Binder-Kotrba Géza (Pozsony, 1888. július 15. – Tegernsee, 1945. június 10.) vegyészmérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, a gyakorlati mikrobiológia és enzimológia szakembere.

Életpályája 1912-ben diplomázott a Műegyetemen, ahol vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Ezt követően az egyetem mezőgazdasági kémiai technikai tanszékén volt tanársegéd, 1916-tól adjunktus. 1918-ban doktorált. 1923-tól az erjedési iparban használatos mikológiai vizsgálatok egyetemi magántanára volt. 1925–1926 között Berlinben vendégkutató volt, ahol a különböző erjedések közbenső termékeit vizsgálta, s tapasztalatait több, Berlinben megjelent szakcikkében összegezte. 1935-től egyetemi rendkívüli tanár volt. 1939-ben tanszékvezető rendkívüli tanár,http://real.mtak.hu/20628/1/kemiai%20kronol.pdf 1941-ben nyilvános rendes tanár lett. 1942–1944 között a Magyar Chemiai Folyóirat társszerkesztője volt. 1944-ben óvóhelyet építtetett, ahol elhelyezték a tanszék értékes műszereit; 1944 decemberében a nyugatra telepített egyetemi hallgatók kísérőjeként utazott Németországba, s ott is hunyt el.

Munkássága Több mint 20 éven át dolgozott ’Sigmond Elek (1873–1939) mellett. Nevéhez fűződik a tanszék korszerűsítése, és a fokozott mikrobiológiai oktató- és kutatómunkára való felkészítése. Az erjedés mechanizmusának kutatója volt, s foglalkozott a C-vitamin alapanyagának, a szorbóznak mikrobiológiai előállításával. Egy kiváló oxidálóképességű acetobakter-törzset tiszta tenyészetben sikerült előállítania. Munkatársa volt a ’Sigmond Elek által írt Mezőgazdasági Chemiai Technológia (Budapest, 1919, 1923) című egyetemi jegyzetnek.

Művei Technikai sikológia (Budapest, 1942) Mezőgazdasági kémiai technológia (Budapest, 1942) Cukorgyári eljárások (Budapest, 1944)

Jegyzetek

Források

Tudósnaptár Tudósnaptár2

További információk A BME vegyészmérnöki karának centenáriumi emlékkönyve (Budapest, 1972) Móra László: ’Sigmond Elek (Budapest, 1974)

Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar kémikusok Kategória:Magyar vegyészmérnökök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók