Az Albert Herceg Díj alapítására az Albertfalvi Keresztény Társas Kör 1996. évi közgyűlésén Kiss Gábor elnök tett javaslatot. A közgyűlés a felvetést egyhangúlag elfogadta. Az alapító okirat szerint a díj olyan személynek adományozható, akinek munkássága Albertfalvához vagy az Albertfalvi Egyházközséghez kötődik, legyen az közéleti, helytörténeti vagy művészeti tevékenység. Továbbá az alapító okiratban szerepel, hogy az „Albertfalvi Keresztény Társas Kör évenként olyan személynek adományozhatja az Albertfalva alapítójáról és névadójáról, Albert Kázmér hercegről elnevezett díjat, aki hazánkban és szűkebb otthonunkban, Albertfalván kiemelkedően képviselik a keresztény értékeket, elkötelezettek nemzetünk iránt.”

A díjazott díszoklevelet kap és Madaras Balázs által készített bronz emlékérmet. Az emlékérmet Albert Kázmér Herceg arcképe díszíti. Első alkalommal, az alapítás után egy évvel, 1997-ben húsvétvasárnap adták át a díjat dr. Verbényi István albertfalvi plébánosnak. A következő években a díj ünnepélyes keretek között Albertfalva búcsúján, Szent Mihály-napon kerül átadásra.

Az Albert Herceg Díj kitüntetettjei

1997: Dr. Verbényi István, protonotárius kanonok, plébános 1998: Beleznay Andor, általános iskolai igazgató, múzeumigazgató 1999: Mayer Magdolna, Congregatio Jesu nővér tartományfőnök 2000: Rácz István, vasúttechnikus 2001: Virt László, szociológus 2002: Fehérvári Borbála, nyugdíjas 2002: Keglevich István, katolikus lelkész (posztumusz) 2003: Dr. Bató András, szervezőmérnök 2004: Dr. Molnár Árpád, háziorvos 2005: Kocsisné Koloszár Judit, könyvtáros 2006: Büki Györgyné, tanítónő 2007: Dr. Takács Nándor, megyéspüspök 2008: Búza Barna, szobrászművész 2009: Kada Lajos, érsek (posztumusz) 2010: Csernus Gáspár, távközlési mérnök 2011: Kiss Gábor, nyelvész, igazgató-főszerkesztő 2012: Apainé Dr. Csepeli Erzsébet, tanárnő 2013: Dr. Máté Róbert, főorvos 2014: Hollai Antal, plébános (posztumusz) 2015: Kocsis István, gépészmérnök 2016: Dr. Kesselyák Péter, fizikus 2017: Simor Ágnes, tanítónő 2018: Kellner Dénesné, gimnáziumi tanár 2019: Sümegh László, gimnáziumi igazgató 2020: Madaras Gábor, közgazdász 2021: Petrekovich Perjés András, miniszteri főtanácsos 2022: ? 2023: Ágh József 2024: Murányi Katalin 2025: Ambrus Józsefné Pálos Erzsébet

Források

Emlékkönyv 1941–2011. Szerk.: Erdős Attila, Albertfalvi Szent Mihály Plébánia, Budapest, 2011. Húsz esztendő Albertfalváért 1993–2013. Emlékek az Albertfalvi Keresztény Társas Kör első húsz évéből. Szerk.: Dr. Verbényi István, Albertfalvi Keresztény Társas Kör, Budapest, 2013. Az Albert Herceg Díjat idén Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója kapta, Könyvhét.hu online, 2011 Az AKTK Albert Herceg Díjat 2020-ban Madaras Gábor, az albertfalvi mindennapok tanúságtevője kapta, Albertfalvi Keresztény Társas Kör Facebook-oldala

Jegyzetek

Kategória:Albertfalva Kategória:Magyar díjak