Podolin (szlovákul Podolínec, németül Pudlein, lengyelül Podoliniec) város Szlovákiában, az Eperjesi kerület Ólublói járásában.
Fekvése Ólublótól 14 km-re délnyugatra, a Lőcsei-hegység és a Szepesi-Magura között, a Poprád-folyó bal partján fekszik.
Nevének eredete A szláv po-dolinec völgy mentit jelent, ez pedig a szláv podol (= lapály, völgy) főnévből ered. Így a szlovák Podolinec jelentése völgy menti város.
Története A várost a Kunigunda hercegnő által betelepített németek alapították a tatárok által elpusztított egykori határőrposzt helyén. 1244-ben „Podolin”, 1256-ban „Podolincz” megnevezéssel találjuk. Fejlett kézművesipara, kereskedelme révén gyorsan fejlődött és 1292-ben már városi kiváltságai voltak és városfal védte. Ekkor kapta meg a fürdőépítés jogát. 1337-ben „Podolinum”-ként említik. 1403-ban a lázadókhoz csatlakozott, ezért a király serege megostromolta. 1412-ben lett szabad királyi város, ugyanekkor „Podolinecz” néven említik. Még ebben az évben Zsigmond király a lengyel királynak zálogosította el és csak 1772-ben került vissza magyar fennhatóság alá.
1415-ben itt alakult meg az első önálló felvidéki céh, a csizmadiáké. A 16. században már tömegesen alakultak meg céhei. A városnak csütörtöki napokon voltak a hetivásárai. 1553-ban 104 adózó polgára volt. 1642-ben itt nyitott Magyarországon először gimnáziumot és itt telepedett le a piarista rend. 1646-ban és 1664-ben járványok tizedelték a lakosságot. 1662-ben hatalmas árvíz pusztította. 1684-ben egy tűzvészben csaknem az egész város leégett. A 18. század közepén Podolint 231 polgár lakta, közülük 106 volt a kézművesek száma. A város gimnáziumának nyelve az 1772-es visszakerülésig a latin és a lengyel volt, mivel a kegyes rend lengyel tartományához tartoztak.Fináczy Ernő 1899: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában I. 1740–1773. Budapest, 147.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „PODOLIN. Pudlein, Podolinetz. Szepes Vármegyében, egygy a’ 16 Szepességi Városok közzűl, lakosai többen katolikusok, fekszik régi Vára alatt, Kézsmárkhoz másfél mértföldnyire, kővel békerítve; nevezetesíti a’ Piaristáknak díszes Klastromjok, helyes oskolájok; orvosi vize meglehetős. Híresedett e’ Város 1412dikben, és 1442dikben nyertt királyi adományok által; bútsújárásai is népesek; határja, melly a’ hegyeken fekszik, nehezen miveltetik, és közép termékenységű, kaszállói tsekélyek, mellyek tsak trágyázás után teremnek, fája, legelője elég van; mivel határjának egy része termékeny, második osztálybéli."
A 19-20. században ipar nélkül kisvárosi szintre süllyedt vissza, de régi arculatát máig megőrizte. 1828-ban 2140 lakosa volt.
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a városról: „Podolin, (Pudlein), csinos város, a XVI szepesi városok közt, Szepes vmegyében, a Poprád mellett, Késmárkhoz északra 2 mfdnyire: 2148 kath. német lak. Kath. paroch. templom. Gymnasium, mellyben a kegyes oskolabeli atyák tanitanak, kiknek itt szép két tornyu templomuk van. Derék híd a Poprádon. Határa elég nagy, és termékeny; mesterembere kevés; hegyében 12 ölnyi hosszu barlangja van, s benne fejér csíkos márvány töretik. A lengyel korona alatt husvásárok (Wolnicza) keletkeztek itt minden szombaton, mellyek Sz.-Mihálytól egész nagy hétig tartottak, s jelenleg is szokásban vannak. Hajdan királyi város volt, s kőfallal erősittetett meg, de ezek régi várával együtt romlásnak indultak."
A trianoni diktátumig Szepes vármegye Ólublói járásához tartozott.
Népessége
1910-ben 1503-an, németek, szlovákok és magyarok lakták.
2011-ben 3257 lakosából 2866 szlovák 159 cigány és 2 magyar.
Nevezetességei
A 13. század végi gótikus Mária Mennybemenetele plébániatemplomát is fal övezte egykor. Belseje is gótikus, freskói a 14. században készültek. Harangtornya 1659-ben épült reneszánsz stílusban. 1647 és 1651 között épült piarista temploma és kolostora szintén erődített volt. Barokk toronysisakos kettős tornyát az 1762. évi átépítéskor kapta. Szent Anna tiszteletére szentelt temetőkápolnája 13. századi román eredetű, a 16. században reneszánsz stílusban építették át. A város védművei főként a délkeleti oldalon maradtak meg. A városháza a 16. századból való, a korábbi vár helyén épült, 1903-ban átépítették. A reneszánsz harangtorony 1659-ben épült. A főtér polgárházai nagyrészt 17. századiak. Nepomuki Szent János kápolnája a 18. század végén épült. Zsinagógája a 18. század végén épült.
Híres személyek A piarista templomban rejtőzött egy ideig II. Rákóczi Ferenc Bécsújhelyből történt szökése után. Itt született 1903-ban Németh Kálmán szobrászművész, faszobrász, restaurátor. Itt hunyt el 1872-ben Vertler Mátyás piarista áldozópap és tanár. Itt tanult Balffy Tamás (1690-1729) piarista áldozópap. A középiskolában tanult négy évig Krúdy Gyula (1878-1933) író, hírlapíró, amire a homlokzaton emléktábla emlékeztet.felvidek.ma Itt tanult Kalmár Pál népszerű dalénekes, a „Szomorú vasárnap" első előadója. Itt tanított Bokross Ferenc (1782-1836) piarista tanár. Itt tanított Bernhard Márton (1806-1870) piarista szerzetes, tanár. Itt tanított Mérő István (1873-1938) festő.
Podolin az irodalomban Krúdy Gyula Podolini kísértet című, első regénye, 1900-ból.
Jegyzetek
Irodalom Visegrádi János: A podolini piarista kollégium története (1642–1702) Schwarz Ignác: A fürdők történetéhez Magyarországon. Századok, 181.
További információk
Podolin vára (szlovák nyelvű leírás) Rövid ismertető (magyarul) Községinfó Podolin Szlovákia térképén Visegrádi János: A podolini piarista rendház története 1642–1702; Stephaneum Ny., Bp., 1909 (Művelődéstörténeti értekezések)
Kategória:Az Ólublói járás települései Kategória:Szepesi 16 város