Ralph Waldo Ellison (Oklahoma City, 1913. március 1.Ellison életrajzírója, Arnold Rampersad ezt írja: „Élete nagy részében Ralph 1914-et ajánlotta a helyes évnek”, az 1920-as amerikai népszámlálás szerint Ellison „hat éves” volt az év januárjában, tehát 1913-ban született. Ellisont kisgyermekként ábrázoló fénykép mögött anya keze 1914. március 1-jén, szombaton hajnali 1:30-ra állítja születési idejét és dátumát. De március 1-je 1913-ban szombatra esett, nem 1914-ben." További bizonyítékok származnak Ellison apja halálának emlékéből: Ellison "mindig ragaszkodott hozzá, hogy három éves volt, amikor élete legrosszabb katasztrófája történt: 1916. július 19-én apja meghalt egy műtét után". – New York, 1994. április 16.) amerikai regényíró, irodalomkritikus és tudós, aki leginkább a Láthatatlan ember című regényéről ismert, amely 1953-ban elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat."National Book Awards – 1953". National Book Foundation. (With acceptance speech by Ellison, essay by Neil Baldwin from the 50-year publications, and essays by Charles Johnson and four others from the Awards' 60-year anniversary blog. Retrieved March 31, 2012) A The New York Times „az amerikai irodalmi Parnasszus istenei közé” nevezte. Posztumusz regénye, a Juneteenth halálakor hátrahagyott terjedelmes feljegyzéseiből állt össze.

Fiatalkora Ralph Waldo Ellison, akit Ralph Waldo Emersonról neveztek el, a 407 NE 1st Street szám alatt született Oklahoma Cityben, Lewis Alfred Ellison és Ida Millsap gyermekeként.

Ő volt a második három fiú közül; az elsőszülött Alfred csecsemőkorában meghalt, és öccse, Herbert Maurice (vagy Millsap) 1916-ban született. Lewis Alfred Ellison, egy kisvállalkozás tulajdonosa és építési munkavezető 1916-ban halt meg, miután egy 100 font súlyú jégtömb szilánkjai behatoltak a hasába, amikor azt leejtették. Az idősebb Ellison szerette az irodalmat, és rajongott a gyerekeiért. Ralph később, felnőttként rájött, hogy apja azt remélte, hogy költő lesz.

1921-ben Ellison anyja és gyermekei az Indiana állambeli Gary-be költöztek, ahol volt egy testvére. Ellison szerint édesanyja úgy érezte, hogy "a bátyámnak és nekem nagyobb esélyünk lenne férfikorúvá válni, ha északon nőnénk fel". Amikor nem talált munkát, és a bátyja is elvesztette az övét, a család visszatért Oklahomába, ahol Ellison buszosként, cipőtisztítóként, szállodai pincérként és fogorvosi asszisztensként dolgozott. Egy szomszédos barátja apjától ingyenes trombita- és altszaxofonleckéket kapott, majd az iskola karmestere lett.

Lewis halála után Ida háromszor is férjhez ment.Második házassága 1924 előtt ért véget. 1924. július 8-án feleségül ment James Ammons-hoz, aki 1926-ban halt meg. 1929 decemberében John Bell felesége lett. A családi élet azonban bizonytalan volt, és Ralph különféle munkákat végzett fiatalkorában és tinédzserkorában, hogy segítsen a családnak. Amíg a Douglass High School-baA Frederick A. Douglass High School egy állami középiskola Oklahoma City városában, Oklahoma államban. járt, arra is jutott ideje, hogy az iskola futballcsapatában játsszon. 1931-ben érettségizett. Egy évig dolgozott, és előleget fizetett egy trombitára, amellyel helyi zenészekkel játszott. A Douglassnál Inman E. PageInman E. Page (1853. december 29. – 1935. december 21.) baptista vezető és oktató volt Oklahomában és Missouriban. igazgató és lánya, Zelia N. BreauxZelia N. Breaux (1880. február 6. – 1956. október 31.) amerikai zeneoktató és zenész, aki trombitán, hegedűn és zongorán játszott. zenetanár hatott rá.

A Tuskegee Intézetben Ellison kétszer felvételizett a Tuskegee Egyetem-re,A Tuskegee University feketéket támogató magánegyetem Tuskegee-ben, Alabama államban. a Booker T. WashingtonBooker Taliaferro Washington (1856. április 5. – 1915. november 14.) amerikai oktató, író, szónok és az Egyesült Államok több elnökének tanácsadója. által alapított tekintélyes alabamai, teljesen fekete egyetemre.Historically black colleges and universities Végül 1933-ban felvették, mert nem volt trombitás a zenekarban. Ellison tehervonatokon potyázva ért Alabamába, és ott hamarosan rájött, hogy az intézmény nem kevésbé osztálytudatos, mint általában a fehér intézmények.

Tuskegee zenei tanszéke volt talán az iskola leghíresebbje, amelyet William L. DawsonWilliam Levi Dawson (1899. szeptember 26. – 1990. május 2.) amerikai zeneszerző, kórusvezető, professzor és zenetudós. zeneszerző vezetett. Ellisont a tanszék zongoraoktatója, Hazel HarrisonHazel Harrison (1883. május 12. – 1969. április 29.) amerikai koncertzongorista. Ő volt az első teljesen amerikai képzettségű zenész, aki európai zenekarral lépett fel. is irányította. Míg elsősorban óráiban zenét tanult, szabadidejét a könyvtárban töltötte modernista klasszikusokkal. T. S. Eliot The Waste Land (Átokföldje) című művének elolvasását említette fő ébredése pillanataként. 1934-ben kezdett dolgozni az egyetemi könyvtárban, ahol James Joyce-t és Gertrude Steint olvasta. Walter Bowie Williams könyvtáros lelkesen engedte, hogy Ellison művelődjék.

Ellisonra jelentős hatással volt Morteza Drezel SpragueMorteza Drezel Sprague angoltanár, akinek Ellison később Shadow and Act című esszégyűjteményét dedikálta. Felnyitotta Ellison szemét „az irodalom, mint élő művészet lehetőségeire” és „a csillogásra, amelyet mindig is az irodalmi élettel társított”. Sprague-n keresztül Ellison megismerkedett Fjodor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, valamint Thomas Hardy Jude the Obscure (Lidércfény) című regényével.

Gyerekkorától kezdve érdekelte a rádiótechnika, erről a szenvedélyről egy 1955. decemberi esszéjében, a "Living With Music"-ban értekezett a High Fidelity magazinban.

Ellison 1936-ig maradt a Tuskegee-ben, és úgy döntött, hogy távozik, mielőtt teljesíti a diplomához szükséges követelményeket.

New Yorkban Mivel szobrászatot akart tanulni, 1936. július 5-én New Yorkba költözött, és Harlemben, a 135. utcában talált szállást egy YMCA-ban, amely akkoriban "fekete Amerika kulturális fővárosa" volt. Megismerkedett Langston Hughes-szal, aki "Harlem nem hivatalos diplomatája" a depresszió korszakában, és az ország egyik híres fekete szerzője, aki megélhetett az írásaiból. Hughes bemutatta neki a kommunista szimpatizáns, fekete irodalmi társaságot.

Találkozott több művésszel, akik hatással voltak későbbi életére, köztük a művész Romare BeardenRomare Bearden (1911. szeptember 2. – 1988. március 12.) amerikai művész, író és dalszerző. és a szerző Richard Wright (akivel hosszú és bonyolult kapcsolata volt). Miután Ellison könyvajánlót írt Wrightnak, Wright arra biztatta, hogy írjon szépirodalmat. Első publikált története a "Hymie's Bull" volt, amelyet Ellison 1933-as, nagybátyjával Tuskegee-be való vonatozása ihletett. 1937 és 1944 között Ellisonnak több mint 20 könyvkritikája, valamint novellái és cikkei jelentek meg olyan magazinokban, mint a New Challenge és a The New Masses.

Wright ekkor nyíltan kapcsolatba lépett a Kommunista Párttal, Ellison pedig kommunista kiadványokban publikált (pl.: Divided Minds) és szerkesztette is azokat. Wright és Ellison is elvesztette a kommunista pártba vetett hitét a második világháború alatt, amikor úgy érezték, a párt elárulta az afroamerikaiakat, és a marxista osztálypolitikát szociális reformizmussal váltotta fel. 1945. augusztus 18-án Wrightnak írt levelében Ellison kiöntötte haragját a párt vezetőire. E kiábrándultság nyomán Ellison elkezdte írni a Láthatatlan ember című regényét, amely részben az ő válasza volt a párt árulására.

