Kreshnik Krasniqi (Oslo, 2000. december 22. –) norvég születésű koszovói korosztályos válogatott labdarúgó, a norvég Strømsgodset középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban Krasniqi a norvégiai fővárosban, Osloban született. Az ifjúsági pályafutását a Hønefoss csapatában kezdte, majd a Strømsgodset akadémiájánál folytatta.
2015-ben mutatkozott be a Hønefoss felnőtt csapatában, ahol mindössze egy mérkőzésen lépett csak pályára. 2016-ban a Strømsgodset tartalékcsapatához igazolt. 2020-ban debütált az első osztályban szereplő első csapatában. Először 2020. június 21-én, az Odd ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen a 65. percben Ipalibo Jack cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2021. október 24-én, a Bodø/Glimt ellen 1–1-es döntetlennel zárult találkozón szerezte. 2022. március 19-én, a Sandnes Ulf ellen 4–0-ra megnyert kupamérkőzésen kétszer is betalált a hálóba, így hozzájárulva a klub elődöntőbe való bejutásában.
A válogatottban 2019-ben debütált a koszovói U21-es válogatottban. Először 2019. november 15-én, Ausztria ellen 4–0-ra elvesztett EB-selejtezőn 83. percben Kreshnik Hajrizit váltva lépett pályára.
Statisztikák 2022. május 28. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólStrømsgodset2020Eliteserien5000—50202120110—211202210044—144Összesen3515400405
Jegyzetek
Fordítás
További információk Transfermarkt
Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Koszovói labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Hønefoss labdarúgói Kategória:A Strømsgodset labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:Élő személyek