Möngke (mongolul: Möngke / Мөнх Mönkh; kínai: 蒙哥; pinyin: Ménggē; 1209. január 10. – 1259. augusztus 11.) a Mongol Birodalom negyedik nagykánja volt, aki 1251. július 1-jétől 1259. augusztus 11-ig uralkodott. Dzsingisz kán (1206–1227) legfiatalabb fiának, Tolujnak a fia volt, a legidősebb a négy közül, akik Toluj főfeleségétől, Szorkuktani Bekitől születtek (a többi Kubiláj, Hülegü és Arig böke). Apja Dzsingisz kán negyedik fia volt, míg anyja egy kereitA keraiták (más néven kerait, keraita, khereid; mongolul: Хэрэйд; kínai: 克烈) az öt uralkodó mongol vagy turkomongol törzsszövetség (kánság) egyike volt az Altaj-Szajáni régióban a 12. században. A 11. század elején áttértek keresztény hitre, a nesztoriánus keleti egyházra hercegnő. A mongolok „egyetemes uralkodójaként” Möngke felügyelte azokat a még Ögödej által hozott közigazgatási reformokat, amelyek megerősítették a központi kormányzás szerepét birodalmában, és biztosították a forrásokat a birodalom terjeszkedéséhez keleten Kínáig, nyugaton pedig Szíriáig. Möngke hatalmas hadsereget tudott mozgósítani birodalma mindkét oldalán zajló hadjáratokhoz. Az ő uralkodása volt az utolsó a mongol kánoké közül, amely egy egységes birodalmat ölelt át, mielőtt az végleg felbomlott volna több kánságra, amelyeket az alapító Dzsingisz kán egymással versengő leszármazottai irányítottak. Möngke gyakorlatilag katonai puccsal vette át a hatalmat, mivel a legerősebb Dzsingisz unoka, Batu javaslatára lett a mongolok nagykánja. Az ő rezsimje maradt a mongol kánok közül a legdominánsabb.
Möngke uralkodását gyors terjeszkedés jellemezte. Uralkodása alatt a mongolok sikeresen meghódították Szíriát, Irakot és a Dali királyságot. Hadjáratokat vezetett Kínában, és meghódította a dél-kínai királyságokat. Hadseregét a Szung-dinasztia ellen vezette. Szerepe a muszlim világ történetében abban rejlik, hogy az ő megbízásából indította Hülegü azt az expedíciót, amely az Ilhanátus megalapításához vezetett.
Sorsa összefonódott Batu kán sorsával, akinek parancsnoksága alatt szolgált, legalábbis az 1237-1242-es oroszországi és kelet-európai nagy invázió korai szakaszában.
Möngkének – bár maga láthatóan továbbra is ragaszkodott ősei sámánhitéhez – figyelemre méltó volt érdeklődése és toleranciája a vallások széles köre iránt. Willem van Rubroeck ferences misszionárius 1253-55-ben Mongóliába utazott, és meglátogatta Möngke udvarát Karakorumban, ahol részt vett a keresztények, muszlimok és buddhisták közötti vallási vitában.
Möngke Diaoju (ma Csungking) ostroma során halt meg a harctéren, feltehetően vérhasban, kolerában, esetleg tífuszban. Halála polgárháborút robbantott ki a mongol kánságban a birodalom örökléséért Kubiláj és Arig böke között, amelyben 1264-ben az előbbi győzött.
Mongol világ Möngke korában Dzsingisz kán nem tudta birodalmát szilárd pénzügyi alapokra helyezni, mert a hódításokból még mindig hatalmas zsákmány származott. A hódítások fia, Ögödej alatt is folytatódtak, némelyikük a mai Oroszország területein és Kelet-Európában igen látványos volt, de uralkodása kevésbé a birodalom határainak kiterjesztése miatt figyelemre méltó, mint inkább a már meghódított területeken hatalmának megszilárdítása és ott hatékony szervezeti rendszer létrehozása miatt. Ögödej esetében is három forrásból származott a kánság ereje: az egyik a kán központi intézményeinek közigazgatásában rejlett, a szűkebb, de jól képzett testőrség és a központi katonai intézmény más részeiben, illetve a központi területek lakosságában, amelyeket tulajdonjoggal vagy a további felosztás előtti gondnoksággal a központi hatóság birtokolt vagy kezelt. A másik forrás a mongol világ több ezer törzsi egységét érintette, amelyek kvázi önálló kis birodalmat alkottak. A harmadik erőforrás az uralkodói klán volt, amely a birodalom feletti közös uralom jogait követelte egy közös ulusz (tartomány) részeként. A klán elvárta, hogy – a törzsi csoportokat is beleértve – minden zsákmányból meghatározott részesedést osszanak ki, és a birodalmi kormányzásban tanácskozási joggal rendelkezzenek. Ez a kurultáj intézményrendszere volt, amelyen a birodalmi klán minden tagja részt vett. A kurultáj feladata volt, hogy új kánt válasszanak és az egész birodalmat érintő fontos döntéseket hozzanak.
A Mongol Birodalom veszélyes támadások sorozatával terjeszkedett nyugat felé, de ezeknek a hadjáratoknak Ögödej kán halála után hirtelen vége szakadt. Az első nagyobb támadást még 1221–1224-ben a mai Oroszország területeire vezették, de mielőtt ezt a sikert bármilyen módon ki lehetett volna aknázni, Dzsingisz kán 1227-ben meghalt, és a további terjeszkedés egy időre lehetetlenné vált. Az 1236-1242-es második támadást egészen Sziléziáig, a mai Csehországig és Ausztriáig vitték, de ez is abbamaradt, amikor Ögödej kán halálának híre (1241) elérte a sereget, és a nagykán utódlásban érdekelt örökösei visszasiettek, hogy részt vegyenek az új kán megválasztásában. Az ezt követő interregnum Möngke trónra lépéséig (1251) lehetetlenné tett minden összehangolt tervet az európai expedíciókat illetően. Ettől kezdve a birodalom központja kelet felé, elsősorban Kínába húzódott, és már megjósolható volt a Dzsingisz kán által létrehozott hatalmas birodalom felbomlása kínai, , perzsa és kipcsak részbirodalmakra.
Ögödej tehát 1240–41 telén visszahívta a testvéreivel és nagybátyjával hadba vonuló Möngkét, de meghalt, mielőtt Möngke hazaért volna. 1246-ban még Temüge, Dzsingisz kán egyetlen, akkor még élő testvére sikertelenül próbálta elfoglalni a trónt anélkül, hogy a kurultáj, a mongolok fő törzsi gyűlése megerősítette volna őt. Erőszakos fellépésével elbukott, majd Ögödej legidősebb fia, Güjük lett az új kagán.A mongolok titkos története, különbséget tesz a kagán és a kán között: csak Dzsingisz kánt és uralkodó leszármazottait hívják kagánnak, míg a többi uralkodót kánnak nevezik. A "kagán" vagy "kán" cím a mongol nyelvben szó szerint „legfelsőbb uralkodó”-t jelent
Ögödej mongol nagykán 1241 decemberére már lerakta egy olyan kormányozható birodalom alapjait, amely immár egész Ázsia legnagyobb részére kiterjedt. A halála utáni interregnum alatt Ögödej főfelesége, Töregene rövid ideig régensként működött. Ögödej még életében harmadik fiát, Kücsüt szánta utódjául, de ő hamarabb meghalt, mint az apja, így annak fia, Siremün ülhetett volna a trónra. Ez logikus választás lett volna, mivel a mongol öröklési rend is ezt írta elő, azonban Ögödej özvegye, Töregene ellenezte ezt, és Ögödej másik fiát, Güjüköt támogatta, akit csak 1246-ban ismertek el Ögödej utódjaként.
Güjük megválasztása sosem volt népszerű döntés, ráadásul sok mongol nemes – akiknek hűsége megoszlott Dzsingisz kán leszármazottai között – vitatta a döntést. Güjük és Batu az orosz hadjárat óta ellenségek voltak. A köztük lévő nyílt konfliktust csak Güjük 1248-ban bekövetkezett hirtelen halála akadályozta meg. Güjüköt valószínűleg egy riválisa mérgezte meg. Az ezt követő interregnum 1251-ig tartott, addig Güjük özvegye, Ogul Gajmis irányította a birodalmat.
Ekkor már Batu és Möngke lett a mongol trón legfőbb várományosa. Ogul Gajmis Ögödej eredeti tervét támogatta, azaz Kücsük fiát, Siremünt szerette volna a trónon látni, ám Batunak – aki hatalmas haderővel rendelkezett a nyugati területeken – Güjükkel és családjával szembeni ellenszenve miatt nem tetszett a választás. Toluj özvegye Szorkuktani Beki is tervet szőtt fia, Möngke trónra ültetése érdekében, ezért elküldte Batuhoz követeit, hogy megszerezze a nyugaton állomásozó kán támogatását, amit meg is kapott: „..tegyétek őt a trónra” – üzente Batu, akinek a szava végül is eldöntötte a kánválasztást. Ezzel a Dzsingisz-ház idősebb (dzsócsidák) és ifjabb (tolujidák) ága győzedelmeskedett a másik két ág, a csagatájidák és az ögödejidák felett, akik közül sokakat megöltek Möngke 1251. július 1-jén történt megválasztása és trónra lépése után.
