bélyeg|400px|A haladás különböző területei és mércéi nem szükségképpen változnak azonos irányban. A haladás (latin eredetű szóval progresszió) általános értelemben olyan változást jelöl, amelynek eredményeként az emberi élet, a társadalom, a tudás vagy az intézmények valamely területe egy korábbi állapothoz képest kedvezőbbnek, magasabb szintűnek vagy jobbnak minősül. A fogalmat egyaránt alkalmazzák meghatározott szempont szerint kimutatható javulásokra, valamint az emberi történelem egészének kedvező irányáról szóló történelemfilozófiai és társadalmi elméletekre, illetve meggyőződésekre.
A társadalmi haladás az emberi társadalomban végbemenő lényeges javulást jelent a korábbi állapotokhoz képest. A kifejezésnek nincs általánosan elfogadott meghatározása. Ferdinand Tönnies német szociológus és közgazdász például 1926-ban a haladást a hiányosságok fokozódó leküzdésének tekintette.Patrick Henßler, Josef Schmid: Bevölkerungswissenschaft im Werden: Die geistigen Grundlagen der deutschen Bevölkerungssoziologie. Springer VS, Wiesbaden 2007, , S. 151 (). A fogalom ellentétei a visszafejlődés (regresszió) vagy a konzervativizmus, maradiság (stagnálás). Más megfogalmazás szerint a haladás az emberi lehetőségek bővülése.
A haladás, az előrelépés tudatos és célirányos változtatásokon keresztül valósul meg, amiket újításnak, innovációnak nevezünk. Ezen változtatások értékelése antropocentrikus, azaz az ember szempontjából történik, nem pedig holisztikus, azaz a természet, vagy az egész világegyetem szempontjából vizsgálandó. A társadalmi előrelépések, a tudatos innovációk mindig egyes létező érdekcsoportokat szolgálnak, függetlenül azok általános hatásától. Ha a változásokat a társadalom nagy része kedvezően fogadja (leginkább azért, mert észrevehetően javítják az életminőséget), akkor széles körben haladásnak fogadják el. A modern ipari társadalmak általában e minta szerint fejlődtek.
Számos gondolkodó magának a haladásnak a létezését is tagadja, mások a fejlődés tulajdonképpeni szinonimáját alkalmazzák helyette, vagy a változás semleges fogalmával kívánják helyettesíteni, illetve a szubjektivitás, a viszonylagosság elemét hangsúlyozzák a haladással kapcsolatban.
A haladás értékelő, vagyis normatív fogalom: egy változás csak valamely megnevezett mérce – például a tudás, az egészség, a szabadság, az igazságosság, a jólét vagy a fenntarthatóság – alapján nevezhető haladásnak.Agnes Tam – Margaret Meek Lange: „Progress”. In Edward N. Zalta – Uri Nodelman (szerk.): The Stanford Encyclopedia of Philosophy, Spring 2024 Edition. Metaphysics Research Lab, Stanford University, 2024. Normatív jellege azonban nem zárja ki az objektíven vizsgálható vagy mérhető javulásokat: ha az összehasonlítás tárgya, időtávja és mércéje rögzített, a változás tényszerű adatokkal is értékelhető. A fogalomnak ugyanakkor nincs általánosan elfogadott, minden területre egyaránt alkalmazható meghatározása, mert a különböző javak nem szükségképpen növekednek együtt.
A himlő felszámolása, az anyai és gyermekhalandóság csökkenése vagy az írástudás terjedése meghatározott szempontból részleges, empirikusan kimutatható haladásnak tekinthető. Az ipari forradalom ugyanakkor egyszerre növelte a termelési és közlekedési lehetőségeket, teremtett új fogyasztási javakat, valamint járt súlyos munkakörülményekkel, gyermekmunkával és környezetszennyezéssel. A technikai teljesítőképesség növekedése ezért önmagában nem bizonyít általános erkölcsi vagy társadalmi javulást.
A haladás eszméjének ókori, zsidó és keresztény előzményei vannak, modern, az egész emberiség történetére alkalmazott formája azonban főként a 17–18. században alakult ki. A felvilágosodás több gondolkodója az ész, a tudomány, az oktatás és a politikai reform összekapcsolódásától várta az emberi állapot javulását. A 19. században Hegel, Auguste Comte, Karl Marx és Herbert Spencer különböző átfogó fejlődéselméleteket dolgozott ki.
A haladásba vetett hitet kezdettől fogva vallási, konzervatív, szocialista, civilizációkritikai és történeti bírálatok kísérték. A 20. század háborúi, diktatúrái és népirtásai sokakban megrendítették azt a feltételezést, hogy a tudományos-technikai fejlődés automatikusan erkölcsi vagy politikai javulást eredményez. A kortárs vitákban az optimistább szerzők hosszú távú egészségügyi, oktatási és jóléti adatokra hivatkoznak, míg kritikusaik a javak egyenlőtlen eloszlását, a háborúkat, a kulturális veszteségeket és az ökológiai korlátokat hangsúlyozzák.
Fogalma és elhatárolása A haladás fogalma több, egymástól elkülönítendő állítást foglalhat magában. Jelenthet egyetlen területen kimutatható javulást, de az egész emberiség történetének irányáról szóló átfogó tételt is. A viták jelentős része abból ered, hogy a résztvevők eltérő tárgyat, időtávot és értékmércét használnak.
Változás, fejlődés és haladás A változás leíró fogalom: azt fejezi ki, hogy egy állapot eltér egy korábbitól. A fejlődés jelenthet növekedést, differenciálódást, összetettebbé válást vagy egy szervezet, intézmény és tudományág belső átalakulását, de nem minden fejlődés kedvező. A biológiai evolúció modern elmélete sem ír elő előre meghatározott tökéletesedést. A modernizáció meghatározott társadalmi folyamatokra – például iparosodásra, urbanizációra, bürokratizálódásra és az oktatás kiterjedésére – utal; e folyamatok értékelése külön kérdés. A haladás mindezektől abban különbözik, hogy a változás leírásán túl értékítéletet is tartalmaz. Ez az értékelő mozzanat nem teszi szükségképpen szubjektívvé a megállapítást: egy előre megnevezett mérce alapján a változás mértéke empirikusan vizsgálható, miközben a mérce kiválasztása továbbra is értékválasztást foglalhat magában.
A haladás ezért viszonyfogalom. Legalább három elemet feltételez: egy korábbi és egy későbbi állapot összehasonlítását, az összehasonlítás tárgyának kijelölését, valamint egy mércét, amely szerint a későbbi állapot jobb. Ugyanaz a változás eltérően értékelhető attól függően, hogy a termelékenységet, az egyéni autonómiát, a közösségi folytonosságot, az egyenlőséget vagy az ökológiai következményeket tekintik elsődlegesnek.
Ferdinand Tönnies 1926-ban a haladást a társadalmi hiányosságok fokozódó leküzdéseként határozta meg. A meghatározás azt hangsúlyozza, hogy a haladás nem minden újdonságot, hanem valamely felismert hiány csökkentését jelenti.Patrick Henßler – Josef Schmid: Bevölkerungswissenschaft im Werden: Die geistigen Grundlagen der deutschen Bevölkerungssoziologie. Wiesbaden: Springer VS, 2007, 151. o., . Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor később az emberi lehetőségek bővülését javasolta egyik lehetséges mérceként.Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: „Ment-e világ elébb? – vagy: van-e végül is haladás?” Eszmélet, 27. sz. (1995).
A regresszió vagy visszafejlődés közvetlenül valamely korábbi állapothoz képest bekövetkező romlást jelöl, a stagnálás pedig az érdemi változás hiányát. Régebbi politikai és lexikográfiai szóhasználatban a konzervativizmust is gyakran a haladás ellentéteként állították be.Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth Kiadó, 1973, 354–355. o. A fogalmak azonban nem azonosak: a konzervativizmus támogathat fokozatos reformokat és újításokat, miközben a már meglévő intézmények, értékek vagy közösségi kötelékek megőrzését hangsúlyozza. A haladás fogalmi ellentéte ezért pontosabban regresszió vagy romlás, nem pedig önmagában a konzervatív politikai álláspont.
