Somossy Károly, születési nevén Carolus Singer, olykor Carl Singer formában is, magyarosan Singer Károly, magyar cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató.
Élete Óriási hírnévnek örvendett a 18-19. században, a századforduló legnépszerűbb éjszakai alakja volt, az "Élet császárának" nevezték, mégis elszegényedve halt meg, napjainkban pedig már nem ismert a neve. Nem alkotott jelentős értékkel bíró műveket, nem maradtak utána fontos épületek, inkább úgy fogalmazhatunk, hogy Somossy személye azért megkerülhetetlen és fontos Budapesten, mert a világgal, amelyet megteremtett abban a pár évtizedben, elképesztő hatással volt minden kortársára és ez az ő munkájukban, művészetükben is megjelent és kiteljesedett.
A fellelhető levéltári adatok szerint 1827-ben született Győrben. (Apja a győri Singer Illés egy „füttyös házaló" volt, anyja neve pedig Arenstein Amália. Győrszigeten valóban élt egy Karl Singer még 1902-ben is, de ő nem lehetett azonos a később nevet változtatott Somossy Károllyal. Más források szerint 1837-ben született, de ez az adat is bizonyosan téves, hiszen gyerekként nem vehetett részt a szabadságharcban. A Pester Lloyd 1892. június 30-i számában a bírósági meghallgatás kivonat szerint 65 éves.) Szabónak tanult, az iskola elvégzése után hagyta el a várost 14 évesen. (A Világ, 1923-08-05 / 175. szám) Leírások szerint beleszeretett Beer Fannyba a varrólányba, és csak azért tanult szabónak, hogy a közelében lehessen.
Az 1848-as szabadságharcban betöltött szerepe Komáromban megismerkedett egy markotányosnővel és miatta részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, melynek során Klapka György toborzótisztje és káplárja a 94. honvédzászlóaljnál, majd a 202-es zászlóaljhoz került. Buda ostrománál Nagysándor József vitézei közt harcolt 1849. május 4-21-ig. Somossy lelőtt egy osztrák tüzérőrnagyot, akinél 10.000 forintot talált. Görgey rendeletére a pénz nagy részét megtarthatta. (Magyar Géniusz, 1903-03-08) Klapka ezután Görgeihez küldte, ahonnét parasztruhába öltözve jött vissza a világosi fegyverletétel hírével. (Világ, 1923. 08. 49. oldal – Rajna Ferenc) bélyegkép|A Két Pisztoly Fogadó a Nemzeti Múzeum jobb oldalán
A Két Pisztoly Fogadó A vereség után a Pesten, a Nemzeti Múzeum (ma a a Múzeum utca és a Múzeum krt. sarkán a Kálvin téren, régen Széna térnek hívták) mellett álló, abban az időben már elég rossz hírnévnek örvendő Két pisztoly fogadóban vállalt állást. A múzeum építése előtt még sok híres ember, többek közt Erkel Ferenc, Sobri Jóska is megfordult a fogadóban, híres volt konyhájáról és népszerű az utazók körében. Azon kevés helyek közé tartozott, amelyek kőből épült istállóval rendelkeztek.) A rossz nyelvek szerint azért nevezték Két pisztolynak, mert abban az időben jobban járt az ember, ha két pisztollyal a kezében merészkedett csak arra a környékre, annyira szörnyű híre volt.
Az 1860-as években már valóban problémát jelentett a környék, erről rendőrségi feljegyzések tanúskodnak. Karl Singer egyre feljebb kapaszkodott a ranglétrán és megismerkedett a csapos Swoboda Ignác (bérlő) lányával, Swoboda Franciskával (1837.december 22.-1894. február 9.) és elvette feleségül (1857). (Rajna Ferenc színműíró, Somossy lányának (Singer) Franciskának a férje, későbbi visszaemlékezésében azt írja (A Világ, 1923-08-05 / 175. szám), hogy a fogadós családja valójában a Török Császárhoz (becenevén Török Csacsi) fogadót bérelte a Rózsa téren, ami a mai Erzsébet-híd lábánál lévő déli Klotild palota Duna felőli oldalán volt. Itt szavalta el Petőfi a Nemzeti Dalt 1848-ban – a Veszprémi Független Hírlap szerint – (1891.03.14.)
Cirkusz és varieté Karl Singer megelégelve a házasélet nehézségeit, a fogadó kasszájának tartalmával búcsút intett munkaadójának és feleségének, és több ezer forinttal a zsebében egészen Hollandiáig szökött. 1866-ban Wilhelm Carré cirkuszánál már titkársági állásban, néhány év múlva (1868) pedig a prágai Dersin Cirkusz vezérigazgató helyettese lett. 1870-ben a német Renz Cirkusz művezetője, mely ebben az évben már hazánkban is vendégszerepelt az augartenplatzi deszkapalotában a mai Klauzál téren. Ebben az időben Singer Károlyt „ügyes kezű pénztárosként” emlegették a magyar újságok. A külföldi utazásokról szóló regényes történeteknek ellentmond, hogy több gyereke is születik ebben az időben és feleségével együtt nevelték őket, a gyerekek későbbi visszaemlékezéseiben.
A Korona Kávéház 1866-ban felújítja a Régi posta utcában lévő Korona kávéházat (A Régi posta utca és a Váci utca 14. sarkán álló épület. Ma egy Reserved üzlet van a helyén. A régi épületre a homlokzaton lévő korona utal csak) és a Kiegyezéskor megnyitó csodálatos belső enteriőrrel rendelkező elegáns kávéháznak ő lesz a vezetője. A korabeli hírek szerint hatalmas vagyonra tesz szert. Mások szerint a kávéházban titkos ajtóval elválasztott bűnbarlangot üzemeltetett, ahol rengeteg osztrák és orosz tisztet szabadított meg a pénzétől. A legenda szerint a kávéházban rejtegette a román királyt, a Hohenzollern herceget I. Károlyt 1866-ban , akit pincér ruhába öltöztetett és a biliárd asztalhoz állította játszani. A belépő katonák és bérgyilkosok felforgatták az egész helyet, de nem találták meg, ezután a királyt hívei továbbszöktették és így hamis útlevéllel érkezett Romániába május 10-én. (Rajna Ferenc – Budapesti Hírlap 1932-03-20) A Kiegyezéskor Ferenc József tiszteletére Somossy Károlyra magyarosította a nevét.
Német Színház (Deutsches Theater), Boulevard Kávéház bélyegkép|A Deutsches Theater a leégés után 1899. december 20-án 1869-ben felépült a Gyapjú utcai (ma Báthory utca 24.) Német Színház. (Deutsches Theater) Itt Swoboda Albin (1836. 11. 13. – 1901. 08. 05.) osztrák operaénekes és operaház igazgató titkára lett. Egyes források szerint Somossy építtette fel a színházat és megkapja a koncessziót is (varieté [HU BFL – XV.17.b.312 – 82/1869, Die Presse 1869], de elfogy a pénze és eladja (Pesti Hírlap, 1903. március 03.). Meg nem erősített források szerint kettőjük között több is volt, mint egyszerű barátság, a rosszindulatú pletykák szerint ennek köszönhette későbbi karrierjét a színházi világban. A színház 1889. december 20-án leégett, Somossy nagylelkűen sok pénzt ajánlott a színház megsegítésére. 1870-ben megnyitja a Boulevard kávéházat az Arany János utca sarkán. (Váci-körúti) Félvilági nők éjjeli találkahelye lett. Ismét megszedte magát, utána eladta.
Carlé Varieté, Beleznay-kert 1871-ben a Károly-kaszárnyában lévő (ma a volt Merlin Színház épülete helyén) Carlé Varieté működtetésében vállal szerepet, majd egy évvel később átveszi a Beleznay-kert üzemeltetését. (I. Somossy Orfeum) A közeli Nemzeti Kaszinó protektorátusa alatt. Franz Kriebaum, Marietta Edelmann, Wanda Wawilow voltak a sztárok, Pest kedvencei. (A Beleznay-kert a mai Rákóczi út és Puskin utca sarkán lévő telken állt. Nevét a kertben álló klasszicista stílusú Beleznay palotáról kapta. Az épületet övező kertben, a család kihalását követően a kastélyt bérbevevő fogadósok 1828-tól, gyakran tartottak különböző mulatságokat, rendezvényeket. Az épület átalakított bálterme kétszáz főt befogadó színházként működött, míg a kertben szabadtéri színpad szolgálta a közérdeműt. 1872-ben varietévé alakíttatta át Albrecht Julián az ismert orfeumtulajdonos.) 1873-ban a hitelezők elől menekülve Pozsega városban Horvátországban adóbehajtó. Ebben az időben hozzák hírbe Leeb Anna színésznővel, akire rengeteg pénzt költött, a nő pedig ezt a pénzt takarékpénztárba fektette.