Maga Batu nem lépett fel trónkövetelőként, és inkább az Arany Horda által megszerzett földeken akart uralkodni, támogatásának ára az autonómia volt ezeken a területeken. A Mongol Birodalom valójában Batu-Möngke kondomínium lett.
Möngke fiatalkora, korai harci tapasztalatok. bélyegkép|260px|A muhi csata bélyegkép|260px|A Mongol Birodalom kiterjedése Möngke halálakor Születésekor a Möngke nevet kapta, ami mongol nyelven örökkévalót jelent. Nagybátyjának, Ögödej kánnak gyermektelen felesége, Angkuj nevelte, írni pedig a perzsa tudós Idi-dan Muhammad tanította.
Első harctéri élményét 1230-banszerezte, amikor csatlakozott apjához, Tolujhoz és nagybátyjához, Ögödejhez, a Csin-dinasztia elleni hadjáratban. Apját Tolujt 1232-ben veszítette el, ezt követően Ögödej a tolujidák vezetőjévé anyját, Toluj feleségét, Szorkuktani Bekit nevezte ki.
1235-ben Ögödej utasítására Möngke a rokonaival nyugatra indult, hogy megtámadják a kipcsakokat, az oroszokat és a bolgárokat. Elfogta a kipcsakok vezetőjét Bacsmant, aki a Volga-delta egyik szigetére menekült. Möngke átkelt a folyón, és fogságba ejtette. Bacsmant később testvére, Bujek ölte meg. Részt vett a Kijevi Rusz elleni mongol invázióban is, ahol többször harcolt közelharcban. Ő és Ögödej egyik fia parancsot kapott a Kaukázus térségében élő törzsek leverésére. Möngke az alánok és a cserkeszek több törzsfőnökét is megadásra kényszerítette, miután a mongolok elfoglalták az alánok fővárosát, Maghaszt, és lemészárolták annak lakosságát. Eközben unokatestvérei, Sibán és Büri a Krímben harcoltak.
Unokatestvérével, Batu kánnal együtt részt vett az 1240-es kijevi ostromban, amely mongol győzelemmel végződött. Möngke el volt ragadtatva Kijev pompájától, ezért felajánlotta a városnak a megadást, de követeit megölték. Ezt követően Batu serege csatlakozott Möngke katonáihoz, Kijevet kifosztották és polgárainak nagy részét lemészárolták.
Batu kánnal 1241. április 11-én a muhi csatában is harcolt és győzött. Ezt tartják a mongolok és a Magyar Királyság között vívott fő összecsapásnak az európai mongol invázió során.
Möngke trónra emelése és hatalmának megszilárdítása bélyegkép|Egy arany császári útlevél másolata mongol felirattal, Phags-pa írással. Felirat: ꡏꡡꡃ ꡁ / ꡊꡠꡃ ꡘꡞ ꡗꡞꡋ ꡁꡟ ꡅꡟꡋ ꡊꡟꡘ / ꡢꡖꡋ ꡋꡦ ꡘꡦ ꡢꡟ ꡉꡟꡢ ꡉꡗꡞ, azaz „Az örök Mennyország erejével. Legyen szent a császár neve” Möngke első kánválasztásán – amelyet 1249-ben Ala Kamakban, a Balhas-tótól délre fekvő területen tartottak – a rivális, magas rangú Csagatáj és Ögödej leszármazottak nem voltak hajlandók részt venni, arra hivatkozva, hogy az új kagán megválasztásának az Onan-Kerülen folyók vidékén kell megtörténnie, ahol Dzsingisz kánt először kiáltották ki legfőbb uralkodóvá. A hagyományok ereje előtt meghajolva a tolujidák és a dzsocsidák támogatói beleegyeztek, hogy a nagy kurultájt a mongolok ősi földjén hívják össze újra.
Möngke családja és szövetségesei mindent megtettek, hogy a birodalom egysége érdekében rávegyék az uralkodói klán elégedetlen tagjait, hogy vegyenek részt az új gyűlésen, és ismerjék el jelöltjük megválasztását. Erőfeszítéseik korlátozott eredményeket értek el: a Csagatáj és az Ögödej vonal néhány tagja hajlandó volt elmenni, de a legtöbben családi hűségből továbbra is visszautasították a küldöttek által többször átadott meghívásokat. Az ellenzék megnyerésére tett folyamatos kísérletek miatt Möngke megválasztását megerősítő kurultáj egy ideig elmaradt. Látva, hogy az ellenzék csak abban érdekelt, hogy további halasztást kényszerítsen ki, Batu, a dzsocsidák vonalának feje és Möngke határozott támogatója végül elrendelte, hogy a gyűlést az uralkodó klán engedetlen tagjaival vagy azok nélkül is hívják össze újra. Meglepetésére az 1251-ben a Kerülen mentén tartott gyűlésen senki sem ellenkezett, és megerősítette Möngke trónlalépését.