Wilfried Kanga (Montreuil, 1998. február 21. –) elefántcsontparti válogatott labdarúgó, a német Hertha BSC csatárja.

Pályafutása Klubcsapatokban Wilfried Kanga a franciaországi Montreuil városában született. Az ifjúsági pályafutását helyi kluboknál kezdte, majd 2010-ben átigazolt a Ligue 1-ben szereplő PSG utánpótlás-nevelő akadémiájához.

2016-ban mutatkozott be kölcsönjátékosként a Créteil felnőtt csapatában. 2017. július 4-én hároméves szerződést írt alá az Angers csapatával. Először a 2017. augusztus 28-ai, Lille elleni mérkőzésen lépett pályára. Első két gólját a 2019. február 9-ei, Strasbourg elleni találkozón szerezte.

A 2020–21-es szezonban a török Kayserispornál játszott.

2021. július 8-án hároméves szerződést kötött a svájci Young Boys együttesével. 2021. szeptember 19-én, az Iliria ellen 7–1-re megnyert mérkőzésen mesterhármast szerzett.

2022. július 30-án a német első osztályban érdekelt Hertha BSC szerződtette. Először a 2022. augusztus 6-ai, Union Berlin ellen 3–1-re elvesztett bajnoki 56. percében, Davie Selke cseréjeként lépett pályára.

A válogatottban Kanga elefántcsontparti származású szülők gyermekeként született, így egy mérkőzés erejéig szerepelhetett az elefántcsontparti U20-as válogatottban. Első mérkőzése a 2016. márciusi, Katar elleni barátságos mérkőzés volt.

Kanga részt vett az francia U20-as válogatottal a 2018-as Touloni Ifjúsági Tornán. Először a 2018. május 28-ai, Észak-Korea elleni találkozón lépett pályára, ahol megszerezte első válogatott gólját is.

2022-ben debütált az elefántcsontparti válogatottban. Először a 2022. szeptember 24-ei, Togo ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára.

Statisztika 2023. január 28. szerint. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokCréteil(kölcsönben)2016–17National2450000245Angers2017–18Ligue 1900000902018–1918210001922019–20401100512020–2120000020Összesen3322100353Kayserispor2020–21Süper Lig1421100153Young Boys2021–22Swiss Super League3112348042162022–2323001033Összesen331534904519Hertha BSC2022–23Bundesliga1720000172Összesen12126669013632

Sikerei, díjai PSG U19-es francia labdarúgó-bajnokság Győztes: 2015–16

Jegyzetek

További információk Transfermarkt profil

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Créteil-Lusitanos labdarúgói Kategória:Az SCO Angers labdarúgói Kategória:A Kayserispor labdarúgói Kategória:A Young Boys labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek