Mustafa Sandal (Isztambul, 1970. január 11.) török popsztár, akit Tarkan után a legsikeresebb popénekesnek tartanak. Törökországon kívül Európa számos országában is sikereket ért el; többek között SvájcbanSvájci slágerlisták és Ausztriában.Osztrák slágerlisták A három idegen nyelven (angolul, olaszul és franciául) beszélő előadóművész eddig hét és fél millió albumot adott el.
Életrajza
Mustafa Sandal középiskolai tanulmányait a svájci Genfben végezte, majd két évig marketinget hallgatott az amerikai New Hampshire Főiskolán, de feladta tanulmányait a zenei karrierje kedvéért, és visszatért Isztambulba.
1994-ben Suç bende (Az én hibám) című albuma 1.7 millió példányban kelt el, 140 koncertet adott Törökországban és harmincat Európában. Ugyanebben az évben a produceri és zeneszerzői munkájáról is ismert énekes Sibel Alaş számára készített albumot Adam címmel, melyből 400 000 példány kelt el.
1997-ben jelent meg második albuma Gölgede aynı címmel, melyből több mint 3 millió darabot adtak el. Az album sikere nyomán kétszáznál több koncertet adott. Ugyanebben az évben producerként működött közre İzel Emanet című albumán is.
1998-ban került a boltokba Detay című albuma, melynek első kislemeze, az Aya benzer hamarosan a slágerlisták élére került és két Kral-díjatKral TV is kapott. Sandal ebben az évben az Egyesült Államokban, Németországban, Ausztriában, Dániában, Hollandiában, Angliában, Svédországban és Azerbajdzsánban is adott koncertet.
1999-ben az énekes szerződést kötött a francia Sony-val; Araba című kislemeze pedig megjelent az európai piacon.
2000 júniusában jelent meg az Akışına bırak című nagylemeze. Sandal ugyanebben az évben saját produkciós céget alapított Yada Productions néven.
2002 júniusában Kop című albumával egészen Oroszországig és Bosznia-Hercegovináig is eljutott, majd elnyerte a Kral televízió "Legjobb Énekes" díját.
2003-ban az Aya benzer remixével (Gülcan közreműködésével) Mustafa Sandal visszatért az európai piacra. Bekerült a német top 10-be és az osztrák top 40-be, majd megjelentette Araba 2004 című kislemezét.
2004 – 2005 között jelent meg az Iste (Akard) című maxi-cd, melyről az Isyankar (Lázadó) című slágere szép sikereket ért el Németországban, Ausztriában és Svájcban is.Svájci top 20
2006-ban Németországban az Isyankar aranylemez státuszt ért el.
Diszkográfia
Törökországi megjelenések
Albumok Év Borító Cím Kiadó Eladás / Helyezés 1994 Suç Bende (Az én hibám) Şahin Özer 1 700 000 TR 1996 Gölgede Aynı (Árnyékban ugyanaz) Şahin Özer 3 100 000 / #1 TR 1998 Detay (Részlet) Prestij Müzik 1 500 000 TR 2000 Akışına Bırak Prestij Müzik 1 000 000 TR 2002 Kop (Légy őrült) Erol Köse 1 400 000 / #2 TR 2007 Devamı Var (Folytatása van) Seyhan Müzik TR2009Karizma 2012Organik
Maxi-lemezek Év Borító Cím Kiadó Eladás / Helyezés 2003 Maxi Sandal 2003 Erol Köse 500 000 / #8 TR 2004 İste (Akard) Erol Köse 600 000 / #6 TR 2005 Yamalı Tövbeler (Foltozott megbánások) Erol Köse 180 000 TR
Nemzetközi megjelenések
Albumok Év Borító Cím Kiadó 1999 Araba (Autó) Sony Music France 2003 Seven Universal Music Germany 2004 Seven New Version Universal Music 2005 Seven Reloaded Universal Music
Kislemezek Év Borító Cím Kiadó Eladás / Legmagasabb helyezés 2002 Kopmam Lazim (Légy őrült) Erol Köse TR 2003 Aya Benzer 2003 (Holdfény) Universal Music 125 000 / #8 D, #67 CH, #40 A 2004 Araba 2004 (Autó 2004) Universal Music #41 D, #85 CH 2005 İsyankar (Lázadó) Universal Music 200 000 / #6 D, #4 CH, #11 A
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos török nyelvű honlap Starsontop – Mustafa Sandal Fan Central Paramparça : Mustafa Sandal s Mustafa Sandal – The Internet Movie Database
Kategória:Török énekesek Kategória:Török nyelvű énekesek Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek