Niklas Gunnarsson (Tønsberg, 1991. április 27. –) norvég válogatott labdarúgó, a svéd Norrköping hátvédje.
Pályafutása Klubcsapatokban Gunnarsson a norvégiai Tønsbergben született. Az ifjúsági pályafutását a Pors csapatában kezdte, a Walsall és az Odd akadémiájánál folytatta.
2012-ben mutatkozott be az Odd első osztályban szereplő felnőtt csapatában. Először 2012. március 25-én, a Sogndal ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára. 2014 januárjában a Vålerenga csapatához igazolt, ahol gyorsan a klub fontos játékosa lett, 2014-ben a 30-ból 29 mérkőzésen szerepelt. A 2015-ös szezonban a svéd Elfsborg, majd a 2016-os szezonban a skót Hibernian csapatát erősítette kölcsönben.
2016. augusztus 9-én a 2½ éves szerződést kötött a svéd Djurgårdenssel. 2019-ben az olasz Palermohoz szerződött, de pályára nem lépett a klubnál. Az év második felében a Sarpsborg 08-nál szerepelt.
2020. február 3-án a Strømsgodset együtteséhez igazolt. Először a 2020. június 17-ei, Start elleni mérkőzésen lépett pályára. 2023. március 28-án a svéd Norrköpinghez írt alá.
A válogatottban 2016-ban tagja volt a norvég válogatottnak, ahol mindössze egy mérkőzésen lépett pályára. Gunnarsson a 2016. május 29-én, Portugália ellen 3–0-ra megnyert barátságoson a 86. percben Martin Linnest váltva debütált.
Statisztikák 2023. április 2. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólOdd2012Tippeligaen22140—261201326240—302Összesen4838000563Vålerenga2014Tippeligaen29220—312201512210—132Összesen4143000444Elfsborg(kölcsönben)2015Allsvenskan11100—111Hibernian(kölcsönben)2015–16Scottish Championship15250—202Djurgårdens2016Allsvenskan13200—132201722000—220201820071—271201900001010Összesen5527110633Sarpsborg 082019Eliteserien10000—100Strømsgodset202026000—260202119011—201202222141—262Összesen6715200723Norrköping2023Allsvenskan1000—10Összesen238132831026716
Jegyzetek
További információk Transfermarkt
Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Walsall labdarúgói Kategória:Az Odds BK labdarúgói Kategória:A Vålerenga labdarúgói Kategória:Az Elfsborg labdarúgói Kategória:A Hibernian labdarúgói Kategória:A Djurgården labdarúgói Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A Sarpsborg 08 FF labdarúgói Kategória:A Strømsgodset labdarúgói Kategória:Az IFK Norrköping labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:Élő személyek