Mocsi Attila (Lakszakállas, 2000. május 29.–) magyar válogatott labdarúgó, hátvéd. A Süper Ligben szereplő Rizespor játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Győri ETO akadémiáján nevelkedett, majd 2017-ben az első osztályú Fehérvár csapatához került. A felnőtt csapatban 2018. június 2-án a Diósgyőr ellen 2-1-re elvesztett mérkőzésen mutatkozhatott be.

2020-ban kooperációs szerződés keretein belül a másodosztályú Budaörs klubjánál szerepelt, összesen 10 mérkőzésen jutott szóhoz.NB I: a Budaörs lett a Fehérvár NB II-es partnercsapata

2020 nyarán igazolta le a szintén másodosztályban szereplő Haladás, itt meghatározó játékossá vált, hiszen több mint 50 mérkőzésen lépett pályára.

A 2021–22-es téli átigazolási szezonban az ősi rivális Zalaegerszeghez szerződött, 2025 nyaráig szóló szerződést aláírva. A 2022–23-as szezonban Magyar kupát nyert a ZTE-vel.

Çaykur Rizespor 2023. augusztus 25-én szerződtette a török Çaykur Rizespor együttese. Másnap a kezdőcsapatban kapott helyet a Trabzonspor elleni bajnokin, és a 20. percben megszerezte első gólját is a csapatban. A Rizespor 3–2-es győzelmet aratott. 2024. január 13-án török labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában győztes gólt szerzett az Adana Demirspor ellen 1–0-ra megnyert találkozón.

A válogatottban Végigjárta az utánpótlás ranglétrát a válogatottban, hiszen az U16, U17, U18, U19, és az U21-es csapatokban is pályára lépett. Tagja volt a 2017-es U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságon és a 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságon résztvevő válogatottnak.U17-es Eb: Büszke vagyok rájuk, és otthon is azok lehetnek – SzélesiU17: ikrek is lehetnének – ugyanott, ugyanakkor születtekU21: Dárdai Palkó mégis lemarad a közelgő Eb-ről, megvan ki pótolja 2022 szeptemberében meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a Németország és Olaszország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésekre készülő magyar válogatott 25 fős keretébe.

Statisztika A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok202410202520Összesen30

Mérkőzései a válogatottban

Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Zalaegerszegi TE Magyar kupagyőztes: 2022–23

Jegyzetek

További információk Mocsi Attila adatlapja a HLSZ oldalon Mocsi Attila adatlapja az MLSZ oldalon

Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Lakszakállasiak Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Budaörsi SC labdarúgói Kategória:A Haladás labdarúgói Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:A Çaykur Rizespor labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Élő személyek