Az Áramütés színes magyar filmdráma, melyet 1977-ben forgattak és 1979-ben mutattak be. Forgatókönyvírója és rendezője Bacsó Péter, aki ebben a filmben dolgozott először Andor Tamás operatőrrel. Munkakapcsolatuk innentől kezdve folyamatos volt.
Készítették
Közreműködik a Color együttes.
Bartók Béla: Bújdosó és Kodály Zoltán: Norvég leányok című műveit a Debreceni Kodály Kórus adja elő, karnagy: Gulyás György.
Vivaldi Versenyművének részletét Czifra László és a Liszt Ferenc Kamarazenekar adja elő, vezényel Sándor Frigyes.
A filmben elhangzik: Presser Gábor – Adamis Anna: Ezüst nyár (Locomotiv GT együttes) Tolcsvay László – Bródy János: Nincs értelme (Fonográf együttes)
Szereplők
A film cselekménye A film főszereplői Virág és Vince, akik testvérek. Vince egy termelőszövetkezet pulykatelepének vezetője. Falun élnek, apjuk halála óta a nagyszüleikkel. Anyjuk nem él velük, Vince a családfenntartó. Virág főiskolás diáklány, aki a főiskolai kórussal Finnországba, Helsinkibe utazik vendégszerepelésre. Ott, a város különböző pontjain három alkalommal is találkozik egy finn fiúval, akivel – miután nem beszélik egymás nyelvét – szavak nélkül alakul ki köztük kapcsolat.
Visszatérve Magyarországra, Virág otthagyja az egyetemet, visszamegy falura, a nagyszüleihez. Levelei felbontatlanul visszajönnek Finnországból, és bevallja bátyjának, hogy terhes. Vince, Virág bátyja, azt tanácsolja a lánynak, hogy vetesse el a gyereket. Virág csak arra gondol, hogy ne szóljon bele senki az életébe. Vince kérdésére, hogy „Hová mész?”, azt feleli „Világgá!”.
Innen felváltva követjük életét bátyjáéval. Virág, egy vasúti restiben eltáncolja a gyerekét. Idegenekkel – köztük fiatalabb és idősebb férfiakkal, katonákkal – jókedvűen, mindenféle hátsó gondolat nélkül elkezd táncolni, a zenegép ritmusára. Végül egyedül marad a táncban, és a felgyülemlett belső feszültségét a táncon keresztül kiadva összeesik, és mint utóbb megtudjuk, elvetél.
Pesten első munkahelye egy autómosó lesz. Itt keresi meg Vince, és hívja vissza, haza a nagyszülőkhöz, a faluba. Virág elutasítja bátyját és a porcelángyári munkahelyen folytatja önálló életét. Itt egy lopási ügy és a rendésznő megalázó, embertelen bánásmódja miatt nincs maradása. Harmadik munkahelye egy elfekvőkórház, ahol nővérként alkalmazzák.
Vince felkeresi anyját Pesten és Virágot szeretné visszahívni. Az ajtóban egy nyolcéves forma kisfiú fogadja. Mint kiderül, apjuk halála óta az asszony egy új kapcsolatban él, ebből született kisöccsük: Béla. Az anya ekkor már súlyos beteg; Virág elviszi ugyan a Margit-szigetre sétakocsikázni, de neki sem sikerül visszafordítania őt a mély depresszióból az élet felé.
A harmadik munkahelye után Virág munkanélküli lesz és egy razzia során, közveszélyes munkakerülés miatt a rendőrségre kerül. Virág visszakerül a faluba, kisöccsével. Vincétől megtudja, hogy ott járt a finn fiú, kereste Virágot, ám Vince a fiút leitatta és megalázta. A testvérek összeverekednek és áramszünet lesz a faluban. Vince a pulykatelepre siet, de áramütés éri. Virág, szájon át próbálja lélegeztetni, feléleszteni bátyját, és kétségbe esve kérdezgeti a körülöttük állóktól: „Ugye él?” „Ugye él”… „Él!”…
1977-ben a film forgatásán mondta Bacsó Péter:
A filmet 60 helyszínen, például: a Debreceni Egyetem aulájában, a kabai pulykatelepen, Óbudán, az Aquincumi Porcelángyárban, a Rákospalota-Újpest vasútállomás restijében, Finnországban a helsinki piacon és természetesen a Mafilm műtermeiben is forgatták.
Jegyzetek
Források Ötlettől a filmig – Áramütés: Bacsó Péter filmje (Magvető Könyvkiadó Budapest, 1979) Bacsókönyv (Napvilág Kiadó, 2007) Film Színház Muzsika, 1977. október 8. (21. évfolyam, 41. szám) Az Áramütés forgatásán - Finnország messze van… Film Színház Muzsika, 1977. augusztus 6. (21. évfolyam, 32. szám) Magyar filmek előkészületben
Kategória:1979 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Bacsó Péter-filmek Kategória:MOKÉP-filmek