-ben született személyek