1938-ban Ellison megismerkedett Rose Araminta Poindexterrel,Rose Araminta Poindexter a nála két évvel idősebb nővel, akivel 1938 végén házasodtak össze. Rose színpadi színésznő volt, és házasságuk után folytatta karrierjét.Rose Poindexter (1911-ben született Harlemben Anna és Clarence Poindexter gyermekeként.) 1941-ben rövid időre viszonya volt Sanora Babbal,Sanora Babb (1907. április 21. – 2005. december 31.) amerikai regényíró, költő és irodalmi szerkesztő. amit később bevallott a feleségének, és 1943-ban a házasságnak is vége lett. A pár hivatalosan 1945-ben vált el. 2023 áprilisában Poindexter 111 éves.

A második világháború kezdetén Ellisont a helyi Szelektív Szolgáltatási RendszerA Selective Service System az Egyesült Államok kormányának egy független ügynöksége, amely információkat tart fenn az Egyesült Államok állampolgárairól és más, potenciálisan katonai sorozás hatálya alá tartozó egyesült államokbeli lakosokról, valamint készenléti tervezést és előkészítést végez kétféle besorozásra: a 18–25 éves férfiak nyilvántartási jegyzékén alapuló általános tervezet, valamint a meghatározott egészségügyi foglalkozású dolgozók szakmai engedélyezési jegyzékén alapuló speciális szakképzettségi tervezet. "1A" osztályba sorolta, azonban nem hívták be. A háború vége felé bevonult az Egyesült Államok Kereskedelmi Tengerészgyalogságába.A United States Merchant Marine az Egyesült Államok polgári tengerészei, valamint az Egyesült Államok polgári és szövetségi tulajdonában lévő kereskedelmi hajói. 1946-ban feleségül vette Fanny McConnell-t, aki az Iowai Egyetemen végzett ösztöndíjas, alapítója volt a chicagói Negro People's TheatreNegro People's Theatre színháznak és a The Chicago DefenderA Chicago Defender egy chicagói székhelyű afroamerikai újság. szerzője. Anyagilag támogatta Ellisont, valamint segített legépelni és szerkeszteni Ellison hosszú szövegeit.

Az 1952-ben megjelent Invisible Man egy személy identitásának és társadalomban elfoglalt helykeresésének témáját tárja fel, az első személyű narrátor, egy névtelen afroamerikai férfi szemszögéből. Ellentétben olyan kortársaival, mint Richard Wright és James Baldwin, Ellison szenvedélytelen, képzett, artikuláló és öntudatos karaktereket hozott létre. A főszereplőn keresztül feltárja a rasszizmus északi és déli változatai közötti ellentéteket és azok elidegenítő hatását. A narrátor átvitt értelemben „láthatatlan”, vagyis „nem hajlandók látni” őt, és egyfajta disszociációt is átél. A regény olyan tabutémákat is tartalmaz, mint a vérfertőzés és a kommunizmus vitatott témája.

Későbbi évek

1962-ben a futurista Herman KahnHerman Kahn (1922. február 15. – 1983. július 7.) a Hudson Intézet alapítója és a huszadik század második felének egyik kiemelkedő futuristája volt. felvette Ellisont tanácsadónak a Hudson Intézetbe, hogy megkísérelje kiterjeszteni hatókörét a védelmi vonatkozású kutatásokon túlra.

1964-ben Ellison kiadta a Shadow and Act című esszégyűjteményt, és tanítani kezdett a Bard College-ban, a Rutgers Egyetemen és a Yale Egyetemen, miközben továbbra is dolgozott regényén. A következő évben megjelent a Könyvhét 200 kritikus, szerző és szerkesztő részvételével készült szavazása, amely a Láthatatlan embert a második világháború óta a legfontosabb regénynek nyilvánította.

1967-ben Ellison nagy háztüzet élt át a massachusettsi Plainfieldben lévő nyári otthonában, ahol állítása szerint, második regénye kéziratának több mint 300 oldala odaveszett. A Láthatatlan Embernek járó Nemzeti Könyvdíj ellenére elégedetlen volt a könyvvel. Végül több mint 2000 oldalt írt ebből a második regényből, de soha nem fejezte be.

Ellison 1994. április 16-án halt meg hasnyálmirigyrákban, és a Sentháromság templom temető kriptájában temették el, Felső-Manhattan Washington Heights negyedében.

Díjak és elismerések A Láthatatlan ember 1953-ban elnyerte az Egyesült Államok Nemzeti Könyvdíját a szépirodalomért.National Book Award for Fiction