A haladást gyakran tudatos és célirányos változtatásokkal, vagyis innovációval kapcsolják össze, de a két fogalom nem cserélhető fel. Egy új technika, intézmény vagy eljárás lehet hatékonyabb anélkül, hogy minden érintett helyzetét javítaná. A társadalmi újítások előnyei és költségei rendszerint eltérően oszlanak meg az érdekcsoportok, térségek és nemzedékek között. Az értékelés lehet emberközpontú, például az életminőségre irányuló, vagy tágabb ökológiai, holisztikus szempontokat is figyelembe vevő. A modern ipari társadalmakban a termelékenység és fogyasztás növekedését gyakran haladásként értékelték, miközben az ökológiai kritika e mérce hosszú távú következményeire irányította a figyelmet.
Részleges és általános haladás A részleges haladás egy meghatározott terület javulását jelenti. Ilyen lehet egy betegség megelőzése vagy hatékonyabb kezelése, a mérési pontosság növekedése, egy jogi diszkrimináció megszüntetése, az analfabetizmus vagy az anyai halálozás csökkenése. Egy ilyen állítás nem követeli meg annak feltételezését, hogy a történelem egésze folyamatosan jobbá válik.
Az általános haladás ennél erősebb tétel: azt állítja, hogy az emberi állapot egészében, hosszú távon és több értékdimenzióban javul. A részleges eredményekből ez nem következik automatikusan. A tudományos ismeretek gyarapodása önmagában nem biztosítja az erkölcsi ítélőképesség, a politikai szabadság vagy a boldogság hasonló növekedését.Ilkka Niiniluoto: „Scientific Progress”. In Edward N. Zalta – Uri Nodelman (szerk.): The Stanford Encyclopedia of Philosophy, Spring 2024 Edition. Metaphysics Research Lab, Stanford University, 2024.
Az általános értékelést az eloszlás és az időtáv is befolyásolja. Egy átlagos mutató javulhat úgy, hogy egyes csoportok helyzete romlik; a jelen nemzedék előnyei a jövő nemzedékek terhére keletkezhetnek; a rövid távú nyereség pedig visszafordíthatatlan veszteséggel járhat. A haladásról szóló állítások ezért rendszerint előfeltevéseket tartalmaznak arról, kinek a javulását, milyen kockázatok mellett és milyen időszakban vizsgálják.
Teleologikus és nyitott végű elméletek A haladáselméletek egyik csoportja teleologikus: a történelemnek előre meghatározott irányt vagy végcélt tulajdonít, és a történelmi szakaszokat e cél megvalósulásának állomásaiként értelmezi. Az ilyen elméletek a haladást gyakran szükségszerűnek, egyetemesnek és alapvetően egyenes vonalúnak tekintik. Más felfogások nem tételeznek a történelmen belül működő végcélt. Ezek szerint a haladás emberi tanulás, intézményi kísérletezés, erkölcsi belátás és kedvező körülmények függvénye; ezért lehetséges, de nem garantált, és súlyos visszaesésekkel járhat.
Történeti előzmények A modern haladáseszme nem a semmiből keletkezett. Az antikvitásban, a bibliai és keresztény gondolkodásban, valamint más kulturális hagyományokban egyaránt léteztek a történeti változás irányát, a civilizáció kialakulását, a hanyatlást és a megújulást értelmező modellek. Ezek azonban nem mind azonosak a modern, e világi és általános progresszió fogalmával.
Az antikvitás sokféle idő- és fejlődésképe Az ókori görög és római gondolkodás nem rendelkezett egységes történelemfilozófiával. Hésziodosz emberi nemzedékekről szóló elbeszélése, az aranykor mítosza, valamint Seneca egyes művei hanyatlási képet közvetítettek. Platón, Arisztotelész és Polübiosz politikai gondolkodásában megjelent az államformák vagy alkotmányok körforgása, míg a sztoikus kozmológia egyes változatai világrendek ciklikus megújulásával számoltak. A Filozófiai kislexikon 1973-as összefoglalása az antik időszemléletet elsősorban e hanyatlási és ciklikus modellekkel jellemezte.