Anker Saal, Hermina Színház, Eldorado Megnyitotta az Anker Saalt a Schiffmannsplatzon a mai Hajós utca sarkán, amely az országban először tűzött műsorára polkát, kuplékat és valcereket. Este 11 órakor nyitott és hamar a pesti éjszaka híres lokáljává vált. Karmestere Linzer Pál volt. 1875-ben megszüntették, mert elkezdődött azon a helyen a Magyar Állami Operaház építése. 1875-ben megszerzi a Hermina Színházat (Hajós utca 6.) és téli orfeummá alakítja. Ugyanekkor bérbe veszi a Valero-házat is (Király utca 59.) és Eldorado néven üzemelte bélyegkép|Somossy Orfeum, 1894
Somossy Orfeum A Korona kávéházat eladta, Orfeumot építtetett a Nagymező utca 20. szám alatt 1884-ben (II. Somossy Orfeum) , majd 1894. március 17-18-án egy másik telken, amit Bródy Zsigmond lapkiadótól vásárolt (Nagymező utca 17.) felépítette és ünnepélyes keretek között átadták a Helmer és Fellner építészek által megálmodott Első Fővárosi Orfeumot. (III. Somossy Orfeum) (1894 előtt az első vastraverzes orfeumot elköltöztette a Podmaniczky és a Vörösmarty utca sarkára, majd mikor elkészült az új épület, visszaköltöztek.) Ez az egyetlen épület maradt meg az életművéből, később Somossy Orfeum, majd 1923-tól Fővárosi Operettszínház, 1998-tól pedig Budapesti Operettszínház néven működik jelenleg is. A korabeli épület, amit már akkor színháznak szántak a készítői, csodálatra méltó elismerést váltott ki mindenkiből. Az épületet úgy tervezték, hogy a homlokzati résznek csak a fele készült el, mivel Somossy a Nagymező utca és a Mozsár utca sarkán lévő telket nem tudta megszerezni. Amennyiben ez lehetővé vált volna később, a színház homlokzata ma teljesen szimmetrikus lenne. (Helmer beszéde a megnyitáskor: Én úgy építettem ezt az Orfeumot, hogy ebben valamikor színház lehessen, mert én azt szeretném, hogyha színészek játszanának benne és nem „baumkrakslerek“. (artisták). A Párizsból hazatért Ady Endre az orfeumról Bölöni Györgynek így vélekedik: „Egyetlen kultúrhely Budapesten, szavamra, egyetlen.” A neobarokk stílusú épületben a nézőtér a színpad felé lejtett, a széksorok között vacsorázni lehetett. A hatalmas pompát az akkor még különlegességnek számító villanyvilágítás emelte, egy 116 izzóból álló csillár képében, ami jelenleg is a nézőtéren látható. A plafont és a kávéház freskóit Josef Engelhardt festette. A főbejárat feletti ma már nem látható szobor Theodor Friedl munkája. Az első szinten lévő páholyok mögött négy különböző stílusú lenyűgözően részletes kidolgozású szeparé várta a privát időtöltésre vágyó vendégeket a mór, a japán, a rokokó és a magyar szobákban. A megnyitón Wilhelm Rosenzweig Angyal Bandi nótájára felfűzött dallamokból álló magyar nyitánya hangzott el, ezt követte Heltai Jenő erre az alkalomra írt prológja. (Heltai Jenő az 1922. december 23-i Fővárosi Orfeum megnyitójára is írt egy prológot, melyet Gombaszögi Frida adott elő, lehet, hogy az utókor ezzel keveri."Sötét idők szavával bús szívedben,
ünnepre gyűlsz ma árva Budapest.
Áll az új színház, már függönye lebben,
Legyen valóban ünnep ez az est.
Szálljon az ég urához hő fohász:
Maradjon ünnep ez a ház.
Szép magyar szónak, magyar muzsikának,
Magyar színészeknek szent csarnoka,
Legyen tőled száműzve a bánat
S minden csúnya, rossz és mostoha.
És ti, kiket szavam köszönt,
Ti idelent, ti odafönt,
Urak, nemurak, gazdagok, szegények,
Amit adunk, azt jó szívvel vegyétek.
A szándék jó, s a jószándék ajándék,
Föl a függönyt! És kezdődjék a játék!"