A második Kraft-kormány Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormánya volt 2012. június 20. és 2017. június 27. között. A miniszterelnök Hannelore Kraft volt. A vörös-zöld kormánykoalíciót alkotó SPD és Zöldek a 2012-es előrehozott választást megelőzően kisebbségi kormányt alkottak (első Kraft-kormány), a választást követően viszont saját többséggel rendelkeztek a tartományi parlamentben.

A koalíciós szerződést 2012. június 12-én mutatták be. Június 15-én mindkét párt kongresszusa jóváhagyta a szerződést.

Június 20-án Kraftot a 237 képviselőből álló tartományi parlamentben 137 szavazattal miniszterelnökké választották: kilenccel több szavazatot kapott, mint ahánnyal a kormánykoalíció bírt. Korábban a Kalózpárt több képviselője is jelezte, hogy Kraft megválasztása mellett tervez szavazni.

A kabinet 2012. június 21-én állt össze. Az első Kraft-kormány összetételéhez képest kevés változás történt. A korábbi Gazdasági, Energia-, Építés-, Lakhatásügyi és Közlekedési Minisztériumot két minisztériummá bontották szét: a két így létrejövő minisztérium vezetői, Garrelt Duin és Michael Groschek voltak a kabinet egyedüli új tagjai; a minisztériumot korábban vezető Harry Voigtsberger június 19-én bejelentette, hogy nem tervez az új kormány része lenni.Voigtsbergers Rückzug - Abschied eines leisen Ministers Westdeutsche Allgemeine Zeitung vom 19. Juni 2012

A belügyi illetve az integrációs államtitkári posztok néhány hónapig betöltetlen maradtak, amit többek között Lutz Lienenkämper CDU-s képviselő is bírált. A Kancellária tájékoztatása szerint nem akarták elsietni az új államtitkárok kinevezését.Spitzenposten sind seit Monaten unbesetzt: Kraft sucht neue Staatssekretäre Meldung der Rheinischen Post vom 9. Dezember 2013 2012. december 17-én három új államtitkárt neveztek ki: a két említett betöltetlen pozíció mellett az Egészségügyi Minisztérium is új államtitkárt kapott.Klute, Nebe und Hoffmann-Badache: Nordrhein-Westfalen hat drei neue Staatssekretäre Artikel der Rheinischen Post vom 17. Dezember 2013

2014. június 1-jén Michael von der Mühlen lett az Építés-, Lakhatásügyi, Városfejlesztési és Közlekedési Minisztérium új államtitkára. Gunther Adlert váltotta a poszton, aki a Környezet-, Természetvédelmi, Építési és Reaktorbiztonsági Szövetségi Minisztériumban lett államtitkár. Összetétel HivatalKépSzemélyPártÁllamtitkárAz államtitkárok a tartományi alkotmány szerint nem kormánytagok.PártMiniszterelnökközépre|keretnélküli|180x180pxHannelore KraftSPDFranz-Josef Lersch-Mense(a kancellária vezetője) (2015. október 1-ig) SPDThomas Breustedt (kormányszóvivő)Miniszterelnök-helyettesközépre|keretnélküli|180x180pxSylvia LöhrmannZöldekOktatásügyLudwig HeckeZöldekPénzügyközépre|keretnélküli|120x120pxNorbert Walter-BorjansSPDRüdiger MessalSPDGazdaság, energia, ipar, kis- és középvállalkozásokközépre|keretnélküli|120x120pxGarrelt DuinSPDGünther HorzetzkySPDBelügy és önkormányzatiságközépre|keretnélküli|181x181pxRalf JägerSPDHans-Ulrich Krüger (2013 októberéig)Bernhard Nebe (2013. december 17-től)SPDMunka, integráció és szociális ügyekközépre|keretnélküli|120x120px középre|keretnélküli|180x180pxGuntram Schneider (2015. október 1-ig)Rainer Schmeltzer (2015. október 1-től)SPDWilhelm SchäfferZülfiye Kaykin (integrációügyi államtitkár; 2013. szeptember 11-ig)Zülfiye Kaykin: Kabinett entlässt Staatssekretärin nach Betrugsvorwürfen Meldung des Bonner General-Anzeigers vom 11. September 2013SPDThorsten Klute (2013. december 17-ig)SPDIgazságügyközépre|keretnélküli|162x162pxThomas KutschatySPDKarl-Heinz KremsSPDKlímavédelem, környezet, agrár, természet- és fogyasztóvédelemközépre|keretnélküli|179x179pxJohannes RemmelZöldekUdo Paschedag (2013. február 19-ig) Peter Knitsch (2013. február 19-től)http://www.nrw.de/landesregierung/peter-knitsch-ist-zum-neuen-staatssekretaer-im-nrw-umweltministerium-bestellt-worden-14047/ Horst Becker (parlamenti államtitkár)ZöldekÉpítés, lakhatás, városfejlesztés és közlekedésközépre|keretnélküli|158x158pxMichael GroschekSPDGunther Adler (2014. március 31-ig)SPDMichael von der Mühlen (2014. június 1-től)SPDInnováció, tudomány és kutatásközépre|keretnélküli|181x181pxSvenja SchulzeSPDHelmut Dockter (2014. szeptember 30-ig), Pressemitteilung des Wissenschaftsministeriums vom 30. September 2014, abgerufen am 3. August 2015.SPDThomas Grünewald (2014. október 1-től)Thomas Grünewald zum neuen Staatssekretär im Wissenschaftsministerium ernannt Pressemitteilung des Wissenschaftsministeriums vom 1. Oktober 2015, abgerufen am 29. Juli 2015.SPDCsalád, gyerekek, fiatalok, kultúra és sport középre|keretnélküli|120x120pxUte Schäfer (2015. október 1-ig)Christina Kampmann (2015. október 1-től)SPDKlaus Schäfer (2012. október 1-ig)SPDBernd Neuendorf (2012. október 1-től)SPDEgészségügy, emancipáció, gondozás és idősügyközépre|keretnélküli|120x120pxBarbara SteffensZöldekMarlis Bredehorst (2013. december 17-ig)ZöldekMartina Hoffmann-Badache (2013. december 17-től)Szövetségi és Európa-ügyek, média 2015. október 1-től a kancellária vezetője isközépre|keretnélküli|180x180pxAngelica Schwall-Düren (2015. október 1-ig)SPDMarc Jan EumannSPDközépre|keretnélküli|161x161pxFranz-Josef Lersch-Mense (2015. október 1-től)

Megjegyzések

Jegyzetek

További információk A kormány weboldala SPD und Grüne einigen sich auf Koalitionsvertrag, Spiegel Online, 12. Juni 2012.

Kategória:Észak-Rajna-Vesztfália kormányai